Vidnyánszky Attila: Őrizni kell az egyediségünket

Vágólapra másolva!

Színes programkínálattal készült ezúttal is a Magyar Teátrumi Színházi Társaság Tusványosra. A Magyar Teátrum Sátorban szakmai beszélgetéseket, színházi előadásokat, közönségtalálkozókat, filmvetítéseket, a gyerekeknek pedig foglalkozásokat tartottak. Itt beszélgettünk Vidnyánszky Attila rendezővel, a Nemzeti Színház igazgatójával.

Origo

Vágólapra másolva!

Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila Tusványos

Vidnyánszky Attila többedmagával kezdeményezte ezelőtt hét évvel, hogy az MTT jelen legyen a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, évről évre gazdagítván ezzel a tusványosi programfelhozatalt. Beszélgetésünk elején a mai magyar színház helyzetére terelve a szót elmondta, biztatónak látja a helyzetet, mert sikerült abból az egygondolatiságból, az igazodási vágyóból, amely negyven évig jellemezte a magyar színházat, és amely áthatotta a fiatal generációkat és az egész színházat, átalakítani. Abból, hogy mindig meg akartak felelni valakinek, valaminek.

Vidnyánszky Attila Forrás: Foto:Gecse Noemi/Gecse Noemi

Úgy véli, egy sor nagyon fontos dolgot rögzítettek törvénybe, amit az MTT fogalmazott meg, de még rengeteg a feladatuk. A magyar színházi élet megosztottságáról úgy fogalmazott, a más gondolat korában is jelen volt, csak nem kaphatott teret.

Egy kirekesztő, rendkívül agresszív mód, minden mást kilúgozni vágyó egygondolatiság jellemezte a magyar kulturális életet negyven évig.

Romániában ugyanez volt. Négy-öt éve nyitogatunk kapukat, próbálunk nyolc éve már teret adni egy másik fajta világnézetnek, másik fajta színházcsinálási módnak és ez csak harcok árán lehetséges. Nyilván az előző egyeduralkodó gondolat harcol a pozícióért. Mi is harcolunk azért, hogy mi is kapjunk teret és ez még így lesz jó ideig. Az elmúlt évekre visszagondolva mondhatom, hogy kevésbé agresszív ez az egymásnak feszülés. Megpróbáljuk egymást megérteni, megpróbáljuk elhinni azt, hogy mindenkinek van helye a Nap alatt és nem feltétlenül kell folyamatosan a másik elpusztítására törekednünk.

Fontosnak tartom, hogy azt a gyönyörűséges struktúrát, amit megőriztek a korábbi színházcsinálók és nekünk is ezzel a törvénymódosítással, amit a Hiller-féle nagyon veszélyes törvény után eszközöltünk és végrehajtottunk, sikerül megőrizni, amely mennyiségileg fantasztikus módon teljesít. Az évi 6,8 millió néző, az hogy ötven kilométerenként van társulattal bíró kőszínház, csodálatos dolgok. Azért nincs még több karakteres, erős színházi egyéniség, mert ez a borzasztó megfelelési, igazodási vágy működteti az alkotókat, nem a saját hitük, a saját lelkükből alkotnak. Ennek a valamelyest való oldódására nagyon sokat tett a Magyar Teátrumi Társaság és jómagam is" - mondta az igazgató.

Oxigént biztosított a kisvárdai fesztivál

Kíváncsiak voltunk arra is, mit gondol arról, hogy egyre több határon túli társulat tartja távol magát a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljától, mivel úgy gondolják, hogy elveszett az a szerepe, amiért létrehozták. A Nemzeti Színház igazgatója szerint a kisvárdai fesztiválnak elvitathatatlan érdemei vannak.

„Én egy hálás típusú ember vagyok, és nem azzal kezdem és végezni sem fogom azzal, hogy bojkottálom ezt a fesztivált, amelyik oxigént biztosított számunkra, határon túli színházak számára. Ezt nem szabadna senkinek elfelejtenie. Nagyon könnyű azt mondani, hogy ez most már nem az, ami volt régen és most már nem megyek. Abban sem hiszek, hogy nem lehet lejátszani előadásokat. Mindenütt le lehet játszani előadásokat. Vannak produkciók, amelyeket a Nemzeti Színház sem tud utaztatni, de hogyha egy színházvezetés akarja, tud találni produkciót, amit ott is tud játszani. Ezzel együtt valóságos probléma az, hogy

meg kell találni ebben az új világban a kisvárdai fesztiválnak a helyét. Keresi ez a fesztivál a helyét és nyilván nagyon nagy problémák vannak vele, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.

De ne azzal kezdjük, hogy akkor rúgjuk fel, vigyük el. És ne is ezzel folytassuk. És lehet, hogy nem két év alatt, de öt-nyolc év alatt ki kell vajúdni azt az új helyzetet, amiben ez a fesztivál működhet. Ahogy én ismerem a kultúrpolitikát és a politikusokat, hogyha lemondunk egy fesztiválról, akkor az a pénz nem fog automatikusan visszakerülni egy másikba.

Örüljünk, hogy ez megvan. Addig ne menjünk máshová. Örüljünk, hogy itt a mi szenvedélyünkre, a színházra szánnak pénzt számunkra és annak, hogy találkozunk. Nem becsülném alá most sem a találkozás fontosságát. Szakmailag nyilván megkérdőjelezhető dolgok sokasága van. Az is tény, hogy amikor én 1993-ban először elmentem Budapestre a Szent Iván-éji álommal a beregszászi társulattal, akkor vagy három tévécsatorna és sok újságíró volt kint, annyira eseményszámba ment.

