Psota Irén, a nagy magyar színésznő, aki csak azt a férfit szerette igazán, akit a kommunisták börtönbe vetettek

A Nagy Találkozás (M.J.-vel)

Az egyik legnagyobb magyar színésznő volt. Kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze. Civil életében végletes temperamentumú. Ám színpadi alakításai sorra bizonyították: szélsőséges érzelmei ellenére tökéletes megfigyelő volt. Mindemellett a legvisszafogottabb színpadi karaktert is úgy játszotta el, hogy abban felfedezhető volt saját személyiségének valamely részlete. Habitusát, párkapcsolatait, civil életének olykor végletes epizódjait alighanem gyermekkorának történései is erősen meghatározták, ahogy az is valószínű, hogy olykor a hivatásából nyert erőt a túléléshez. Psota Irén története kapcsán Sztankay Ádám arról is mesél, miként alakult saját édesanyjának sorsa, aki feladta színészi hivatását, miközben életre szóló barátság kötötte össze a nagy ívű pályát befutott Psota Irénnel.

Füstben az igazság

A nappaliban ülök a tévé előtt, főhelyen, a tévés fotel a könyvespolc előtt apám kedvence volt, amíg ő el nem költözött. Anyám a dohányzóasztal mellett, kezében cigaretta.

Nyolcvanas évek, bárki bárhol rágyújt, életünk része a füst.

A képernyőn Psota Irén feketében, fekete a turbánja is, fekete keretből mosolyog:

Eljegyeztem magam a magánnyal.

Interjújában férfiakról, nőkről beszél, a sosem szűnő kíváncsiságról, amely meghitt kapcsolataikból is kiemeli őket.

Azzal búcsúzik: furcsa frigye nem jár fájdalommal,

neki ott a színház, színpad, színészet – lehetőség, hogy könnyen viselje azt, amit amúgy túlélni sem egyszerű.

Ez az igazság,

szólal meg anyám a hátam mögött. Igazít a mondaton:

Igaza van az Irénnek.

Odasandítok rá, látom a könnyeit, miközben szép fejét dacosan felveti, s egy hosszú slukk után tovább hizlalja a füstöt a szobában.

Ülök apám kedvenc foteljében, és azt gondolom: ilyenek a színésznők, végletesek. Csak az nem jut eszembe: anyám már rég nincs színpadon.

Irén világra jön

Dávid Ilona, Psota Irén édesanyja csecsemőként került a Dávid vezetéknevű családhoz, akik molnárok voltak Kolozsváron.

A gyerek mellé kaptak némi készpénzt is.

A kislányt egy ideig látogatta az őt a molnárokra bízó elegáns hölgy, s időnként még egy szép villába is magával vitte pár napra. A titokzatos hölgy lehetett Psota Irén anyai nagyanyja.

Amikor már nem jött többé, a nevelőszülők elküldték Ilonát cselédnek.

A cselédsorsból egy tehetős család fia, bizonyos Buzesko emelte ki, amikor elvette Ilonát feleségül.

A férfi felmenői ugyan ellenezték a házasságot, de megköttetett, és született belőle két fiú: János és Gyula.

A fiatalabb még csak egyéves volt, az idősebb három, amikor apjukat behívták katonának. Nem sokkal később Ilona szomszédjai egy éjjel a házak falán átütő üvöltésére ébredtek. Rátörtek, látták, hogy a szép Ilona ül az ágyon, és félálmában hosszú haját tépi, rázza.

Megébresztették, remegve mesélte: férjét látta a folyóban, fuldoklott, ő a hajával próbálta kihúzni.

Két hét múlva távirat jött: Buzesko eltűnt a Podhajce melletti mocsárban. A Dnyeszter mellékvizeinél, ahol az első világháború egyik frontja húzódott.

Psota Irén édesanya így vesztette el élete szerelmét még lánya születése előtt.

Psota István, Irén édesapja morvaországi, tehetős kocsigyártó családból származott. Egzisztenciájukat a háború azonban megroppantotta. Psota István kocsifényező munkás lett Pesten, már akkor Ilona is ott élt, cselédkedett újra. Találkoztak, összemelegedtek.

Előbb a kis Ilona született meg nászukból. 1929. március 28-án pedig a kisebbik lány, Irén.

