Ha a hétvégére nincs programja, a Művészetek Völgye jó döntés lesz

Kapolcs, Művészetek Völgye, fesztivál, chill, pihenés, relax. 2017.07.28-29 Fotó: Csudai Sándor

Keresnem kellett egy darabig a fényképeim között azt, hogy kiderítsem mikor is esett meg első alkalommal az, hogy ellátogattam a Művészetek Völgyébe. Öt éve történt. Szinte véletlenül. Munka miatt kellett lenéznem pár órára, végül 3 napnyi teljesen véletlenszerű, felejthetetlen, jellemformáló, fantasztikus élmény kerekedett belőle. 5 évvel később, az említett alkalom és emlék jubileumán ismét felkerekedtem, hogy megtudjam mi maradt abból a varázsból, amit akkor megtapasztaltam. Röviden lelövöm előre: minden és még több is. Ha hétvégére még mindig nincs programja, ide el kell jönni!

Már eleve rendhagyó módon alakult az egész: felhívott reggel az egyik jó barátom, hogy ugyan menjek már le vele és egy koreai zenészekkel megtömött turnébusszal Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe.

Vettem egy nagy levegőt.

Ez pont annyira volt elég, hogy átfuthatott a fejemen az a kérdés, hogy vajon hányszor szokták megkérdezni az embertől, hogy lemenne-e Kapolcsra néhány koreai muzsikussal egy picit folklórkodni. Nyilván nem sokszor. Az én 35 évem alatt például csupán egyszer esett ez meg. Úgyhogy természetesen élni kellett a lehetőséggel. Még aznap lent találtam magam Kapolcson. Alig töltöttem el ott 20-30 percet, amikor jött valami rég nem látott vihar (lehet, hogy csak zivatar volt, de én viharként éltem meg), rongyosra áztam, esernyő nélkül, szerencsétlenül dideregtem a kis patak partján, mint valami utcára kivert kutya, ám ennek ellenére is megéreztem azt, hogy valami olyan dolog történik a Művészetek Völgyében, amit nem lehet elengedni.

Esti fények a Völgyben Forrás: Művészetek Völgye

Így hát, amikor felhívott egy másik barátom azzal, hogy mi a tervem aznap estére, akkor azt feleltem neki, hogy az estém már biztosan foglalt, mert valószínűleg lent maradok Kapolcson.

Kapolcson? Minek? Mit keresel ott?

- hangzott el a nagyon finoman fogalmazva is legalább gyanakvónak nevezhető kérdés. Elhadartam pár sort a Művészetek Völgyéről, a hangulatról, arról ami ott akkor engem éppen körbevett, próbáltam úgy teljes képet festeni a már akkor is évtizedek óta létező rendezvényről, hogy én magam még fél órát sem töltöttem ott. "Jó lesz az?" - kérdezett vissza a barátom.

Jó

- feleltem.

Együtt a Völgyben Forrás: Művészetek Völgye

Így esett meg az, hogy alig több mint két órával később, a Művészetek Völgye egyik parkolójában néhány vadidegennel pálinkázgattunk a csillagos ég alatt és azon morfondíroztunk magunkban, hogyan lehet, hogy mi még az életben nem jártunk itt. És így esett meg az is, hogy a kapolcsi Kocsma (így nagy betűvel) lépcsőjén üldögélve, miközben mindenféle önjelölt utcazenészek zajongtak, mellettünk kávét (Unicum+sör) kevergető fiatalok óbégattak, feltettük magunknak a kérdést, hogy

minek menjünk haza?

És mivel ésszerű magyarázatot nem tudtunk adni, így hát 3 napig ott maradtunk Kapolcson, váltóruha, tusfürdő, szállás és minden egyéb ésszerű civilizációs találmány és létszükséglet nélkül. A szabad ég alatt aludtunk babzsákokba fúrva fejünket, egy magát kiugrott gerincsebésznek beállító, spanyol szavakat váratlanul a mondanivalójába keverő borkereskedővel vitatkoztunk a női szépségről, szerenádot kértünk és kaptunk három ismeretlen lánytól és végeredményben is: az életben megtapasztaltuk azt, amiért részben élni érdemes,

a teljes, felhőtlen és gondtalan szabadságot.

Ilyen előzményekkel a fejemben és a lelkemben tértem vissza idén Kapolcsra. Izgatottan püfölöm éppen a billentyűket most és nem bírom ki, hogy ne süssem el (a bevezető után immár másodjára is) idő előtt azt, hogy megérte visszatérni. Ezúttal több napra, ezúttal több programba belekóstolva, ezúttal a kempingben, faházban megszállva.

"Jól áll nekem az élet" Forrás: Szilard Nagyilles - Művészetek Völgye

Hogy mi a Völgy szépsége? Erre a kérdésre felelni legalább olyan nehéz, mint arra válaszolni, hogy a szivárvány végtelen színei közül melyik a kedvenc. A kék? Na jó, de melyik? A tengerkék, az égkék, az azúrhoz, vagy a türkizhez közel álló, vagy melyik? Na ugye....

