Színigazgatók arcképe 1. – Ditrói Mór

Egy színház jó működéséhez rengeteg ember összehangolt munkájára van szükség. Nemcsak azokéra, akik a színpadra lépnek. De hiába közös munka a színházcsinálás, a tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy műhely sikeres korszaka mögött többnyire megtalálható egy személyiség. Valaki, akinek határozott ízlése, koncepciója van, és képes arra, hogy ezt a mindennapok gyakorlatában érvényesítse. Különleges emberek a színigazgatók, sokféle képességre van egyszerre szükségük. Ditrói Mór alapos felkészültségének, szívós munkájának köszönhető, hogy a Vígszínház alapítása és első húsz éve egy igazi sikertörténet.

Kiváló üzleti érzéke volt Faludi Gábornak (1846–1932), mindenfélével kereskedett. Tűzifával kezdte, majd később külföldi mintára megnyitotta 1878-ban az első jegyirodát Budapesten. Ez jól mutatja, hogy a városnak ekkora már olyan kínálata volt kulturális és szórakoztató programokból, hogy a jegyiroda sikeresen működött. A Nemzeti Színház a klasszikus drámák otthona volt, a Népszínház a népszínműveké.

Faludi Gábor úgy ítélte meg, hogy a gyorsan fejlődő város elbírna még egy színházat.

Részvénytársaságot alapított, ő lett a főrészvényes, de a nagyszabású elképzeléshez nehezen talált további befektetőket. Később is annyit aggódtak üzlettársai a megalománnak tűnő vállalkozás miatt, hogy inkább kivásárolta őket. Egyedül vitte végig, amit eltervezett, és a nyitás után huszonöt évvel, 1921-ben adta el szeretett színházát egy tőkeerős amerikai üzletembernek. Az új színház helyének kiválasztását mindenki elhibázottnak tartotta. A villamos csak a Nyugati pályaudvarig járt, innen a Duna felé inkább külvárosi jellegű terület húzódott. A folyóparton kikötőkkel, raktárakkal, matrózkocsmákkal.

Furcsa ötletnek tűnt ide felépíteni egy elegáns színházépületet. Faludi Gábor pontosan tudta, hogy a város majd körbenövi az ő színházát.

Hasonló a története a Nemzeti Színház 2002-ben megnyitott új épületének, ma már az oda vezető Lechner Ödön fasorban közel a legmagasabbak a négyzetméterárak Budapesten.

A Vígszínház most Forrás: Wikipedia

Faludi Gábor nagyban gondolkodott és mindenből a legjobbat akarta. Ferdinand Fellner és Hermann Helmer 1873-ban alapítottak építészirodát Bécsben. Sok más egyébbel is foglalkoztak, de a színházépületek specialistájává váltak sok év munkájával. Európában összesen 48 színházat építettek fel Hamburgtól Odesszáig, Zürichtől Szófiáig. Számos bécsi színházépület tervezői és kivitelezői voltak, több magyar városban dolgoztak: Kecskemét, Szeged, Nagyvárad, Kolozsvár.

A Vígszínház egy különösen jól sikerült épület a maga nemében.

Budapest színházai többnyire toldozott-foldozott ingatlanok, lakóépületek alá betuszkolva, némelyik nem is színháznak épült. A Vígszínházat egy üres telken a kor ízlése szerinti egységes stílusban és a legkorszerűbb technikai berendezésekkel ellátva építették fel. Ma is megvan a kocsifelhajtó, ami lehetővé tette, hogy a hintóból kilépő hölgyek egyből az előcsarnokban találják magukat. A kakasülőre ma is külön lépcsőház vezet fel, hiszen a cselédlányok láthatták ugyanazt az előadást, mint az úrnőjük, de másik bejáratot kellett használniuk. A Vígszínházban minden arányos, jól ellátja a funkcióját és a mai napig eleganciát áraszt magából az épület.