Psota Ilona, Psota Irén és édesanyjuk Dávid Ilona Forrás: Psota Irén családi archívuma

Irén gyermekkora

Psota István békés ember volt, amikor nem ivott. Madarakat tartott, citerát készített, csendes-rendes módon tette a dolgát otthon, meg ahol munkát kapott éppen.

Amikor ivott hétszámra, haza sem ment.

Lányai kocsmákban kutatták, adna kis pénzt ételre. Nemigen adott, megesett, hogy még a lakbért sem fizette hónapokig, olyan hosszan el volt ázva a szesztől.

Akkor a családot kilakoltatták a józsefvárosi lakásból, mentek a legszegényebbek Valéria-telepének ötször ötméteres barakkszobájába. Szülők, két lány, két fiú.

Psota István vitézségi érmet is kapott volna a háborúban, de neki legyen mondva, nem fogadta el. A Valéria-telepen, mikor berúgott, olykor hajánál fogva rángatta végig asszonyát a barakksoron. Egy alkalommal revolvert szerzett, azzal akarta lelőni, de hiába járta meg a háborút, olyan részeg volt, hogy mind a hat lövést elhibázta.

Akkor a fegyver agyával ütötte az asszonyt, amíg bírta szusszal. Hét év börtönt kapott. Ígérte, kiírt mindenkit, amint szabadul.

Amikor a gyerekek anyját kiengedték a kórházból, mosónőnek állt, családját meg visszaköltöztette egy VIII. kerületi szoba-konyhába. A fiúk közül az egyik akkor már asztalos volt, a másik festő-mázoló. Az idősebb Psota lány szövődében talált munkát, amikor talált. Volt, hogy azt senki sem talált.
Akkor a lányok jó hangú bátyjai – a kor békésebb szakaszaiban dalárdának is tagjai voltak – józsefvárosi házak udvarán énekeltek, voltaképpen koldultak némi apróért. Erre nem sokkal később a kis Irén is rákapott.

Psota Irén gyerekkorában mindig éhes volt.

Felnőve, már a Nemzet színészeként is zsivány büszkeséggel mesélte, miként kutatta fel s ette meg testvérei elrejtett falatjait. Kapott érte pofont, de szerették, hát megbocsátották a zsiványságát.

Psota Irén akkor tanulta meg: az embert az szereti igazán, aki enni ad neki.

Psota Irén 15 évesen Forrás: Psota Irén családi archívuma

Irén előbb Jázmin, majd Csobánc utcai tanintézetben végezte az elemit.
Testvérei eminensek voltak, Irén jó eszű, de rossz magaviseletű, harcban a reáltárgyakkal. Mindamellett ünnepségeken, tanórákon átéléssel szavalt költeményeket.

Majd karikírozva is előadta azokat a szünetekben az osztály legnagyobb örömére.

Ha édesanyjának nem akadt mosnivalója, együtt jártak moziba. A Megfagyott gyermek című film végén egymásra borulva zokogtak. A nézők vigasztalták őket:

Ne sírjanak kedveskéim, ez csak egy film!

Psota Irén visszaemlékezésében mondta:

Tulajdonképpen minden képességem, illetve minden gyökerem a gyerekkorba vezet vissza.

Féltékenységét is onnan eredeztette, amely akkor vert benne gyökeret, amikor meglátta egyszer édesanyját a jóvágású ágybérlőjükkel a Ligetben. Irénnek úgy sajgott a szíve, hogy majd' belehalt.

Hanem az ágybérlőnek hamarosan mennie kellett, mert Psota István kiszabadult.

Nem irtott családot, ám összeköltözött övéivel. Irént egy alkalommal hokedlivel akarta móresre tanítani, de a gyerekek anyját találta el.

A már bakfis Irén akkor elhatározta: végez magával.

