Nehéz lett volna elfelejtenünk Robbie Williams budapesti koncertjén, hogy egy Robbie Williams-koncerten vagyunk. Akárhová nézett az ember, az RW logót látta, és még a színpad mellett elhelyezett két nagy kijelző is magát az énekest formázta.
Robbie Williams maga is többször emlékeztetett rá, hogy ő bizony Robbie f*ing Williams személyesen, és még mielőtt megérkezett volna a színpadra, elhangzott egy neki dedikált himnusz is. Ebben többek közt megelőlegezték neki a lovaggá ütést, de azt sem hallgatták el, hogy megjárta az elvonót.
Mindent összevetve még mindig ő van a trónon”
– vonta le a konklúziót a Robbie-himnusz, amely jól magába sűrítette az egész műsor lényegét.
Ha szigorúan vesszük, a színpadon egy magát már kicsit elengedő, középkorú férfit láttunk, akit alkalomadtán simán leénekeltek és letáncoltak a színpadról a vokálosai. Ha a látványt és a show-elemeket kivettük volna a koncertből, akkor önmagában Robbie Williams produkciója lehet nem is vitte volna el a hátán a bulit. De igazából fölösleges ezen gondolkodni, mert a koncert a nevében is vállaltan Heavy Entertainment Show volt, ahol
mindent bevetettek, amit csak be lehet vetni a masszív szórakoztatás kedvéért,
és ebben Robbie Williams tényleg maga a király. Ezt pedig tudja is magáról, és folyamatosan kommunikálja a rajongóinak. Ez a gesztus valószínűleg egyszerre önirónia és magabiztosság, de természetesen mindkettő csak tovább építi az imázsát.
Még mindig teltházas koncerteket csinálok – jegyezte meg a show egy pontján Robbie Williams arról, hogy holt tart éppen a karrierjében. Pedig a turné apropóját adó, tavaly megjelent Heavy Entertainment Show-ról hiányoztak az igazán nagy slágerek. Maga a címadó dal sem túl erős, de ezzel indult a koncert, amelynek látványvilágát a boksz tematikája dominálta. A színpadra ennek megfelelően bokszkesztyűbe öltözött táncoslányok érkeztek Robbie Williams előtt, maga az énekes pedig szoknyát öltött magára. Ez azért volt jó, mert így már az első számban kétszer is meg tudta mutatni a hátsóját a közönségnek, és ez meg is adta a show alaphangulatát.
Az új lemezről egyébként összesen három szám hangzott el, az első dalon kívül a Party Like a Russian és a Love My Life című, ars poeticának is beillő nóta, amelyet egy hatalmas, a közönség fölé tartott bokszkesztyűn trónolva adott elő Robbie Williams.
A popsztár egyébként
feltűnően sokat ült a koncerten:
számtalanszor toltak be neki a kellékesek az adott dal hangulatához illő ülőalkalmatosságot. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy Robbie Williams az év elején még olyan hátfájással küzdött, hogy saját bevallása szerint abban sem volt biztos, hogy végig tudja csinálni a turnét.
De valahogy még így is be tudta tölteni a teret, és egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy elalibizte volna a koncertet. A visszatapsolás előtt nem vonult le pihenni a színpadról, és popzenészektől egyre inkább szokatlan módon nem támogatták meg a hangját sem. Azzal sem könnyített a dolgán, hogy a kelleténél többet énekeltette volna a közönséget, és csak néha bízott rá mondjuk egész refréneket a vokálosaira.
Becsületesen végigénekelte a koncertet, pedig valahogy nem szólt igazán jól a hangja. A magas, kitartott részekért kifejezetten küzdenie kellett, és ha lehetett, kerülte is őket. A rajongókat viszont ez nem zavarta, mert
elhangzott minden fontos sláger, és ezúttal a feldolgozásokat sem vitte úgy túlzásba,
mint a két évvel ezelőtti szigetes koncertjén. Igazából csak a koncert közepén volt egy olyan hosszabb blokk, amikor Amy Winehouse-tól kezdve MC Hammeren át Bon Joviig minden előkerült, de ez egyike volt a show interaktív részeinek. Ekkor éppen azt játszottuk, hogy Robbie Williams elkezdett egy slágert, amit fel kellett ismerni és folytatni. Ez nem ment teljesen zökkenőmentesen, ami mégsem volt kínos, hanem sokkal inkább vicces. Robbie Williams egyébként is sok vicceset mondott a koncertjén, de a reakciókból arra lehetett következtetni, hogy a közönség angoltudása csak körülbelül a poénok felének megértésére volt elég.
De ez sem jelentett problémát, mert Robbie Williams máshogy is tudott kapcsolatot teremteni a nézőkkel. Most sem maradhatott el, hogy felhívjon egy nőt közös éneklésre a Somethin' Stupid kedvéért, és ezúttal egy 19 éves rajongó volt a szerencsés.
Ennél a váratlannak korántsem nevezhető fordulatnál valószínűleg emlékezetesebb marad az a pillanat, amikor
Robbie Williamshez édesapja csatlakozott a színpadon,
hogy elénekeljék a Sweet Caroline című dalt. Pete Conway (született Pete Williams) szintén fellépett egy ideig előadóművészként, és Robbie Williams most elmondta, hogy őt látva döntött úgy, hogy a nyomdokaiba akar lépni.
A koncertről valószínűleg azt is sokan fogják emlegetni, hogy Robbie Williamsnek feliratozták a saját számait. Ezt persze igyekeztek diszkréten csinálni, és a nézőtérről nem is tűnt föl, viszont néha olyan szögből mutatták a kivetítőn az énekest, hogy
tisztán látszott, hogy a lábánál súgógépeken folyamatosan fut a dalszöveg.
Ez először a Monsoon című, kevésbé ismert dalnál lehetett kiszúrni, és elég nagy derültséget keltett a közönségben – bár olyanok is voltak, akik inkább felháborodtak. A popsztár úgy tűnik, nem csak a Monsoon szövegében volt bizonytalan, mert például a Millenium alatt is látható volt a feliratozás. Azt viszont el kell ismerni, hogy egyszer sem vettük észre, hogy Robbie Williams a monitorokra pillantott volna.
A legnagyobb, tűzijátékkal megtámogatott katarzist természetesen az Angels hozta el a koncert végén, a visszatapsolás után. Legutolsóként pedig Frank Sinatra előadásában ismerté vált My Way hangzott el, így Robbie Williams szvinges szenvedélyének is áldozott egy kicsit.
A ráadásblokkot egyébként a popsztár azoknak dedikálta, akik nem várták meg, hogy visszajöjjön, mert még a tömeg előtt el akartak indulni hazafelé. Ilyen nézőkből nem lehetett túl sok, hiszen többen még a majd kétórás koncert időtartamát is kevesellték. Pedig hiányérzetünk nem nagyon lehet: Robbie Williams megmutatta, hogy 43 évesen és kétgyerekes apukaként is a szórakoztatás bajnoka a popzenében.