A Vígszínház 1900-ban Forrás: kitervezte.hu

Faludi Gábor jól tudta, hogy egy üres épülettel még nem sokra megy, a lehető legalkalmasabb embert kell megtalálnia arra a feladatra, hogy igazából megteremtse a Vígszínházat. A 19. században minden színházi szakember színészként kezdte, és a társulati munka közben derült ki, hogy ki alkalmas vezetőnek. Ditrói Mór (1851–1945) esetében

kezdettől fogva utaltak rá jelek, hogy nem csak egyszerű komédiás lesz belőle.

Színészi tanulmányai mellett a bölcsészkarra is járt. Színházi pályájának nagy része is egy jelentős társulathoz kötődik. A vándorszínészek nemcsak olyan bohém éhenkórászok lehettek, mint amilyeneknek Szigligeti Ede ábrázolja őket kedvesen a Liliomfi-ban. Krecsányi Ignác (1844–1923) vagyonos és művelt ember volt, sok embernek tudott megélhetést biztosítani. Társulatának akkora repertoárja volt, hogy sokáig tudott egy városban maradni, olyan nagyon nem is vándorolt. Ditrói Mórnak egy idő után rendezői feladatokat is adott Krecsányi Ignác. Ditróiról fokozatosan kiderült, hogy vezetőként hasznosabb, mint színészként. Mindig is nagyon jó volt humánerőforrás gazdálkodásban is, pályája során végig rengeteg színészt fedezett fel és nevelt ki. Szigorú tanár hírében állt.

A fiatal Ditrói Mór Forrás: Facebook

1887-ben Ditrói Mór már éppen elérkezettnek látta az időt, hogy önállósodjon mint színigazgató, amikor kiderült, hogy Kolozsvárra keresnek valakit. Az egész magyar színháztörténetben Budapest után Kolozsvár a legfontosabb város, ez több okból egyértelmű. Mielőtt Krecsányihoz került, Ditrói Mór Kolozsváron volt színész, ismerte a terepet, ennek ellenére

nagy dolognak számított, hogy egy kezdőben bízott meg a város vezetése.

Kolozsvárnak olyan létszámú közönsége volt, hogy már nem vándortársulatokat fogadott, hanem a város tulajdonában lévő épülethez minden évadra szerződtettek egy vállalkozót, aki a színház műsorát biztosította. Részletes szerződés szabályozta, hogy mit biztosít a város, mit a vállalkozó. Ditrói Mór üzleti okokból sok szórakoztató darabot vitt színre, de a műsorba mindig felvett komolyabb drámákat is. Igyekezett ezekből is divatot csinálni. 1891-ben 48 napon keresztül (nyilván nem véletlen a szám) csak magyar darabokat adott elő, sok volt közöttük a hazafias témájú. Később hasonló akciója a Vígszínházban is volt, pedig annak alapvető stílusa erősen eltért ettől. Kolozsváron Ditrói Mór az 1894-95-ös évadban Shakespeare tizenhét darabját vitte színre, egyfajta sikeres marketingfogás volt ez a maraton, ami a klasszikusból is divatot, a városban beszédtémát tudott csinálni.

Faludi Gábor mindenből a legjobbat akarta. A legjobbakkal építette fel a színházat. Akkoriban Magyarországon Ditrói Mórt tartották a legjobb színigazgatónak közel egy évtizedes kolozsvári működése alapján. Amikor megkapta Faluditól a felkérést, világos volt, hogy a Vígszínházban teljesen mást kell csinálnia, mint Kolozsváron. Hosszabb külföldi tanulmányútra ment, főleg Párizs volt fontos. A

Vígszínház elnevezése is mutatta, hogy mire fog épülni a műsora: a korszakban divatos, könnyed francia vígjátékokra.

Érdekes, hogy a frivol komédiázás otthonát megteremtő szakembert úgy őrizte meg a színészek emlékezete, hogy meglehetősen mogorva ember volt, Ditrói Mór gondterhelten bukkant fel az épület legkülönbözőbb pontjain, mindenre volt gondja, mindenre odafigyelt. Örökké borostásan, vállára vetett kabátban (csak este fűtöttek be a közönség kedvéért) ült a nézőtéren, és egyfolytában rendezett és tanított egyszerre. A kezdőket beültette a próbára, hogy nézzék a már befutott színészeket, tanuljanak belőle. A plakáton rendezőként sohasem az ő neve volt, de valójában Ditrói irányított minden próbafolyamatot. Ő volt a Vígszínház szelleme. A darabok szövegén is igazított, ha szükség volt rá, de ezért sem igényelt soha külön pénzt vagy dicsőséget.

