Kabos Gyula komédiákban, tragédiákban bővelkedő, fájdalmasan rövid élete

Meseautó (1934)

Kabos Gyula negyvenéves kora után kezdett forgatni. Aztán már folyamatosan készültek a nevével fémjelzett mozidarabok – egészen addig, amíg a zsidótörvények miatt el nem hagyta az országot. Majd Amerikában azért nácizták, mert védte Magyarországot. Amúgy sokszor maga adta az ötleteket a sztorikhoz, vagy saját érzése szerint igazított a forgatókönyvön. Unikális profizmusa miatt nemcsak filmgyári stábok, de a közönség is úgy kezdte emlegetni: a magyar Chaplin. Mindemellett a színész csak pénzkeresetnek tekintette a mozgóképes lehetőségeket, valójában a színpadon vágyott nagy drámai feladatokra. Abból kevés jutott neki. Annál bővebben a huszonéves korától százával játszott operettszerepből, vígjátéki feladatból, valamint a gyakorta maga által jegyzett kabaréjelenetből. Mindezért viszont olykor erős lenézést tapasztalt a kollégáktól. Áttételesen komoly csalódások is részesei lehetnek annak, hogy az egyik legnagyobb honi nevettetőnk ötvenötödik születésnapját sem élhette meg. Sorsa különös, bár szakmájában nem egyedi.

Villanás egy filmből

Kabos Gyula a Meseautó című filmben a Központi Bank osztályvezetőjét, Halmos Aladárt alakítja. A film elején beosztottja kérésére ajánlja állásba annak barátnőjét, Kovács Verát a bank vezérigazgatójánál. Az új lányt első munkanapja végén arra inti Halmos: másnap pontban nyolckor legyen az irodában. Vera másnap késik, noha fontos számára az állás. Halmos ingerülten járkál az irodában, idegesen fürkészi a faliórát. Ő ajánlotta Verát a vezérnek, őt vehetik elő a lány miatt. Sejthető: ha Vera beesik végre, a felpaprikázott Halmos maga rúgja ki kapásból.

Ám Kabos geggel csavar a dolgon.

Egyszer csak megáll az óra előtt, felsóhajt,

ezt nem bírom nézni,

majd vonalzó segítségével a nyolc óra tízet jelző szerkezet mutatóit átigazítja hét óra ötvenötre. Amikor az éppen befutó Vera bocsánatot kér, azzal teremti le: előbb érkezett, ilyesmiért nem kell bocsánatot kérnie!

Abszurd gesztusa, ahogy „szembeszáll” az idővel, mulattató. Másfelől lélekemelő.

Meseautó (1934) Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára

Különös – Kabos dühe teszi azzá – példája a megbocsátásnak, együttérzésnek.

Az 1934-ben forgatott Meseautó Kabos Gyula ötödik nagyjátékfilmje, amelybe – hasonlóan az előzőekhez – kedve szerint építheti bele a maga ötleteit, amelyeket hétköznapi megfigyelései, önreflexiói inspirálnak.

Apró adalék Kabos Gyula zsenialitásához: a Meseautó villanásnyi tréfájában is felfedezhetők a színész személyiségének meghatározó vonásai. A részben az egész.

Horgok és tanulmányok

Kabos Gyula Kann Gyula néven született 1887-ben Budapesten.

Édesapja, Kann Zsigmond kereskedelmi ügynök volt. Édesanyja, Meister Róza háztartásbeli.

Lánytestvérei közül Amália nyolc, Gizella öt, Aranka két évvel idősebb Gyulánál. Két fiútestvére közül Móric két évvel, Márkusz néggyel fiatalabb a bátyjuknál. A család a századforduló környékén költözött át a Felsőerdősor utca 15-ből a Király utca 76. számú bérházba.

Kabos Gyula az elemi iskolában padtársa volt a későbbi kiváló komikusnak, Salamon Bélának.

