Az utolsó napot a nagyszínpadon a brit-amerikai indie rock duó, a The Kills indítja 16 órakor, amelyet Alison Mosshart énekes és Jamie Hince gitáros 2000-ben alapított, de csak
most láthatjuk őket először a Szigeten.
A The Kills a fesztiválon szintén fellépő PJ Harvey mellett a the Velvet Undergroundot és Patti Smith-t szokta közvetlen inspirációként említeni (többek között), feltűnésükkor viszont a zenei sajtó leginkább a White Stripes-hoz hasonlította őket. A lo-fi hangzás mellett ennek nyilván a hasonló egy fiú egy lány felállás az oka, de a The Kills szerencsére túlélte a garázsrock újbóli felfutását a 2000-es évek elején, és azóta is folyamatosan jelentkezik új anyagokkal: legutóbbi, ötödik albumuk Ash & Ice címmel jelent meg 2016-ban. Alison Mosshart ráadásul a Foo Fighters új albumán is közreműködött, amely szeptemberben jelenik meg.
A The Killst Jasmine Lucilla Elizabeth Jennifer van den Bogaerde, ismertebb nevén Birdy követi a színpadon. A mindössze 21 éves angol énekesnő gyönyörű hangjáról és sajátos hangulatú, leginkább melankolikusnak nevezhető popdalairól ismert. 2011-ben lett híres egy Bon Iver feldolgozásnak, a Skinny Love-nak köszönhetően, és még abban az évben, azaz
15 évesen kiadta első stúdióalbumát,
amelyről a People Help The People is több mint százmilliós letöltést ért el a YouTube-on. Ezen az albumon még nagyrészt feldolgozások voltak, de 2013-ban megjelent a Fire Within, amelyen már Birdy saját számait hallhattuk (például a lenyűgöző Wings-et), csakúgy, mint a tavalyi Beautiful Lies című harmadik albumán. A feldolgozások készítésével sem hagyott fel, így valószínűleg a koncerten a saját dalok mellett ezekből az egyéni átiratokból is többet hallhatunk majd tőle.
A vasárnap az end show kivételével az indie előadók jegyében telik majd, hiszen Birdy után érkeznek honfitársai, az alt-J. A leeds egyetemen alakult trió zenéjére az art rock és a folktronica címkét is szokták használni, de nagyon nehezen körülhatárolható, hogy milyen is az alt-J zenéje.
A stílusukra egyébként erőteljesen rányomta a bélyegét, hogy kollégiumi szobájukban kezdték el összerakni a dalokat,
így vissza kellett fogniuk például a basszushasználatot. Annyi biztos, hogy hiába nem könnyen befogadható az alt-J zenéje, nagyon népszerű: rendre több tízmilliós letöltést érnek el a klipjeik a YouTube-on, a 2011-ben kiadott demólemezükön található Breezeblocks pedig már 143 millió letöltésnél jár. A tízéves fennállást ünneplő bandának idén jelent meg a harmadik stúdiólemeze Relaxer címmel, és ennek a turnéja keretében érkeznek a Szigetre is.
Az alt-J után éles váltással rákanyarodunk a fesztivál záró show-jára a nagyszínpadnál, amelyet idén
a belga dj páros, Dimitri Vegas & Like Mike prezentál,
azaz a Thivaios testvérek, Dimitri és Michael. A görög származású testvérpár 2014-ben robbant be igazán a köztudatba. Akkor készült a Martin Garrixszel közös Tremor is, amely azóta is a legnépszerűbb daluk. 2015-ben a DJ Mag top 100 dj listájának első helyére kerültek.
Az A38 sátor vasárnapi programjából két amerikai rockzenekart, a Breaking Benjamint és az Interpolt érdemes kiemelni. A több tagcserén, szüneten és újjáalakuláson átment Breaking Benjaminból már csak a névadó frontember, Benjamin Burnley képviseli az eredeti, 1999-es felállást, de a bandára jellemző hard rock hangzás azóta is változatlan.
A Breaking Benjamin után
érkezik egy másik veterán, az idén huszadik születésnapját ünneplő Interpol,
amely a New York-i posztpunk-indie rock szcéna meghatározó zenekara volt a 2000-es évek elején. Az Interpol is tartott egy hosszabb szünetet a 2010-es évek elején, de most már a hatodik stúdióalbumukon dolgoznak, amely jövőre várható. A Szigeten viszont a múltra fognak koncentrálni, ugyanis fennállásuk 20. évfordulója mellett egy másik évfordulót is ünnepelnek idén. 2002-ben, 15 éve jelent meg első, azóta klasszikussá vált nagylemezük, a Turn On The Bright Lights, és ebből az alkalomból turnéra indultak az albummal, amelyet teljesen egészében eljátszanak a Szigeten is.
A világzenei színpad egyik keddi érdekessége a Hanggai lesz. Igaz, hogy 17 órakor kezdik a programot, de ez nem jelenti azt, hogy ne csinálnának óriási hangulatot. Az alapvetően kínai, de rengeteg szállal Mongóliához kötődő zenekar a tradícionális mongol zenét keveri a néha kemény, rockos hangzással. Az együttes 2004-ben alakult, és 2008-ban adta ki első lemezét. Ezen még erősebb volt a tradícionális vonal, ami mellé az utolsó, 2016-ban megjelent albumukon már teljesen felzárkózott a modern hangzás. A modern felé nyitás amúgy nem csak a zenéjükben jelenik meg, hanem a külsőségekben is. Amíg az első években szinte kizárólag népviseletben léptek fel, addig az utóbbi években egyre több került rájuk bőrből és napszemüvegből. Kíváncsian várjuk a koncertet.
Ami a magyar előadókat felvonultató Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál színpadot illeti, mások mellett Sena, a Blahalouisiana és az Anna and the Barbies is fellép, de Müller Péter Sziámi is elhozza a barátait a Sziget utolsó napjára.