50 évig egy fiókban lapult ez a negatív a Beatlesről, most hívták elő

Beatles
George Harrison
Paul McCartney
John Lennon
Ringo Starr
1963
The Beatles pose for an early group portrait wearing Pierre Cardin collarless jackets, (clockwise from left) George Harrison, Paul McCartney, John Lennon, Ringo Starr, 1963. (Photo by Harry Hammond/V&A Images/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Több mint 50 év után hívtak elő egy fiókban rejtőző Beatles-negatívot, a koncertfotó Great Yarmouthban készült 1963 júliusában. 
Vágólapra másolva!

Több mint 50 évig lapult egy fiókban az, a Beatles koncertjén készült negatív, amit a fotós ki akart dobni, de asszisztense, az akkor 17 éves Peter Harrison hazavitte, hogy magának előhívja. 55 évet kellett várni a hívásra, mert most került elő Harrison fiókjából a film. Végül az egykori asszisztens fia hívott elő.

Az eddig sosem látott, szemcsés, fekete-fehér képen a zenekar egy színpadon játszik. A 75 éves Harrison most azt mondta, hogy jó volt végül látni az elfelejtett fotót. „Valamiért soha nem jutottam el odáig, hogy előhívjam, a fiókban őrizgettem, hogy talán egyszer érdekelhet még valakit” – mondta Harrison. Csak

akkor jutott eszébe,

amikor a fia, Richard elvégzett egy tanfolyamot a fekete-fehér fotózásról, odaadta neki a negatívot, hátha örül neki. A felvételt a Fisher fotóstúdió egy profi fényképésze készítette, amikor a Beatles Yarmouth ABC nevű mozijának színpadán lépett fel három másik együttes, a Freddie Starr and the Midnighters, a Kestrels és a Trebletones mellett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!