Pár nappal ezelőtt elloptak egy festményt, amiről azt gondolták, Michelangelo alkotása lehet. A részletes vizsgálatra azonban nem volt idő, mert még a szakértői vizsgálat előtt lopták el a képet. A festmény egy belga kisváros, Zele templomában volt, és az egész nyilván rém kellemetlen, de ha kiderült volna, hogy valóban Michelangelo munkája, akkor ez lehetett volna Belgium egyetlen festménye a mestertől.
A Szent család című 16. századi kép, amely a zelei templom lelkésze, Jan Van Raemdonck szerint meghökkentő hasonlóságot mutat a reneszánsz mesternek egy brit gyűjteményben őrzött rajzával, péntek hajnalban tűnt el helyéről az oltár közeléből. Néhány nappal ezelőtt két nő virágot vitt az oltárhoz, akkor derült ki, hogy a templom kapuja tárva-nyitva, és a festmény hiányzik az oltár mellől. Egy, a közelben lakó asszony hajnali 5 órakor látott egy 20 év körüli férfit
a templom környékén őgyelegni,
de az illető eltűnt, amikor a nő villanyt gyújtott. A festményt pár nappal az előtt lopták el, hogy a templom lelkésze felkért egy elismert Michelangelo-szakértőt, Maria Forcellinót, hogy vizsgálja meg a képet. Erre sajnos már nem került sor, ugyanis a tolvaj megelőzte a szakértőt.
A flandriai templom 16 éve kapta a festményt adományként Étienne Cooreman volt belga szenátortól. A lelkész szerint a kép akár 100 millió angol fontot (36,3 milliárd forint) is érhet, ha valóban Michelangelo műve. Az egyházközségben úgy gondolják, hogy a betörés
egyetlen célja a vélt Michelangelo-festmény megszerzése volt,
a betörők más műkincseket figyelemre sem méltattak. Nagyon valószínű, hogy többen vitték el a képet, ugyanis a tömege 100 kiló körül van. Jan Van Raemdonck lelkész értetlenül áll a történtek előtt, mert csak szűk körben osztotta meg gyanúját a kép eredetéről, szerinte legfeljebb húszan tudhattak róla, családtagok, barátok, egyházközségi vezetők. A lelkész szerint valaki talán azokból az elektronikus levelekből kapott tippet, amelyet több múzeumnak is elküldött az üggyel kapcsolatban, de amelyre egyetlen választ sem kapott.