Számunkra minden hang: élet vagy halál

Keller András

Hétéves korától hegedül, a Zeneakadémia legendás korszakában Kovács Dénes, Rados Ferenc és Kurtág György voltak a tanárai, Salzburgban pedig Végh Sándor tanítványa volt. 1983-ban megnyerte a Hubay hegedűversenyt, majd Ferencsik János meghívására az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere, emellett az Országos Filharmónia szólistája lett. 1984-től a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere volt, 1987-ben pedig megalapította a Keller Quartettet, amellyel három év múlva megnyerték a világ két legjelentősebb vonósnégyes versenyét: az Evianit és a Reggio Emiliai Borcianit. A kamarazenei együttest világhírűvé tette, több mint hetven elsőrangú nemzetközi díjjal, többek között két alkalommal MIDEM Classical Awarddal, Victoire Prix-vel és a japán Record Academy Awarddal értékelték munkásságát, de birtokosa a francia Grand prix du Disque és az év legjobb kamarazenei felvételéért járó belga Caecilia Prix elismeréseknek is. Bartók összes vonósnégyese című lemezét a kritikusok szavazatai alapján beválogatták a XX. század ötven legjobb kamarazene-felvétele közé. A Keller Quartett tagjaként Liszt Ferenc-díjas, 2012-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott, és átvehette a Magyarország Érdemes Művésze kitüntetést is. 2016 óta a világ egyik legjelentősebb zenei intézménye, a londoni székhelyű Guildhall School of Music and Drama professzora. Keller András hegedűművésszel, karmesterrel, a Concerto Budapest zeneigazgatójával a zenei hangok életéről, a Mozartra aggatott parókákról, a zenekarában működő demokratikus utópiáról és egy sorsfordító müncheni ébredésről is beszélgettem.

Igazán nem mondhatni, hogy ne állna ki teljes mellszélességgel az elképzeléseiért és a zenekaráért. Mindig ilyen vehemens volt?

Azt mondhatjuk, hogy fiatalon vakmerő és önfejű voltam. Ezt valószínűleg a szüleimtől örököltem, akik az ötvenes években markánsan képviselték a nézeteiket, és hangot adtak a szabadságvágyuknak, ezért is zárták őket börtönbe.

Mivel vádolták meg a szüleit?

Államellenes szervezkedés vezetésével. Értelmiségiek voltak, tanulmányokat írtak, amelyek ideológiailag alkalmasak voltak a rendszer megdöntésére. Apám parasztgazdaságról írott tanulmánya lett a fő vádpont, ma az egyetemen forrásanyag. Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik előzménye volt szüleim pere, a „Közgazdászper", amelynek édesapám volt az elsőrendű, édesanyám pedig a nyolcadrendű vádlottja. Anyámat pedig éppen azon a májusi napon nevezték ki bírónőnek 1955-ben, amikor apámat lecsukták, majd másnap el is bocsátották, így volt egy napig bírónő. Végül csak azért ítélték el három évre, mert nem vált el apámtól. A zenéhez annyiban kapcsolódik az előbbi történet, hogy apám Mozart hegedű-zongoraszonátáinak kottáját lefoglalták, mint titkosírást. Apámat először ki akarták végezni, halálos zárkában ült közel egy évig, végül tizenhat évre ítélték, és 1956-ban a forradalmárok, köztük történetesen a keresztapám, kiszabadították. Angliába vitték volna őket, de apám a határon kiszállt a kocsiból, és azt mondta: Nem megyünk sehová, itt maradunk.

Keller András Forrás: Origo

Erről korábban csupán érintőlegesen beszélt, megmaradtak Önben emlékképek erről az időszakról?

Később mértem fel mindennek a jelentőségét, otthon ez nem volt állandó téma, de azért két emlék erősen megmaradt bennem. Anyukám kilenc évig nem dolgozhatott jogászként, gumigyári munkásnő volt. 1966-ban kézen fogva sétáltunk a Rákóczi úton, gyönyörű volt, repkedett körülötte a taft szoknyája, és igen, emlékszem arra a napra, amikor bemutathatta a kisfiát az ügyvéd kollégáinak. Azt hiszem, akkor kapta vissza az életét. A másik emlékkép, hogy édesapám minden szenteste délutánján elment otthonról néhány órára. Sokáig nem tudtam, hogy miért. Nagyanyám nem tudta, hova tűnt a fia, és ha egyáltalán életben van, holt tartják fogva. 1955-ben szenteste egy kis karácsonyfát állított és gyertyát gyújtott a Kozma utcai börtön előtt. Apám látta ezt a börtönablakból. Ennek emlékére élete végéig, minden karácsonykor elment a Kozma utcai börtönhöz.