A Nemzeti Színházban évente húsz határon túli színházat fogadok. És rajtam kívül a Thália, a József Attila Színház, a Katona József Színház és más színházak is fogadnak produkciókat.

Egy ilyen helyzetben már nyilván másról kell szólnia a kisvárdai fesztiválnak. De a találkozás ereje most is óriási. Más kérdés, hogy vagy a pénzhiány vagy egy másikfajta gondolat mentén ezt a találkozást vették el tőlünk, mert jönnek a társulatok és mennek is el. Én ha tehetném, biztos, hogy ilyen szempontból adnék teret és lehetőséget a társulatoknak, hogy kommunikáljunk az ügyes-bajos dolgainkról. Szakmailag keresni kell a kitörési pontokat. Újra és újra össze kell dugni a fejünket. Akkor leszek ideges, amikor valaki úgy dugja össze, hogy szüntessük meg. Ezt nem szabad. Ennél hálásabbak kell lennünk" - magyarázta Vidnyánszky.

Színházba járó a magyar

Az igazgató hangsúlyozta, manapság nem nehezebb megszólítani a közönséget, mint korábban. Az, hogy nincs szakszervezet, amely felszólítja a közönséget, hogy kötelező elmenni egy-egy produkcióra, az jó.

A magyar ember továbbra is színházba járó ember és fantasztikus kincsünk van. Ez a mi színházi struktúránk, a mi színházi életünk. Irigykedve néznek ránk nyugatról.

Ez a vágyálmok netovábbja, hogy itt társulatok vannak, garantált állami támogatás, ingyen iskola. Ezek olyan értékek, amelyeket meg kell becsülni. És bizony jár a magyar ember színházba. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell megküzdenünk minden egyes új generációért, nem kell harcolni és kitalálni technikákat, hogy még inkább odavonzzuk a színházba őket. De én nem féltem a színházat. Ez egy olyan világ, ahol lassan emberek közötti dialógus sem lesz, mert mindent virtuálisan fogunk megvalósítani. Itt van egy olyan hely, ahol embert hallok a színpadról. Beülhetek és emberek ülnek mellettem és közösségi élmény van. Minél elektronikusabb világ lesz körülöttünk, annál inkább kell a színház, ebben biztos vagyok" - tette hozzá.

Egyedivel gazdagítani a nagy egészet

A Nemzeti Színház szerepéről Vidnyánszky kiemelte, egy olyan világban, amely összemossa a határokat, egy globalizálódó kultúrában, ha van idő, amikor nagyon kell a nemzeti, akkor az most van. Ha elvesztjük azt az egyéni ízt, ami minden nemzetre jellemző, akkor olyanok leszünk, mint amikor a gyerek a papíron összekeveri a színeket.

„Lehet nemzetinek, konzervatívnak és újítónak lenni egy időben. A Nemzeti Színházban azzal kell foglalkoznunk, hogy azt a kincset, amit felhalmoztak, azt az egyediséget, amivel bírunk, őrizzük. Keressük, hogy hogyan tudunk mi mesélni másképp, mint mások, hogyan tudunk másképp mozogni a színpadon mint mások. Ezzel fogjuk ezt a nagy egészet gazdagítani, ami a világ" - mondta Vidnyánszky.

A nemzeti előadása Csíksomlyón

Márciusban a Nemzeti Színház négyállomásos székelyföldi turné keretében mutatta be a Vidnyánszky által rendezett Tamás Áron Vitéz lelkek című darabot. Ez azért is volt számottevő esemény, mert a nemzeti társulata Csíkszeredában 25 évvel ezelőtt járt utoljára, Farkaslakán, Tamási szülőfalujában pedig soha. A rendező kifejtette, hogy ők legalább annyit, sőt lehet, hogy többet kaptak ezeken az előadásokon, mint amennyit adni tudtak: egy olyan másfajta világban, életritmusban, másfajta emberi viszonyrendszerben merítkeztek meg, amely Pesten már hiányzik, és jó, hogy ezeken a helyeken még foszlányaiban megvan. Ez a turné elindított egy olyan folyamatot, amelynek köszönhetően gyakrabban visszatérnek ide. Legközelebb a Csíksomlyói Passiót fogják elvinni, amelyet a csíksomlyói nyeregben adnak elő.

28 előadást játszottunk tavaly a külhoni területeken. Erre nagyon büszke vagyok. Nem mindenik nemzeti színháznak van ilyen feladata, mint nekünk, mert nem mindenhol határos a nemzet, az ország saját magával.

Nekünk ez plusz feladatként adódik és ezt büszkén és boldogan fel kell vállalni. Ráadásul szeretettel fogadnak. Ha nem fogadnak szeretettel, én is félre tudom rakni a büszkeségemet, és volt ahová bekopogtam, hogy engedjenek be, úgy hogy nem kell fizetni érte. A csíksomlyói előadás a legfontosabb eseménye lesz a következő évadunknak. Nem az, hogy Péterváron, Párizsban játszunk, hanem, hogy elmegyünk Csíksomlyóra" - zárta gondolatait Vidnyánszky Attila.

Forrás: Péter Beáta, Székelyhon