Újdonságokkal készül Szarka Tamás következő koncertjére
![Szarka Tamás Közéleti személyiség foglalkozása művész SZEMÉLY zenész](https://cdn.origo.hu/2023/12/JpuAo4raEIAchybc0ayf_PkflmK0vAW0E7Kovt-n1ic/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2ODE0MTZmY2FjZDQ1MDFiNGM1NGNlNzlhNWZlNjgw.webp)
A Kossuth-díjas Szarka Tamás már 39 éve zenél a színpadon, sokan elsősorban a nagysikerű Ghymes együttes tagjaként ismerik, de már jó ideje szólóban is előad. Most negyedik lemezének bemutatókoncertjére készül.
Az ég szerelmére című albumra elsősorban a korábban, színházi felkérésekre írt zenéit gyűjtötte össze. A koncertet hirdető plakáton az szerepel, hogy az előadás "az újdonság erejével hat". Ennek oka pedig az, hogy ezeket a zenéket ugyan Szarka Tamás írta, de
soha nem hangzottak el élőben, színpadon.
Főleg nem a szerző előadásában. Ez a koncert többek között ezt a hiányt pótolja, de arra is lehet számítani, hogy egy-két, már klasszikussá vált Szarka Tamás-darab is elhangzik. Sőt, lesznek olyan zenék is, amelyeket kifejezetten erre az alkalomra írt Szarka Tamás. A koncert március 18-án lesz a Nemzeti Színházban.