Tartja a mondás, hogy amíg a Föld kerek, addig élnek a rockerek. Ezt bizonyítja az örökifjú Pataky Attila, aki kettőzött energiatöltettel készül a március 10-ei Edda Aréna koncertre. A Sláger Témában elárulja azt is, hogy milyen dalok lesznek majd hallhatók
az idei év legnagyobb Edda-buliján.
Sőt, szó esik dühös líráról, ahogy a zenekar 45 éves történelmének második dupla nagylemezéről is. Talán még az örök ifjúság titkát is megismerhetjük az Edda frontemberétől.
Zsédenyi Adriennél pedig egyre jobban működik a kémia,
már ami a dalait illeti. A Sláger FM vasárnap esti talkshowjából kiderül, hogy melyik dallal és miért is pályázik a Budapest Dal 2018 címére, amivel a főváros hangja elismerő rangot is kiérdemelhetné.
Zséda a Sláger Témában beszél először készülő új nagylemezéről, ami várhatóan 2019-ben követheti a tavalyelőtti Kémiát. A hatodik albumról az Óceán, az Adj még levegőt és az Eperhold dalokat még egy követi a kislemezek sorában, mielőtt a többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnő hozzáfogna az új lemez zenei anyagának elkészítéséhez.
Vasárnap 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Pataky Attilával, az Edda frontemberével, az elmúlt 15 év legnagyobb hazai popdívájával, Zsédenyi Adriennel, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!