Az idős Ditrói Mór Forrás: Facebook

Kolozsvárról magával hozott, jól bevált színészei adták az új társulat alapját (például Hegedűs Gyula), és folyamatosan kereste a tehetségeket. Varsányi Irént látta egy vizsgaelőadásban, és azt mondta neki, hogy be se fejezze a tanulmányait, ő szerződteti így is. Aki ma elsétál a Vígszínház előtt, az ott látja az épület előtt Zrínyi Miklós és Petőfi Sándor szobrát. Ez azért nem magától értetődő dolog.

A Vígszínház kezdeti korszakának annyira meghatározó alakja volt Varsányi Irén és Hegedűs Gyula, hogy szobrot állítottak nekik.

A második világháborúban súlyosan megsérült az épület, 1951-ben nyitott újra mint a Magyar Néphadsereg Színháza. Valamilyen katonai parancsnoknak az volt a véleménye, hogy a hadsereg színháza elé két olyan ember szobra illik, akik katonák voltak és költők. Így cserélték le a színészeket, bár Petőfi katonai pályafutásáról nem sok pozitívumot lehet elmondani. Hegedűs Gyuláról (1870–1931) az egyik Szent István körútról nyíló utcát nevezték el. Stílusos lenne, ha mellette a Pannónia vagy a Visegrádi utca Varsányi Irénről (1877–1932) lenne elnevezve, de ő Budán, a Széna térnél kapott utcanevet. Ditrói Mór nevét a Vígszínház melletti kis utca őrzi. A Ditrói-korszak utolsó hírmondója pedig Makay Margit (1891–1989) lett a magyar színházi életben, aki 21 évesen kezdett a Vígszínházban, és még 92 évesen is szerepelt a Játékszín Bösendorfer című sikeres előadásában.

Hegedűs Gyula Forrás: Wikipedia

Az akkori Nemzeti Színház a klasszikus deklamálás, a Népszínház a népszínművekhez illő felnagyított gesztusok színháza volt, a divatos francia vígjátékok ennél sokkal természetesebb, könnyedebb játékstílust igényeltek. Mint kiváló szakember, Ditrói Mór ezt jól megfigyelte francia színészeknél, és saját társulatát is olyan egységesen rá tudta erre nevelni, hogy hamarosan az úgynevezett vígszínházi stílust kezdték el emlegetni. A Vígszínház hamar divatba jött, mert mást, újat kínált a budapestieknek. Ditrói Mór programszerűen

igyekezett rávenni jelentős magyar írókat, hogy a Vígszínházba való, új darabokat írjanak.

Sikerre vitte Bródy Sándor, Lengyel Menyhért, Szomory Dezső, Heltai Jenő műveit, még a más stílusban alkotó Herczeg Ferenc is írt a kedvéért egy társalgási vígjátékot (Kék róka). A Vígszínház környékén feltűnő legjelentősebb szerző Molnár Ferenc lett. Ő francia vígjátékok fordításával tanulta a szakmát. Játék a kastélyban című darabjában egy kicsit magáról mintázta a főszereplő drámaírót, aki egy cselszövés részeként ír egy darabot, amiről azt hazudja, hogy francia a szerzője. Ezt jegyzi meg: „Annyit loptam életemben a franciáktól, most legalább adtam is nekik valamit.” Ezt akár maga Molnár is mondhatta volna, aki egyébként bohém ember volt, hadilábon állt a határidőkkel. Egyszer Ditrói Mór magához rendelte, és arról érdeklődött, hogy áll a fordítással. Kiderült, hogy sehogy. Ditrói rezzenéstelen arccal felállt az íróasztalától, az ajtóhoz ment és visszaszólt: „Küldök fel papírt, tintát és pezsgőt. Rád zárom az ajtót, addig innen ki nem mész, amíg készen nem vagy.”

