Vakon fog élni Marcellina

Marcellina
Vágólapra másolva!
A 80-as és 90-es évek mai napig emlékezetes sikerű énekesnője, Marcellina jótékonysági koncertsorozatot indított a Vakok Állami Intézete Alapítványának javára. Ahhoz azonban, hogy még jobban át tudja érezni a vakok helyzetét, ezenfelül más komoly vállalást is tett: két napig maga is vakként fogja élni az életét.
Vágólapra másolva!
Marcellina Forrás: marcellina.net

Marcellina hosszan turnézott a világ különböző pontjain, néhány hónapja azonban újra Magyarországon tevékenykedik. Egyik első lépéseként jótékonysági koncertsorozatot indított a Nádor Teremben a Vakok Állami Intézete Alapítványának javára.

A Fehér éjszaka című koncertsorozat következő állomása 2017. október 28-án a Stefánia Palota színházterme lesz, ahol a Marcellina Pjt együttes öt tagja mellett Horváth Tibor, Kroll Zsuzsanna és Titz Kira látássérült vokalisták állnak a színpadra a vendégművésszel, Burai Krisztiánnal és Marcellina mentoráltjával, Castagno Claudia Raquellel együtt. Claudia,

a mindössze 14 éves tehetség

idén nevezett a San Remo Junior nemzetközi énekversenyre, és a 21 különböző országból érkezett résztvevők között

harmadik helyezést ért el.

Marcellina személyes kötődése a látássérültek világához a Marcellina Pjt nevű együttesének vak billentyűsén, Molnár Jánoson keresztül erősödött meg. A formáció zongoristája hosszú évekkel ezelőtt halt meg, de Marcellina már Molnár János életében felajánlotta az együttes két nagyszabású koncertjének bevételét a Vakok Intézetének. Ezen tradíció folytatásaként a jótékonysági koncertsorozat célja az adománygyűjtés mellett az, hogy

nyomatékosan felhívják a figyelmet a vakok és gyengénlátók életének nehézségeire.

Az énekesnőben eközben felmerült a kérdés, hogy hogyan tud igazán hatékonyan segíteni, ha nem is tudja pontosan, milyen lehet vaknak lenni. „Hogy legalább egy cseppnyi fogalmam legyen erről az érzésről,

Ezért bekötött szemmel egy személyemre szabott érzékenyítő programon veszek részt szeptember 18-tól, a Vakok Állami Intézetében, a látássérültek körében" - mondta Marcellina. Az énekesnőnek egészen pontosan szeptember 18-án reggel 9 órakor kötik be a szemét.

„Személyes érintettségem miatt tudom, hogy

egy vak ember, bár látásában korlátozva van, mégis ugyanolyan nagy dolgokra képes, mint mi, látó társai.

Fontos, hogy ne megkülönböztessük látássérült embertársainkat, hanem egyenrangúnak tekintsük és segítsük őket, hogy legyen lehetőségük olyan teljes életet megélni, mint bármelyikünknek. Számomra ez a legfontosabb üzenete a koncertsorozatnak. Bízom abban, hogy az érzékenyítési program után, mely egyben egy lélekfejlesztési út is számomra, hatványozottan képes leszek segíteni. Emellett pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy a jó ügyért magyar közönség előtt léphetek fel. Hálás vagyok a Vakok Állami Intézete, illetve a Fény a Sötétben Alapítvány dolgozóinak azért, hogy egy emberként álltak a jótékonyság ügye mellé" – fűzte hozzá.

A koncert bevételéből az intézet alapítványa, a Fény a Sötétben Alapítvány computertechnikai segédeszközöket vásárol majd a látássérültek javára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!