Kedvelték egymást. Bár Salamon szerint – visszaemlékezéseiben említi – Kann Gyulának majomfeje volt. Ez különben nem volt igaz: a kis Kann csinos fiúcska volt, a Salamon inkább csúnyácska.

Ugyanakkor mindketten úgy vélték: a másik semmire sem viszi a maga semmilyen nevével.

Kabos Gyula már ifjú színészként mesélte interjúkban: édesapja, Kann Zsigmond az 1800-as évek derekán Amerikában időzve újságírással és ökölvívással foglalkozott, s ebből vezethető le saját vonzódása is az Új Világ és az ökölvívás iránt. Egy másik interjúban arról értekezett:

anyai nagybátyja, Leopold Meister egyike volt a legnagyobb amerikai színészeknek, ami genetikailag magyarázhatja saját színészi képességeit.

Csakhogy amikor Kabos Gyula édesapja az 1850-es években kíváncsi utazóként – s nem a századforduló utáni időszak kitántorgóinak egyikeként – eljutott Amerikába, a pár száz fős magyar diaszpórának nem volt magyar nyelvű újságja. Másfelől Kann Zsigmond Amerikában sem tanult meg rendesen angolul, így amerikai lap sem foglalkoztathatta. Ami pedig az Amerika-szerte híres nagybácsit illeti:

színháztörténeti munkákban nincs nyoma Leopold Meister nevű aktornak.

Szemjon Sz. Juskevics: Szonkin és a főnyeremény Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára

Kabos Gyula arról is gyakran beszélt, hogy szülei könyvelőnek szánták. Ez úgy igaz, ahogy van, de az egyebek kapcsán akadhatnak fenntartások. Kabos már színészként idézte fel:

amikor a Wesselényi utcai Kereskedelmi Iskola tanulójaként elmondta édesapjának, hogy márpedig színész lesz, ökölvívó múltú szülője szabályos horogütéssel küldte földre.

Kabos Gyula hozzáfűzte, hogy nem sokkal később édesapja naponta utazott le utána Kunszentmártonba – ahol a kis Gyula kereskedelmi tanulmányait állítólag feladva beállt egy bizonyos Gáspár Jenő színtársulatába –, és ott a haragvó atya már napi rendszerességgel ütötte ki fiát, mielőtt hazaindult. Csakhogy Kabos Gyula a szökés általa említett időszakában a Kereskedelmi Iskola mellett Solymosi Elek színiiskolájának is hallgatója volt. Esténként meg napi rendszerességgel látogatták – mint arról egykori diáktársai is beszámoltak – a Népszínház előadásait, ahol például a fénykorát élő Fedák Sári vendégfellépése a Bob herceg címszerepében külön inspirációt jelentett a kis Gyulának a színi pálya felé.

Gyanítható: a tinédzser Gyulának nemigen volt ideje szökdösni.

Ugyanakkor bérlista dokumentálja: a tizenöt esztendős Kabos Gyula statisztának is jelentkezett a Népszínházhoz. 1902. április 17-én színpadra is került a Kínai mézeshetek című darabban: negyvenedmagával alakított menyegzői lampionhordozót. Kabos később azt is állította: ő volt az egyetlen, aki egy kanyarban elnézve a lépést beleesett a zenekari árokba, ami a nézőknek külön mulatságot jelentett. Számára két hét ágynyugalmat.
Idővel, pályája delelőjén másként idézte fel szülei alakját, kihúzva a kiütéses jeleneteket:

A szüleim irigylésre méltó, józan gondolkodású emberek voltak. Érthető, hogy engem is becsületes, reális pályára szántak. El is végeztem – akaratukhoz hűen – a kereskedelemi iskolát.

Mindehhez azért hozzátette:

Ugyanakkor az én akaratomról sem feledkeztem meg, és szint oly hűségesen látogattam a Szidi néni színiskoláját a szüleim tudta és beleegyezése nélkül.