A fiatal Molnár Ferenc Forrás: Facebook

1907-ben Molnár Ferenc már saját darabjával aratott sikert. Ermete Zacconi híres olasz színész Budapesten vendégszerepelt, volt egy üres estéje, megnézte Az ördög-öt. Egyből ráérzett, hogy a főszerep neki való. Ennek a véletlennek köszönhette Molnár Ferenc, hogy az olaszországi siker után New Yorkban is bemutatták a darabját. Önbizalomtól telve írta meg a Liliom-ot. Úgy érezte, hogy jól sikerült, és az idő őt igazolta, hiszen legjelentősebb művei között tartjuk ma számon. 1909-ben az ősbemutató vígszínházi közönsége azonban másként ítélt. Ahhoz voltak szokva, hogy az elegáns színházban a színpadon megjelenő világ is csillogóan elegáns, nem tudtak mit kezdeni vele, hogy Molnár a társadalom veszteseiről írt darabot.

A főszereplő Varsányi Irén és Molnár Ferenc között lángoló szerelem lobbant fel, de a színésznő nem akarta elhagyni a férjét.

A dühöngő Molnár provokálta a gazdag földbirtokost, párbajoztak és börtönbe kerültek miatta. Az egész életében amúgy is depresszióra erősen hajlamos Molnár Ferenc szerelmi csalódása és darabja bukása miatti elkeseredésében bevett egy doboz altatót. Miután szanatóriumi kezelés után felépült, a Fészek Klubban atyai gondoskodással korholta őt Bródy Sándor, akinek ifjúkorában szintén volt egy sikertelen öngyilkossági kísérlete: minek kellett ilyen butaságot csinálni, ilyen gyáván megfutamodni a problémák elől, ráadásul nevetségessé tenni magát azzal, hogy nem sikerült az öngyilkosság. Molnár Ferenc megelégelte a fejmosást: „Sándor bácsi, én csak olyanoktól fogadok el tanácsot öngyilkossággal kapcsolatban, akiknek sikerült.”

Varsányi Irén Forrás: Pinterest

Ezekből az anekdotákból érzékelhető, hogy milyen tomboló egók között kellett rendet tartania Ditrói Mórnak. Bár például Varsányi Irén az előbb említett botrányát kivéve rendkívül fegyelmezett színésznő volt. Egész életében csak a Vígszínházban játszott, bármilyen szerepben nagyszerű volt, és annyira kötődött a színházához, hogy szemközt lakott, a nagykörút másik oldalán. Ditrói Mór tekintélyét és szervezőkészségét az is mutatja, hogy 1902 és 1922 között az Országos Színészegyesület elnöke volt, ez egyfajta érdekvédelmi, szakmai szervezetként működött. 1903-ban elindította az egyesület külön színésziskoláját, amit 1917-ig vezetett. Nem is titkolta, hogy azért csinált konkurenciát a Nemzeti Színház részeként működő Színiakadémiának, hogy legjobb diákjait a Vígszínházhoz szerződtesse.

65 éves korában, a Vígszínház húszévnyi igazgatása, temérdek előadás rendezése, sok színész és író pályájának elindítása után Ditrói Mór úgy döntött, hogy nyugalomba vonul.

A Vígszínház tisztelete jeleként 1924-ben ünnepséget rendezett Ditrói Mór színészi pályakezdésének ötvenedik évfordulóján. Nyugalomba vonulása után Ditrói Mór még egyik-másik színháznál feltűnt tanácsadóként vagy rendezett egy-egy előadást, de tényleg komolyan gondolta, hogy ki kell pihennie azt a három évtizedes folytonos készenlétet, amit a színházigazgatás jelentett számára, aki tényleg komolyan vette ezt a hivatást. Végre időt tudott szakítani arra is, hogy feleségül vegye két, már felnőtt színészként dolgozó fia édesanyját, Eibenschütz Marit. Ditrói Mór szép kort ért meg, 93 éves koráig élt, de a harmincas-negyvenes években már nem volt aktív.