Mert hiszen hogyan is lehet leírni azt, amikor az ember kiszakad a nagyvárosból, elkeveredik vidékre, a mennyei Káli-medence környékére, a hegyek-dombok közé, festői környezetbe, egy faluba és ott valamiért azonnal otthon érzi magát. Hiába sznob, hiába rigolyákkal terhelt az élete, itt valamiért mégis magával ragadja az élet elviselhetetlen könnyűsége, az élet gyönyörű egyszerűsége, a földhöz közeli lét varázsa, a mindenkiben megbúvó ősi művészi ösztön kavalkádja. Ezeken a sorokon gondolkodom miközben a kávémat kortyolgatom egy pajta mellett.

A kávémat egy rogyadozó viskó alatt duruzsoló több milliós, kézzel készült firenzei csoda, egy La Marzocco főzte le nekem.

Körös-körül mindenféle pingált edények, fazekak, kerámiak, gyönyörű virágok, színes szobrok, babák és bábuk. A kávé a világ másik tájáról repült ide. Itt helyben, a szemem láttára pörkölték. Egy részét világosra, egy másik részét sötétebbre, majd így született meg egy blend, amit szerintem sehol máshol nem ihatok már az életben, csak itt.

E-bike-ozók a Völgyben Forrás: Művészetek Völgye

Nemrég még nagymamai szeretettel, egy küzdelmes élet gyönyörével telt házilekváros palacsintát majszolgattam néhány megelevenedett mesei manóval farkasszemet nézve, egy Tim Burton-i, színes-szivárványos kert egyik hűs szegletében.

Az egész olyan, mintha újra gyermek lehetnék méghozzá azért, hogy felnőttként érthessem meg mi a gyönyörű a gyermeki egyszerűségben, a mesékben, s abban, hogy a mesék igenis léteznek.

De, ha nem hinnénk benne, hát itt megéljük - ez elkerülhetetlen.

Hűs pince mélyén kortyolom a fantasztikus 2017-es Olaszrizlinget. Ha Márai is megélhette volna ezt, akkor a Füveskönyvében a borról szóló részhez mindössze ennyit írt volna:

Művészetek Völgye, hűs pince, Olaszrizling, semmi több, emberek.

Jéghideg fröccs és sör a Völgyben Forrás: Művészetek Völgye

Első blikkre azt is mondhatnánk, hogy egy egyszerű falusi búcsúba kerültünk. Első blikkre. De falusi búcsúkban ritkán beszélgetünk az evangélikus templom lelkészével arról, hogy hová tart a világunk, miután megborította picit a lelkünket az egyik előadás. Ha végre újra kiegyenesedett a világ, akkor pedig jazz-t hallgatunk, de csak azért, mert az Óbudai Danubia Zenekar még csak holnap lesz, akkor adnak hangversenyt. Melyik falusi búcsú az, ahol vészvillogva áll egy Tesla, hogy végre megkapja a sofőr a langallóját? Melyik búcsúban mosolyog rám egy e-bike-ozó örök fiatal hatvanas? Fejemben zsong a dorong hangja, kalapál a kovács és nem tudom eldönteni, hogy Gyarmati Fanni naplójába hallgatnék-e bele inkább Hámori Gabi előadásában, vagy inkább a fiatal SZFE-sek Lüszisztraté előadását nézném meg.

De persze eszembe jut az is, ahogyan tegnap este földöntúli buta vigyorral az arcomon tűröm azt, ahogyan a kétezres évek egyik legdögösebb magyar rockzenekara, az Ivan and the Parasol Ivánja az arcomba üvölti, hogy

jól áll nekem az élet!

És tényleg: milyen jól áll. Milyen jól áll akkor is, amikor zenetörténész barátommal kézműves fóti IPA-t lögybölgetve egy tábortűz mellett gondolkodunk az élet nagy dolgairól, s csak néha nem hallom azt, amit mond, mert a dj hangosabbra tekeri a Praise You-t a Fatboy Slimtől. És jól áll akkor is, amikor a kemping faházából a nap melegére előbódulva szembesülök azzal, hogy kifogyott a bojlerből a melegvíz a többi fesztiválozó javára. De jól áll akkor is, amikor Taliándörögdnél az országút mellett állva, a pesti ember számára felfoghatatlanul tág csillagos eget bámulva számoljuk a Tejút előtt elsuhanó hullócsillagokat. És jól áll akkor is, amikor egymást kézenfogva, egymás szemébe mélyedve mondjuk azt, hogy jó itt nekünk.

Előadás a Völgyben Forrás: Művészetek Völgye

Elfogyott a kávém, nézem az üres, újrahasznosított papírpoharamat. Mélyen belemeredek. Zümmög mellettem egy fazekas, orromat kellemesen masszírozza a vegán rántotta illata. Gyerekek nevetve szaladnak el előttem, arra messzebb két kutya incselkedik egymással. Eszembe jut ez a rengeteg minden, ez a rengeteg program, ez a sok-sok lehetőség, ez a jó értelemben vett balkáni szabályozatlan őszinte forgatag. Sűrű ez a néhány nap, sűrű ez az élet. Ekkor jövök rá, hogy ezért jöttem le Kapolcsra, ezért jöttem el a Művészetek Völgyébe, hogy egyszerűen csak rájöjjek:

jó ez így. Nem kell több. Ez az egész élet.