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Marmeladov szerepében (1933) Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára

A Solymosi Elek színiiskolájánál nívósabb Rákosi Szidi-féle színitanoda hallgatói névsorában nem szerepel Kabos Gyula neve, Solymosiéban viszont igen. Kabos Gyula jól írt, amit szkeccsei, karcolatai, novellái is bizonyítanak.

Olykor kedvet kapott, hogy saját múltjának történésein is igazítson.

Abból sosem lett baja.

Plakátot ragaszt, majd Ofélia apját játssza

Kabos Gyula a Solymosinál szerzett mesterlevelével 1905-ben kerül Pesti Ihász Lajos szabadkai társulatához. A tizennyolc éves fiút kóristafeladatok mellett plakátragasztással is megbízzák. Fél évad után átszerződik Polgár Károly szerényebb kiállítású lugosi truppjához, ott több a lehetőség.

1907. január 31-én a budapesti Nemzeti Színház amorózója, Beregi Oszkár adja Hamletet a lugosiak vendégfellépőjeként,

míg Ofélia szomorú sorsú atyját, Poloniust a huszonegy éves Kabos Gyula.

Lugoson két ifjú kollégájával, Sík Rezsővel és Turányi Alajossal bérelnek szobát, melynek ablakai a Temes folyó kietlen, piszkos partszakaszára néznek. Bútorzatuk pár szék, rozsdás vaságy, süppedt sezlon, kopott biedermeier faláda.

Utóbbi éjjelente Turányi fekhelye – székkel meghosszabbítva.

Kabos és Turányi idővel haragba keverednek Sík Rezsővel, amiért tudta nélkül felvesznek egy neki címzett csomagot: sonkákkal, pogácsával, meleg ruhákkal. Csak akkor békélnek meg, amikor évek múltán összetalálkoznak a nagyváradi színház társulatában.

Ám az eset azonnali hozadékaként Turányi Alajos átköltözhet a biedermeier ládáról a Sík által hátrahagyott sezlonra.

Mindemellett Kabos Gyulának mégiscsak a lugosi társulatban megismert

Gózon Gyula lesz igazán szívközeli barátja: testvéri szeretetben pergetik majd életüket – hol közös, hol külön társulatoknál.

Kabost második lugosi évadjában említi először kritika egy – a címe nem maradt fenn – előadás kapcsán. 1908. március 21-én a Krassó-Szörény Lapok ítésze így fogalmaz:

Kabos Gyula Náci pincért oly remek mimikával adta, hogy a közönség nem bírta abbahagyni a nevetést.

Amikor hamarosan Suppé Boccaccio című operettjében kap feladatot, a recenzió „ügyes rögtönzéseit” említi. Pedig akkoriban nem gyakorlat a rögtönzés, egyedi gesztus, unikális mimika. Még a legkedveltebb komikusok is évtizedes színpadi paneleket alkalmaznak – ki több, ki kevesebb tempóérzékkel, technikai képességgel. Külső adottságaik felerősítésével, tompításával.
Évtizedekkel később, pályakezdő korát idézve írta Kabos Gyula:

Fiatal színész koromban nagyon irigyeltem azokat a komikus színészeket, akiknek nagy orruk vagy valami más torzságuk volt, mert amint beléptek a színpadra, az emberek már nevettek. Ez így nagyon könnyű lehetett, és én kétségbeestem, mert akkoriban egészen rendes, szabályos gyerek voltam. Ahol játszottam, a patikákban nem maradt egy csepp deákflastrom sem, akkora orrokat ragasztottam.

Hozzátette:

Aztán megtanultam, hogy a színészetet nem a külsőségekben kell keresni, s hogy nem az orr, a szem és a száj a fontos, hanem a belső humor, hogy meg kell találni az embert, és az ember igazi torzságait kell a színpadra vetíteni.

Lugosi időszakában gyakran megesik, hogy az előadások utáni kocsmázások helyett inkább hazamegy olvasni. Művelődik, képezi magát. Akadnak kollégái, akik a kocsmában pár pohár után rendre mondogatják:

Kabosból sosem lesz jó színész!

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!