Húsz éve járt utoljára a Foo Fighters Magyarországon, ennek ellenére nem volt teltház a Papp László Budapest Sportarénában. Az állójegyeket elvileg mind eladták, de negyedórával a koncertkezdés előtt még simán be lehetett sétálni az első sorokig, annál is inkább, mert kiemelt állóhely nem volt a koncerten. A lelátón pedig jócskán voltak üres helyek, de hamar elszállt az afeletti aggodalom, hogy ez rossz hatással lesz a koncertre.
Valószínűleg nem sokan elmélkedtek ezen, de pont abban az évben jött végre a Foo Fighters újra Magyarországra, amikor a Nirvana frontembere, Kurt Cobain az 50. születésnapját ünnepelte volna. Cobain 1994-ben halt meg, és tulajdonképpen emiatt jött létre a Foo Fighters: halálával ugyanis feloszlott a Nirvana, és az együttes dobosa, Dave Grohl még ebben az évben teljesen egyedül alapított egy zenekart. Tette ezt úgy, hogy több együtteshez is csatlakozhatott volna, de nem akart élete végéig a dobok mögött ülni, hiszen már a nirvanás idők alatt is írt számokat és élvezte az éneklést is. A Foo Fighters budapesti koncertjét elnézve
csak örülhetünk annak, hogy frontemberségre adta a fejét, mert elképesztően jól áll neki.
A Foo Fighters 1994 óta a saját jogán is kiérdemelte, hogy stadionokat megtöltő zenekar legyen, és Dave Grohl már az elején kikötötte, hogy nem akarja Nirvana-dalokkal a koncertre csábítani a közönséget, amihez azóta is tartja magát. De ha egyetlen mondattal kell leírni az együttest, sokan még mindig úgy szokták emlegetni, hogy a Nirvana dobosának zenekara. Abban a tekintetben mindenképpen helytálló az állítás, hogy a Foo Fighters, hiába volt hat ember a színpadon, még mindig
leginkább egyemberes show.
Dave Grohl volt az, aki két és fél órán keresztül a hátán vitte a koncertet, bejárta a színpadot, és megőrült, amikor kellett. Hiába voltak rajta kívül is kétségtelenül profi zenészek a színpadon, és hiába kapott a korábban Nirvanával is együtt turnézó Pat Smear gitáros is óriási tapsot a közönségtől, Grohl mellett Taylor Hawkins dobos volt az egyetlen, aki feltűnést keltett. Hawkins két számot is énekelt, ebből az egyiket, a Cold Day in the Sun-t Dave Grohl-nak ajánlotta, akit a világ legjobb frontemberének nevezett.
Grohl pedig egész egyszerűen berobbant a koncert elején a színpadra: első megnyilvánulásaként egy hatalmasat üvöltött a mikrofonba. Majd azzal nyitott, hogy „húsz kib*szott éve” játszott utoljára a Foo Fighters a magyar közönségnek, ezért sok mindent kell bepótolniuk. Gyors egymásutánban el is játszották az Everlong-ot, a Monkey Wrench-et és a Learn to Fly-t, amivel megteremtették az alaphangulatot a nem teltházas Arénában is, és Dave Grohl bejelentette, hogy „nagyon sok dalunk, van, nem állhatunk le”. Az ember ennek ellenére óhatatlanul is azon kezdett gondolkozni, hogy hogy fogja ezt bírni, az ugyanis várható volt, hogy a Foo Fighters több mint két órát lesz színpadon, hiszen
a zenekar kifejezetten hosszú (és jó) koncertjeiről híres.
Az ötödiknek eljátszott The Pretender után következett is egy szünet, amikor Grohl megkérdezte a budapesti közönséget, hogy milyen hosszú koncertet szeretnének. 1 óra 45 percről indult a licit, és az emberek már a két óránál is hatalmas ovációt csaptak, amire Grohl meg is jegyezte, hogy kevéssel beérik. Végül abban állapodott meg a közönséggel, hogy addig játszanak, amíg bírják, de ennek fejében lesznek kevésbé pörgős részei is a koncertnek.
Ezeket viszont elég jó arányban vegyítette a Foo Fighters: a kevésbé ismert számok után mindig jött egy nagyobb sláger, és Dave Grohl pedig tényleg kifejezetten jó abban, hogy hangulatba hozza a közönséget. Alapvetően nem kedvelem, ha egy frontember sokat beszél a közönséghez, vagy megpróbálja énekeltetni és tapsoltatni őket, de nála ebben semmi erőltetettséget nem lehetett érezni, ráadásul a kommentárjai kifejezetten viccesek voltak, ezért még az sem volt zavaró, amikor hosszabb szüneteket tartott a zenekar.
A közepén talán így is leült egy kicsit a koncert, de
a Foo Fighters úgy tudta több mint két óráig lázban tartani a közönséget, hogy rajtuk kívül tényleg semmi nem volt a színpadon:
se különleges díszlet, se tűzijáték, se táncoslányok, se nagyszabású háttérvetítés.
Az is mindenképpen említésre érdemes, hogy a koncert végén egymás után hangzott el a Foo Fighters szeptemberben érkező új lemezről, a Concrete and Gold-ról a június elején megjelent Run című szám, illetve a legelső, amelyet valaha kiadott a zenekar, a This Is a Call című sláger, és a kettőt majdnem ugyanakkora lelkesedés fogadta. Persze ez annyiban nem meglepő, hogy a Run egy kifejezetten jó dal, ami kedvet csinál a lemezhez, de azért mégis szokatlan, hogy ennyire ünnepeljen a közönség egy új számot. Ráadásul egy olyan koncerten, ahol az egy négyzetméterre jutó zenekaros pólók tanúsága szerint a legtöbben nem hardcore Foo Fighters-fanok, hanem inkább csak műkedvelők voltak.
Ezek után némiképp csalódást okozott, hogy a Best of You eljátszása után meghajolt és levonult a zenekar, és egyáltalán nem adtak ráadást. Igaz, így is eljátszottak húsz számot egy két és fél órás koncerten.
Dave Grohl a koncert közben azzal is viccelődött, hogy hány évtized múlva jön újra Magyarországra a Foo Fighters, de csak remélni tudjuk, hogy nem kell újra ilyen sokat várni rájuk.