A vadnyugatot hozzák el Budapestre

Jérémy Saint-Jean Picard (balról a második) a seriff szerepében "lojális és erős" untermann és kalapzsonglőr

A Budapesti Nyári Fesztivál keretében augusztus 4-én és 5-én új műfaj mutatkozik be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: a kortárs cirkusz. A montréali Cirque Éloize társulat jelenleg a németországi Wolfsburgban, pár nap múlva pedig a franciaországi Cannes-ban lép fel, onnan érkezik – 2013 után újra – Budapestre, majd turnéját hazai terepen, Kanadában folytatja. Legfrissebb, 2016 augusztusában bemutatott előadásuk, a Saloon a vadnyugat világába invitálja a közönséget: ez alkalommal az artisták öltik magukra a jól ismert westernkaraktereket. Kérdéseinkre a társulat egyik tagja, a seriffet alakító Jérémy Saint-Jean Picard válaszolt.

Jérémy Saint-Jean Picard (balról a második) a seriff szerepében "lojális és erős" untermann és kalapzsonglőr Forrás: Jim Mneymneh / www.PhotosDeCirque.com/ Budapesti Nyári Fesztivál

Milyen a kortárs cirkusz Kanadában, és hol helyezkedik el a Cirque Éloize ezen a palettán? Van-e közönsége, és milyen a visszhangja a műfajnak?

Nagy általánosságban nem igazán tudok képet adni a kanadai újcirkuszról, messze nem láttam mindent, de annyi bizonyos, hogy a cirkusz Québecben közkedvelt művészeti ág. Sok és sokféle társulat létezik,

a Cirque Éloize pedig az élbolyban van.

Az elmúlt pár évben a cirkusz rengeteget fejlődött, a műfaj határozottan elterjedt az országban. A közönség is egyre inkább érdeklődik az ilyen jellegű előadások iránt, és mivel

az újcirkusz a szomszédos művészeti ágakból is merít - van benne tánc, színház, zene és még sok minden más -

mindenki talál benne olyasmit, ami a kedvére való. Amennyire én látom, a kritikusok sokszor hajlamosak a hiányosságokat keresni egy-egy előadásban: hol a történet logikáját, hol a különféle számok közötti kapcsolódást, hol a színészi játékot kifogásolják. A társulatok pedig próbálnak elébe menni a kritikának, ezért előszeretettel alkalmaznak olyan művészeket, akik nem csak az akrobatikában mozognak otthonosan.

A magas szintű szakmai tudás elengedhetetlen, és az ilyen irányú elvárás természetes. De honnan ért egy cirkuszi akrobata vagy zsonglőr a tánchoz és a színészi játékhoz?

A szaktárgyak mellett minden cirkusziskolában oktatnak táncot és színészmesterséget is, bár ezek gyakorlására nyilván jóval kevesebb idő jut. Ugyanakkor alapozásnak ez is megteszi: erre a későbbiekben lehet építeni. Ettől még az ilyen színpadi feladatok minden alkalommal nagy kihívást jelentenek a művészeknek, de kellő kitartással és sok gyakorlással az ember idővel beletanul.

A Saloon vadnyugati környezetben játszódik. Honnan jött ez az ötlet, és milyen sajátosságai vannak ennek a világnak?

Az alapgondolat, hogy a cirkusz talán jól működne a vadnyugat karaktereivel és sablonjaival, a társulat művészeti vezetője, Jeannot Painchaud fejéből pattant ki. Ő aztán elkezdte maga köré gyűjteni a megvalósításhoz szükséges társakat, mindenki hozzátette a magáét, és az egész szép lassan egyre konkrétabb formát öltött. Így rajzolódtak ki az alkotói folyamat során a klasszikus westernfilmekből és az úgynevezett spagettiwesternekből ismerős jelenetek. A keret leginkább abban segít, hogy a szerepek egyértelműek legyenek, és egyfajta epikus színezetet ad az előadásban végigkövethető szerelmi történetnek. A korszak zenei világa pedig rettentően izgalmas és gazdag – még egy okkal több, hogy

úgy érezzük, érdemes volt a témához hozzányúlni.

Jelenet a Saloon című előadásból Forrás: Jim Mneymneh / www.PhotosDeCirque.com/ Budapesti Nyári Fesztivál

Ebben az előadásban a zene nem felvételről szól, a zenészek is fent vannak a színpadon. A gyakorlatban ez hogyan működik?

Az élő zene a színpadon óhatatlanul bizonyos korlátokat jelent, mármint olyan értelemben, hogy az embernek nem árt vigyáznia, ha mutatvány közben nem szeretne beleszaladni egy vonóba. Ugyanakkor elevenebbé, emberibbé teszi az előadást.

Kölcsönösen figyelünk egymásra, figyeljük egymás mozdulatait, lélegzetvételét, bízunk egymásban.

Milyen egy 21. századi vándorcirkusz élete?

Egy igazi vándorcirkusz életéről nem sokat tudok, de ami minket illet, tény, hogy eléggé a bőröndből élünk. Rengeteget utazunk - jó esetben kicsit körül tudunk nézni a városokban, ahol épp játszunk, de erre nem mindig jut idő. Olyankor pedig reggel felébredsz egy szállodai szobában, és rájössz, hogy fogalmad sincs, milyen országban is vagy.

Olvastam, hogy a québeci közönség már nagyon várja, hogy hazatérjen az előadás. Más otthon játszani, mint például Európában?

A magam részéről nem sok különbséget érzek aközött, hogy otthon vagy Európában játszom. Általában a közönség reakciói mások, de azok akár városról városra változhatnak. Az ugyanakkor biztos, hogy a hazai közönségben majdnem mindig akadnak ismerős arcok, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól felfedezni őket a nézőtér soraiban.

Készítette: Varga Etelka