Maréknyi székletfogót nyelt le – másféle medicina nem volt a háznál –, amit aztán ricinussal hajtottak ki belőle. Psota Irén utóbb gyakran említette: apja mellett gyűlölte meg az agressziót, ha későbbi életében bármikor olyat látott, akkor üvöltött. Azt is mindig elmondta: azzal csak az volt a baj, hogy attól rögtön berekedt.
A második világháború történéseit Psota Irén visszaemlékezéseiben csak félmondatokban említi. A bombázások elől vidékre mentek, amikor visszatértek, pont kezdték bombázni a fővárost. A háború egyéb mozzanatait a magánvilág karcos történései mellett sosem kívánta részletezni.
Ám illik említeni:

Psota Irén fellelhető múltidézéseiben a borzalom is rendre szórakoztatóvá válik, miközben a történet nem veszít drámai erejéből.

Kitérő a küldemények világába, majd Irén bekerül a főiskolára

Psota Irén az elemi után kijárta a Práter utcai polgárit, majd a Mester utcai kereskedelmit, ahol 1948-ban érettségizett.

Lamentált: kozmetikus, orvos vagy színész legyen-e?

Előbbi két hivatás akkori trendhez igazodott, utóbbi belső késztetés volt.
Egy nap hírét vette, hogy munkás-paraszt gyerekeknek tartanak meghallgatást, és akik ígéretesek, azok a színművészetin is próbálkozhatnak. József Attila Kései siratóját választja, de előtte rákérdez a kereskedelmi igazgatónőjénél:

Miért írta József Attila, hogy harminchat fokos lázban ég, hiszen az nem láz?

A direktrisz közli:

Sajtóhiba lehet.

Psota Irén a meghallgatáson igazít egyet a költő sorain:

Harmincnyolc fokos lázban égek mindig, s te nem ápolsz anyám!

Hamarosan a postán találja magát, gyakornoki állásban.

Irodán dolgozik, olykor az íróasztalokra felpattanva kezd énekelni, táncolni. Valaki egyszer táblát akaszt az intézmény főbejáratára:

A Posta ma csupa Psota.

Irén nem sokáig időzött a küldemények világában.
Családja még 1945-ben testületileg belépett a kommunista pártba, valamiféle biztonsági megfontolásból, az apának akkoriban munkát adó vállalat keretei között. A Fogaskerékgyár „pártsejtje" kultúrcsoportot is működtetett, amely magához vonzotta Irént is. Ottani évei alatt olyan szerzők műveiben alakított főszerepeket, mint Arisztophanész vagy Moliére.

Tagja volt a csoportnak Seregi László is, a majdani legendás koreográfus.

Balra Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező, az újsággal Kárás Ildikó táncművész, mellette Psota Irén színművésznő, előtte Seregi László koreográfus, jobbra Horváth Tivadar rendező, a Slágermúzeum című tévéműsor felvételekor Forrás: Fortepan/Hangosfilm

Seregi fogalmazta meg a hajdani időkről szólva:

Elámultam, mennyire kiütközik közülünk, dilettánsok, alkalmi amatőrök közül egyvalaki: Irén.

Kerítenek egy ifjú, hivatásos színészt is, hogy felkészítse, de az közli a lánnyal: előbb legyen az övé.

Psota kiborul, Seregi csillapítja, és maga foglalkozik vele. Psota Irén a felvételit Moliére Tudós nők című darabjának egyik monológjával és József Attila Iszonyat című versével abszolválja.
Gellért Endre osztályába kerül, tanítja még Pártos Géza, Olty Magda, Rátkay Márton. Osztálytársai: Berek Kati, Horváth Teri, Szemes Mari, Váradi Hédi, Buss Gyula, Farkas Antal, Soós Imre.
Kollégiumban lakik, lenyűgözik az intézmény tágas, tiszta termei.

Az akkoriban kötelező, éjszakába nyúló kritika-önkritika „szeánszokat" rendre elblicceli vagy elbohóckodja.

Neki elnézik, azt mondják:

Áh, az Irén őrült!

Igaz, azt is mondják rá, hogy kozmopolita, de nem vegzálják olyan hévvel, mint például a kispolgárnak kikiáltott Váradi Hédit.

Psota Irén azonban azt is megszenvedi, ha másokat bántanak. Gyakran bereked.

Egy hajnalban megriad a kollégiumi szobájában. Valami odakényszeríti az ablakhoz, bámulja a derengő kertet. Hamarosan megtudja: apja, Psota István azon a hajnalon kötötte fel magát egy játszótéri hinta láncára.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!