Feltételezem, hogy a forradalomban vállalt szerepük a szabadulásuk után is meghatározta a mindennapjaikat. Hogyan lehet a korlátozottnak tűnő létben szabadon zenélni?

A rendszerváltás környékén, miután a párttagkönyvüket sokan a szekrény aljára pakolták, rengeteg nemzeti hős kinőtt a bokorból, de akiket igazán megviselt a kommunista önkényuralom, azok nem játszották meg a forradalmárt, az én szüleim sem. A szocializmust nemes felülemelkedettséggel kezelték, miközben a muzsikálás nálunk családi hagyomány. Nagyapám huszár volt a Horthy hadseregben az I. világháborúban, majd megsérült, és kovácsmesterként ott maradt a katonaságnál. Bár csak tiszthelyettes volt, de elérte, hogy apámat felvegyék a nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolába, így az egyik utolsó harcoló magyar alakulat tagjaként került ki a frontra, ott is avatták tisztté, a harcok végeztével két év hadifogság után jött haza. Apám hegedülni tanult, és fiatal korától kezdődően egészen a haláláig templomi kórusokban énekelt. A háború után fölvették a Közgazdaságtudományi Egyetemre és a Zeneakadémia hegedű tanszakára is, párhuzamosan járt a két intézménybe. Miután nagyapámnak elvették a földjét és nyugdíjat sem kapott, nem volt családfenntartónk, így apám délelőtt a Közgazdaságtudományi Egyetemre, délután a Zeneakadémiára járt, este pedig az Erkel Színházban hegedült. Végül nem végezhette el a Zeneakadémiát, amatőrként muzsikált tovább, és ha elment a barátaihoz zenélni, én is vele tarthattam. A Pesti Ferencesek Liszt Ferenc Kórusának alapító tagja volt, én pedig hétvégente az orgonapadon ültem, és hallgattam, ahogyan Gergely Ferenc orgonál. Számomra ez természetes közeg volt.

Keller András Forrás: Origo

Emlékszik az első hangszerére?

Először egy bádog hegedűt kaptam, amivel dühöngve, az asztal körül kergettem szüleimet, és össze is törtem. Később, amikor már „rendes" hangszeren játszottam, közelebb kerültem a zenéhez, és bár a sport is jelentős szerepet játszott az életemben, jól fociztam, atletizáltam és pingpongoztam, végül a hegedű felülkerekedett, a zene mellett döntöttem.

Tizennégy évesen került a Zeneakadémia előkészítő osztályába, sokan azt mondják, az az időszak a hazai zenei oktatás aranykora volt.

Rendkívüli élmény volt akkor oda járni. Legendás mesterekhez kerültem, Rados Ferenc, Kurtág György, Mihály András, Devich Sándor és Kovács Dénes voltak a tanáraim, óriási tanítást kaptam tőlük. Minden este ott voltunk a koncerteken a kakasülőn, habzsoltuk a zenét, igazi közösségként éltünk. Kocsis Zoltánnak köszönhetően megismerhettük az egész szimfonikus irodalmat, mert maga köré gyűjtött minket, és órák hosszat hallgattuk, ahogyan zongorázott és beszélt a zenéről. Később több amerikai ösztöndíjat is felajánlottak, számomra teljesen érthetetlen módon, mert soha nem folyamodtam értük. A szüleim bátorítottak, hogy éljek a lehetőségekkel, de azt mondtam nekik, hogy: Ti itt maradtatok, én is itt maradok. Lehetséges, hogy máshogyan alakult volna az életem, és csak a szólista pályán maradtam volna, de mindegyikünk életében máshol és máshogyan alakulnak ki a csúcspontok, a múlton merengeni pedig marhaság. Az akkori idők legnagyobb neveihez kerülhettem volna, de valójában elképzelni sem tudtam magamnak más tanárokat, ráadásul ekkor már rendszeresen kijártam Végh Sándorhoz Salzburgba.

