A kezdetben egy koncert erejéig életre hívott zenekar, a Budapest Bár idén már 10 éves. A művészek nem egy nagy koncerttel ünnepelnek, hanem egy
10 állomásból álló országjáró sorozattal,
vendégművészekkel, és egy novemberben megjelent, új lemezzel.
Az eddigi nyolc jubileumi koncerten több mint 11 ezer rajongónak játszották a régebbi slágereket és az új album dalait. Kiszámolták azt is, hogy
a koncertturnén összesen több, mint 17 órát muzsikáltak.
A színpadon a zenekar mellett a legtöbbet szereplő három énekes Behumi Dóri, Németh Juci és Keleti András volt, így, ha van olyan rajongó, aki az összes koncertre ellátogatott, őket hallhatta legtöbbször.
Ilyen volt a jubileumi turné
A 10 év 10 különleges koncertsorozat július 6-án startolt a Budapest Parkban, ahol a zenekar mellett felsorakozott a felállás mind a 11 énekes tagja. A jubileumi nyitó bulin nagy tömeg gyűlt a színpad elé, a jegyeladási adatok szerint 6000-en énekelték a művészekkel együtt. A Budapest Park-nyitóbulit követően a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál, augusztus 19-én a Tihanyi Szabadtéri Játékok voltak a 10 év 10 különleges koncert sorozat állomásai, majd szeptember 3-án a Dohány utcai Zsinagógában, október közepén a pécsi Kodály Központban és az A38-on, november 13-án a MOM Kulturális Központban tartottak jubileumi, az utóbbi helyszínen egyben lemezbemutató koncertet. A tízéves Budapest Bár Budapest című lemezén az öt muzsikussal mind a tizenegy énekes szerepel, és a teljes csapat mellett, Farkas Róbert felkérésére, szerzőként és énekesként Presser Gábor is közreműködik. A lemez további különlegessége, hogy a zenekar 8 előadója írt dalt az új albumhoz.December 22-én a Kongresszusi Központban lépnek fel, a koncerten a Farkas Róbert vezette zenekaron kívül ott lesz a
Budapest Bár összes, azaz mind a tizenegy énekese
is. A konferansziészövegeket a Dumaszínház alapítója, Litkai Gergely írta, és az estén a Katona József Színház két színésze, Vajdai Vilmos és Keresztes Tamás adják majd elő. Különleges látványvilág készült csak erre az alkalomra, így a hangzás mellett a díszlet is megidézi majd a 20-as, 30-as éveket.
A Budapest Bár szilveszterkor is nagy bulit csap,
december 31-én a MOM Kulturális Központban kétszer, először délután háromkor, majd este héttől búcsúztatják az óévet.