Vágólapra másolva!
Marta Argerich, Emanuelle Haim, Kurt Elling és a Company Wayne McGregor is a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége lesz. A rendezvénysorozat 2018. március 30. és április 22. között körülbelül 40 helyszínen több mint 150 programmal várja a közönséget.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Tavaszi Fesztivál minden évben több meghatározott tematika, évforduló, fontos motívum köré épül. Liszt Ferenc alakja és művészete évről évre központi szerepet tölt be a fesztiválon. 2018-ban Liszt oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája nyitja meg a programok sorát. Április 9-én és 10-én, a fesztivál bemutatóval ünnepli a 100 éve született Leonard Bernsteint: A Quiet Place című művét a Neue Oper Wiennel közös produkcióként mutatják be. A fesztiválprogramban rendhagyó módon

kiemelt szerepet kap egy hangszer is.

A 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválon a zongora nemzetközi és hazai mesterei mutatják meg a hangszerben rejlő lehetőségeket. Martha Argerich például a Kremerata Balticával és magával ragadó Mendelssohn–Chopin-műsorral érkezik április 12-én. Színpadra lép a fiatal zongoracsillag, Danyiil Trifonov, akiről maga Argerich is úgy fogalmazott: „amit a kezével művel, az egyenesen technikai csoda”.

Martha Argerich Forrás: Adriano Heitman

A fesztiválon fellép a Grammy-díjas izraeli–amerikai zongoraművész, Yefim Bronfman a Bécsi
Filharmonikusokkal, és visszatér Budapestre a kínai származású zongoravirtuóz, Yuja Wang. A Londonban élő zongoristalegenda, Frankl Péter és Várdai István csellista ad közös koncertet, valamint különleges estre készül Farkas Gábor zongoraművész is.

A 2018-as fesztivál vendége lesz Rudolf Buchbinder és a City of Birmingham Symphony Orchestra. Velük együtt pedig a zenekar vezetője, első női karmestere, Mirga Gražinytė-Tyla is. Egy másik kivételes női karmester, Emmanuelle Haïm saját, világhírű régizenei együttese, a Le Concert d'Astrée élén érkezik. A legendás Berlini Filharmonikusok kürtösökkel kiegészült fafúvós szekciója a fesztiválon önálló együttesként áll színpadra.

Rudolph Buchbinder Forrás: Philipp Horak

2018 áprilisában Kovalik Balázs rendezésével, Hasse Artaserse című operájával nyílik újra a felújított bayreuthi operaház, a barokk Markgräfliche Opernhaus. A premier után alig néhány nappal pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége lesz a produkció. Bodó Viktor vadonatúj Brecht-rendezése, A szecsuáni jólélek a Theater Heidelberg és a Katona József Színház közös előadása április 19-én és 20-án látható először Magyarországon.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, az operatív testület elnöke, Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője és Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese a 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján 2017. november 21-én. Forrás: Posztos János

A 2016-os siker után pedig visszatér a groteszk és gyönyörű maszkok társulata, a szenzációs FAMILIE FLÖZ. A Grammy-díjas jazzikon, Kurt Elling Passion World című albumának dalaiból válogat majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán. A Honvéd Férfikar is rendhagyó koncertre készül: az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából Mikor megyek Galícia felé címmel kórusmű hangzik el a Zeneakadémián, melynek különlegessége, hogy a kantáta öt tételét öt különböző zeneszerző – Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente, Orbán György, Selmeczi György és Vajda János –
komponálta.

A kulturális tavasz 2018-ban is március 30-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján kezdődik, és három héten át tart majd. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a fesztivál honlapján vásárolhatók meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!