A 48. születésnapját a hétvégén ünneplő Puff Daddy annyira boldog volt, hogy egy érdekes hírrel rukkolt elő. A Twitterre feltöltött videójában azt mondta, hogy annyira megváltozott, hogy egy új becenévre van szüksége. Ehhez azt kell tudni, hogy a rapper már vagy
négyszer csinált ilyet eddigi karrierje alatt,
így joggal gondolhatta a fél internet, hogy most sem csak a levegőbe beszél, mikor azt mondja, hogy nem fog hallgatni semelyik korábbi becenevére, mert őt már Love-nak, vagy Brother Love-nek kell hívni.
Aztán kedden újabb videóval jött elő, amit azzal kezd: „rá kellett jönnöm, hogy nem lehet szórakozni az internettel”. Majd azzal folytat, hogy a további heves médiareakciók és általában a kavarodás elkerülése érdekében elárjulja, hogy
csak viccelt.
Tehát nem váloztatta meg a nevét, csak szórakozott egyet. Azt is mondta, hogy bárki hívhatja a régi becenevein, de akár úgy is, ahogy a poénvideóban megjelölte, tehát Love-nak.