Keller András Forrás: Fejérk Gábor

A Keller Quartett-tel úgy is a világ élvonalába került, hogy itthon maradt, bár, ha jól tudom, nem is az Ön ötlete volt a megalakítása.

Eszem ágában nem volt kvartettezni, de egyszer csak beszippantott, és olyan ajándékot kaptam az élettől, amiről korábban álmodni sem mertem. Nagy kaland volt, fantasztikus társaim voltak, és azt hiszem, hogy sikerült nyomot hagynunk a nemzetközi zenei életben.

Múlt időben beszél, pedig manapság is koncerteznek...

Néha. Ha az ember bekerül a nemzetközi körforgásba, akkor csak teljes koncentrációval maradhat benne. A Keller Quartettet semmiképpen sem akartam már úgy működtetni, ahogy régebben. Rengeteg helyre utaztam, de semmit sem láttam a földrészekből, mert repülőkön ültem, és jobb vagy rosszabb szállodákban töltöttem az életem nagy részét, távol a családomtól.

Ezért döntött úgy, hogy nem csinálja tovább?

A döntésem mögött két évtized állt, ami alatt szinte mindent eljátszottunk, minden díjat elnyertünk, és nem tudom, mi újat mondhattunk volna még. Az előbbiekben szerepet játszott egy apró, de konkrét mozzanat is. Senkinek nem beszéltem róla eddig, most elmondom. Egyik nyáron egy müncheni koncert után másnap együtt indultunk volna egy tengerentúli turnéra, és arra ébredtem, hogy ott vagyok egyedül a szállodában, a társaim pedig nélkülem mentek el Amerikába. Ez egy szerencsétlen véletlen volt, de tulajdonképpen akkor döntöttem el, hogy az életemből a Keller Quartettre már nem fogok annyi energiát szánni, mint korábban. Addig mindent, a szólista karriert, a tanítást, és a karmesterséget is háttérbe szorítottam a kvartett érdekében, ezen a napon viszont arra gondoltam, hogy négyünk közös zenélése talán már nem is olyan fontos. Nézze, egy kvartett „együttélése" nagyon nehéz. Négy ember ül egy mikrobuszban, egyik helyről a másikra utaznak, reggeltől estig együtt vannak. A legjobb barátságok is elfáradnak a mindennapi élet nyűgeitől. A lelkünk mélyén persze tiszteltük és szerettük egymást, de nem tudtam és a mai napig sem tudom, hogyan lehet ezt az életet igazán jól csinálni. Mindenütt rajongtak értünk a világban, hatalmas díjakat nyertünk, miközben itthon névtelen senkik lettünk. A Heti Válaszban egyszer megjelent egy kulturális melléklet, amelyben felsorolták az összes akkori magyar kvartetteket és a Keller Quartettet, amely valóban világhírű volt, meg sem említették, pedig a világhír ott kezdődik, amikor valaki tíz-tizenöt évig folyamatosan a nemzetközi élmezőny részét képezi, és mi ott voltunk. Ez a cikk olyan sebet ütött rajtam, amely a mai napig nem gyógyult be.

Concerto Budapest Forrás: Benkő Sándor

Miért kezdett el vezényléssel foglalkozni?

Régóta vonzottak a szélesebb zenei távlatok, ezenkívül mindenképpen szerettem volna itthon is értéket teremteni. A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar előttem működő zeneigazgatója, Ligeti András kimagasló karmesterként átalakította a zenekart, fiatal hangszereseket szerződtetett, és valóban volt egy időszak, amely prosperáló volt a zenekar életében, és ezt a Telekom is támogatta. Ez az ív azonban idővel megtört, és amire odakerültem, egy erejét vesztett, szétesőben lévő társaságot találtam, és a fenntartó cég is jelentősen csökkentette a dotációt. Olyannyira, hogy miután megnyertem a zenekar vezetésére kiírt nemzetközi pályázatot, közölték velem, hogy még abban az évben beszüntetik a támogatást. Pimaszul csak annyit feleltem, hogy: Megpróbálok majd az önök torkán akadni...

Miért volt ennyire biztos a dolgában?

Komolyan vettem azt, hogy a pályázatomban leírtak alapján bíztak meg engem, és tudtam, hogy mindezt végig is fogom vinni. Az én energiám ugyanonnan ered, mint a miniszterelnöknek: mögötte ott áll az ország, mögöttem pedig akkor és most is a zenekar, immár Concerto Budapest néven. Tizenkét év után is tökéletesen egy hullámhosszon vagyunk. Valószínűleg megérezték, hogy egy vagyok közülük, nem rólam, hanem rólunk szól a történetünk.

