Lana Del Rey volt az idei Sziget Fesztivál egyik legjobban várt előadója. A 33 éves énekesnő az egyik legtömöttebb napon, pénteken lépett fel. A Kendrick Lamar összerántotta tömegben szerdán még azt gondolta az ember, hogy annál nem lehetnek többen a nagyszínpad előtti placcon. De a szervezők információi alapján bőven többen voltak a fesztivál pénteki napján, ami nem meglepő. Az viszont már sokkal inkább az, hogy ehhez képest a placc jóval szellősebb volt. A közönség összetétele is jócskán változott, mivel rengeteg magyar jött el, akik kimondottan az énekesnőt akarták hallani. A szerdai Lamar-koncerten leginkább külföldi szót lehetett hallani,
de ez most egy másik koncert volt. Szerencsére.
Lana Del Rey olyan 8-10 perces késéssel kezdte, ami még bőven belefért. Egy olyan, a fesztivált berobbantó headliner-blama után, mint Kendrick Lamaré volt szerdán, nyilván mindenki kínosan ügyelt arra, hogy ne történhessen hasonló. Lana Del Rey színpadi jelenléte
apró intésekkel és csókdobásokkal
indult. A mozdulatai teljesen jól illenek az őt megtámogató, általa megálmodott vizuális világba, amely leginkább az 50-es, 60-as évek Amerikáját idézi. Ebben ő egy kedves, legtöbbször hajpántos lány a betérő büféből, aki épp olvas, miközben issza a (Pepsi) kóláját. Most viszont a színpadon áll, és élvezi a szeretetet. Mert egyébként, ha nem a büfében van, szeret fellépni, jó a hangja.
Legutóbbi albuma, a Lust for Life tavaly nyáron jött ki, és főleg ebből hozott el dalokat. Mindjárt az első két szám is erről a lemezről szólt, pontosabban ezt játszották a zenészek. Merthogy ők is ott voltak a színpadon. A két vokálos gida elsőre oda nem illőnek tűnt, valószínűleg az énekesnőhöz és a stílushoz képesti túl sok mozgásuk miatt, de volt idő megszeretni őket is. A zenekari felállás teljesen normális volt, mindenki a helyén, és a LED-falakon is pont annyiszor mutatták őket, ahányszor egy Lana Del Rey-rajongó elvárná. Azt viszont nem mutatták, csak az egyik színpadi bennfentestől tudtuk meg, hogy a billentyűs
egy kibelezett zongorán játszott,
amibe úgy volt beleépítve a villanyos orgona. Lana Del Rey fellépőruhája tökéletes volt. Egy combközépig érő nyári ruhában járta be a színpadot, azt viszont már nem tudnánk megmondani, hogy a virágjai pirosas-sárgák vagy sárgás-pirosak voltak, mert leginkább a LED-falon néztük a hölgyet, ami viszont kizárólag fekete-fehér képet adott. Stílszerűen.
A másodikként ellőtt Cherry című számnál volt egy nem túl koncertbarát megmozdulása, ugyanis lefeküdt a színpadra. Nyilván a kamerák segítettek neki, így nekünk is, de a koncertet néző ember leginkább mászásokhoz, ugrásokhoz szokott. Az viszont
már sokkal jobban tetszett mindenkinek,
amikor a hölgy lejött a színpadról, és szelfizett az első sorok legaktívabbjaival. Ez nagyjából a koncert felénél volt, és nyilván senki nem ütközött meg rajta, távolabbról azonban mégis kicsit hosszúnak tűnt a gesztusszünet.
A koncert vége felé volt még egy aranyosság. Del Rey a Yayo című számot egy V-alakú Gibsonnal játszotta el. A gitár formája alapvetően keményebb hangzást feltételezne, de tudva, hogy 1958 óta gyártják, nem lehet véletlen a választás. És a bilikék szín nyilván közelebb hozza a hangszert egy ruhában éneklő (33 éves) lányhoz. Az új album címadó dalát, a Lust for Life című duettet természetesen The Weeknd nélkül adta elő, de a klipre, valamint a szövegre utaló Hollywood-felirat is megjelent a színpad mögötti LED-falon, a 6-8 pálma mögött. A Video Games-t, az első nagydurranást jelentő dalát nagyon jó helyen, a koncert kétharmadánál adta le, ráadásul hintázva.
Az utolsók között pedig ott volt a Summertime Sadness. Ez volt az egyetlen dal, amit bízva az őrült sikításokban, előre is bejelentett. Bevált. Volt sikítás. Ahogy voltak a barátjuk karja közt ringatózva éneklő lányok, és ott kellett lenniük a könnyeikkel küzdő fiúknak is. Nekik a törölgetésre, maguk összeszedésére pedig volt még kétszámnyi idejük, és az Off to the Races-re ők is elindulhattak, miközben azt mondták, „na, hát ez jó volt”.
Lana Del Reytől azt kaptuk, amit vártunk. Egyrészt egy rendesen kitömött Szigetet, ami nagy szerencsére alig volt érezhető a nagyszínpad placcának közepén. Egy szépen éneklő színpadi hölgyet, akinek nagyon is ott van a mosolyában a tudás arról, hogy odavannak érte. És ami külön jó, hogy ez a mosoly soha nem vált elbizakodottá, de nem is félszeg, hanem csibészesen élvezkedő.