Több helyen említette: fontosnak tartja, hogy egy zenekar felismerhető legyen a játékáról. Ön szerint a Concerto Budapestnek mitől egyedi és csakis rá jellemző a hangzása?

A személyességétől. Hatvan vonós közös zenélése akkor válik széppé, ha az együttes muzsikálás mindegyikük számára a teremtés pillanata, amiben minden zenész személyisége megjelenik. Nem túl kellemes nap mint nap, reggeltől estig birkózni a hangokkal kevés pénzért, hacsak valaki vagy valami nem ad értelmet ennek az egésznek. Megértettem velük, hogy minden hang egy élőlény, amelynek az életéért ők felelnek. Egy harminckettedért is ők személyesen felelősek, és kötelességük megadni ennek a rövid életnek is a teljességet. Együtt szolgáljuk a zenét, és a zenekarban felépített hierarchikus rendszer egyben demokratikus utópia is, hiszen egy hangszeres az egyik pillanatban még szólista és a vezető szólamot viszi, a következőben viszont háttérben kell maradnia, mert éppen aláhúz egy tartott hangot az időközben szólistává vált hangszercsoportnak. Amennyiben ezt nem szeretettel, odaadással, figyelemmel és alázattal végzi, akkor tönkreteszi a másik játékát, aki eddig őt szolgálta. Egy hatvanfős vonóskar egy másodperc alatt kiskanállal fel tud falni egy szólistát, akkora hangot képesek produkálni. Micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy hatvanan úgy kísérjenek például egy szál fuvolát, hogy az finoman, de intenzíven szóljon! Ehhez óriási fegyelem, befogadás és tolerancia szükséges, mindazok a tulajdonságok, amelyek egy ideális társadalom alapjait képezhetik.

Concerto Budapest Forrás: Benkő Sándor

Hatalmas követelményeket támaszt a zenekarral szemben...

Azt tanultam a Zeneakadémián, hogy a minőség mindenek felett áll. Az én mestereim olyan nagy egyéniségek, olyan tudással rendelkeznek, hogy hozzájuk képest senkinek érzem magam. Ha Kurtágot meglátom, a mai napig eltörpülök, mert az ő igényeinek megfelelni egyenlő a megsemmisüléssel. Mindig rosszabbul játszottam a koncertjeimen, mint ahogyan tudtam, ha Kurtág vagy éppen Rados jelen volt. Amikor elkezdtem tanítani, felállítottam egy szabályt saját magam számára: a növendéknek az óra végén úgy kell elmennie tőlem, hogy mindenképpen jobban játszik, mint ahogyan bejött hozzám.

Azt mondja, visszahúzódik a személyisége, ha látja, hogy a mestere jelen van...

... mondom, hogy összemegyek...

... de mi történik akkor, amikor egy zeneszerzőhöz, például Mozarthoz, mint mesterhez nyúl? Akkor nem megy össze?

Mozart kapcsán a zenei életben tartja magát egy idealista megközelítés, és ettől sokszor... hogy is mondjam... olyan szépelgőre játsszák, mert ráraknak mindenféle rizsporos parókákat. Mozart zenéjének a tisztaságát és egyszerűségét a Paradicsomhoz hasonlítanám, amit persze nem ismerünk, mert onnan kitiltottak minket, de a legkomolyabb művészek számára is kardinális kérdés, hogy hogyan lehet a darabjait egyszerű, keresetlen, puritán módon játszani, úgy, hogy megmutassák a valódi szépségét. Ez csak akkor lehetséges, ha képesek elengedni a megfelelési kényszerüket, de ez csak akkor sikerülhet, ha teljesen átadják magukat a hangoknak, és az előbbi szándék szeretetté válva megteremti az átlényegülés lehetőségét a hangokban. Egyébként nonszensznek tartom, hogy mindig elrejtőzünk valamilyen elmélet vagy pótcselekvés mögé. A metrón ahelyett, hogy egymás szemébe néznénk és beszélgetnénk, a telefont nyomkodjuk, a zeneszerzőkre meg rápakolunk olyan álcákat, amelyek mögé el lehet bújni. Mozart meg kiröhög minket.

Concerto Budapest Forrás: Hrotkó Bálint

A közönségüknek viszont esze ágában sincs ilyet tenni, a koncertjeik rendre telt házasak.

Talán azért, mert ők is érzik, hogy számunkra minden hang: élet vagy halál kérdése.

Nemrég komoly lemezfelvétel-sorozatba kezdtek a Concerto Budapesttel, hol tartanak most?

Jó barátom, Jevgenyij Koroljov, a nálunk is rendkívül népszerű, különleges zongoraművész ismertetett meg Andreas Spreerrel, egy kicsi, de annál nagyobb presztízsű német lemezkiadó, a TACET vezetőjével. Hagyományosan a legnagyobb lemezcégekkel, főként az ECM-mel alakultak ki évtizedes, mély együttműködéseim, de úgy érzem, ez most valami más. Olyan elmélyült munkafolyamatban dolgozhatunk, hogy a zenekar életében is kiemelten fontos állomássá vált a jelenleg is zajló lemezfelvétel-sorozat. A tizenkét lemezes ciklus fókuszában a nagy IX. szimfóniák állnak. Beethoven IX. szimfóniája óta minden szimfóniaszerző számára különleges jelentőséggel bír a kilences szám. Rengeteg történet és zenetörténeti érdekesség fűződik ezekhez a darabokhoz, ráadásul nagyon érdekes, hogy a beethoveni Kilencedik súlya mire sarkallta a zeneszerzőket, például Brucknert vagy Mahlert, vagy hogy Sosztakovics miként mutatott rejtett fityiszt Sztálinnak, amikor úgy döntött, hogy saját IX. szimfóniája nem az elvárt, hősi hangvételt hozza majd, hanem egy mindössze huszonnégy perces remekművet ír. Valójában az egész lemezterv többről is szól, hiszen ezek a szimfóniák mind kései művek, vagyis a kilences számot nem fetisizálnám túl: Csajkovszkij csak hatig jutott, de a VI. szimfónia a zenetörténet egyik legmegrázóbb műve, sok szempontból felülmúlhatatlan. Nyilván az is szerepet játszott a terv kialakításában, hogy ezek a szimfóniák mind rendkívül drámai alkotások, és ez közel áll az alkatomhoz. Hét lemezt már felvettünk, és Bruckner IX., valamint Dvořák IX. szimfóniája már meg is jelent.

Keller András az ázsiai turnén Forrás: Benkő Sándor

Melyek a zenekar legfontosabb, jövőbeni tervei?

Rengeteg elképzelést kidolgoztunk, de mindezek megvalósulása annak függvénye, hogy megkapjuk-e az átütő nemzetközi sikerhez szükséges finanszírozást. Most is folyamatosan dolgozunk: nemrég befejeztük Bartók Concertójának felvételét az Olasz Intézetben, fantasztikus alkotói légkörben dolgoztunk. Októberben jelentős ázsiai turnéra indulunk, két koncertet adunk Mumbaiban az ottani nemzeti hangversenyteremben, ezután pedig részt veszünk, a Bangkok's International Festivalon, amelynek érdekessége, hogy a meghívók szerint mi leszünk az első szimfonikus zenekar Magyarországról, amely a thai fővárosban fellép. Ezt követően Kína legnagyobb zenei fesztiválján, a China Shanghai International Arts Festivalon három koncertet adunk Angela Gheorghiuval, korunk egyik legnagyobb operasztárjával. Ezt a közös programot, komoly nyugat-európai turné keretében, jövő nyáron szeretnénk elhozni Magyarországra is. Szándékunkban áll folytatni a néhány évvel ezelőtt útjára indított Bartók for Europe utazó fesztivált, amely az ezer sebből vérző Európai Unió számára is alkalmat teremthetne arra, hogy Bartók személyén, munkásságán és művészetén, valamint a nemzeti gondolat és a testvériség összekovácsoló erején keresztül közös felismeréseket fogalmazzon meg, és hitelesen képviselje a magyar mentalitást Európában. Előrehaladott tervekkel rendelkezünk egy jelentős, Bartók, Kurtág és Ligeti műveire épülő angliai turnét illetően is, és nagyon erős évadot állítottunk össze 2020/21-re. Szeretnénk a Concerto Budapesttel ugyanannyi sikert hozni Magyarországnak, mint azt a Keller Quartettel tettem.