Benkő Gyula békebeli eleganciája a Kádár-korban

Halála után a legtöbb megemlékező civilben is kifinomult stílusát emelte ki. Egyikük úgy fogalmazott: „Egy darab békebeli elegancia távozott vele." Benkő Gyula eleganciája elsősorban a tiszta értékeket ösztönösen felismerő, s azokhoz ösztönösen ragaszkodó szellemiségéből fakadt. A Vígszínház művészét még Jób Dániel szerződtette a társulathoz, amelyben természetesen nemcsak elegáns alakokat formált meg, de még azokat is elegánsan jelenítette meg, mert megértette motivációikat, és a róluk alkotott véleményét is „beleépítette" a karakterükbe. Néhány évvel a második világháború lezárása után tagja lett a Vígszínházat vezető igazgatói hármasnak, de a politika még a Színházművészeti Szövetség főtitkáraként is távol állt a habitusától. Major Tamás vezetése idején átszerződhetett volna a Nemzeti Színházba, de mindig azt vallotta, hogy az élete összeforrt a Vígszínházzal. Egy alkalommal úgy fogalmazott: "Lehet, hogy a Vígben nem alkottam akkorákat, mint a Nemzetiben tehettem volna, de annak a stílusa nem tetszett nekem. A közönség körében, a pályatársak körében megbecsültnek éreztem magam: használható, jó színésznek tartottak." A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész generációjának egyik legnagyobb színésze volt.

Topaze tanár úr

A Néphadsereg Színháza gyakran turnézik laktanyákban. Katonapolitikai kötelezettségüknek klasszikus darabokkal igyekeznek eleget tenni.

A kritika egy része is segíti az elképzelést, amely mentesíti a teátrumot a sematikus művek bemutatásától. A Szabó Sándor címszereplésével színre vitt Cyrano kapcsán például azt írják a recenziók:

nem párbajhősről szól, hanem az eszményeiért, elveiért kiálló katonáról.

Benkő Gyula Christiant alakítja. Emberibb és mélyebb, mint ahogy a „mulya szépfiút” játszani szokás.

Az ötvenes évek közepétől a Néphadsereg Színháza még inkább polgárosodni kezd. Az átmeneti politikai enyhülés, illetve a Nagy Imre-Rákosi ellentétek zavarosában előbb Ladányi Ferenc, majd az őt váltó Magyar Bálint kezdi a teátrumot visszavezetni a vígszínházi hagyományok felé. Nagy történelmi tablók, a historikus figurákat felvonultató klasszikusok mellett mind gyakrabban kerülnek műsorra az aprólékos jellemábrázolásra is lehetőséget adó művek.

Benkő Gyula színészetén nagyot lendít a változás.

1955-ben játssza el Marcel Pango Topaze című darabjában Topaze tanár urat. Széplelkű, jóhiszemű kisembert, akit környezete amoralitása, a társadalom vezető rétegeinek – a darabban a francia arisztokrácia - élősdi hajlamai sodornak erkölcsi meghasonlásba. A harmincnyolc éves Benkő Gyula Topaze alakítása kapcsán írja a Művelt Nép:

Benkő Gyula talán eddigi legjobb alakítását nyújtja ebben a nehéz és bonyolult szerepben. Suta mozdulatai, ködbevesző, bágyadtan jóságos tekintette és a méltatlan sérelmektől aléltan aláhulló karja kifejezően érzékelteti Topaze szánalmas, gyakran mégis tiszteletet parancsoló egyéniségét. Megrendítő kitörései néha a legharsányabb kacaj után is feszült csendet teremtenek. Kiváltképp megrendítő a játéka az első felvonás végén, amikor elbocsátása után még felírja a táblára, hogy a másnapi erkölcstani dolgozat elmarad.

Megrendül, lecsillapszik, megszereti a vadászatot

A darabbeli Topaze végül bosszút áll a megaláztatásokért. Személyiséget cserél, beügyeskedi magát az arisztokraták közé, a tőlük eltanult szélhámossággal kerekedik feléjük.

Benkő Gyula ez ügyben más habitus.

1957 telén mutatják be Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című vígjátékát, amely elsősorban Ruttkai Éva és Benkő Gyula kettősének köszönhetően lesz évekig tartó siker.
Benkő Gyula a bemutató idején mégis nehéz szívvel komédiázik. Szégyent érez, amiért felismerte, mégsem vette komolyan a színházon kívüli élet vészjelzéseit. 1956. április 4-én a rendszer iránti szkepszissel, mégis nyugodt szívvel vette át Jászai Mari-díjat.

Shakespeare kerestetik, Déryné Színház (1955) Forrás: Benkő Péter: Színház, lovak, szerelmek

1956 októberében, a forradalom napjaiban néz szembe a ténnyel: egy velejéig aljas közegben gyakorolja hivatását.

A forradalom napjai alatt bénultságot érez. Leverését megszenvedi. Nyugtalan, magányra vágyik. Mit tehet? Állami gazdaságnál dogozó, vezető beosztású ismerőse segítségével kapja meg Horthy egykor vadászházát Szelcepusztán, a jósvafői völgyben.
Pipás Gyula, a terület vezető vadásza viszi házhoz reggelente az ételt: lerakja az asztalra, zörget egyet, elmegy. Nem zavarja a magányra vágyó művészt. Benkő Gyula egy nap kíváncsi lesz „gondozójára". Beszélgetnek, később együtt vágnak neki az erdőnek, figyelik a vadakat. A vadász ad először puskát a színész kezébe.

Barátság születik, s amellett Benkő Gyulában fellobban a vadászszenvedély.

Benkő Gyula színházához visszatérve folytatja a hivatást. Kiruccanása, későbbi vadásztúrái sosem okoznak családi békétlenséget: Tücsökben azt az asszonyt találta meg, akit megtalálni remélt. Hamarosan Belgrád rakparti lakásba költöznek. Kisebb teher fenntartani, mint a villát.

Dermesztő intelem
1960-ban a Néphadsereg Színházat igazgató háromszoros Kossuth-díjas színész-rendező, Somló István – ő a hatodik direktor az intézmény élén – felkéri színészét: rendezze meg Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját. Somló István tudja: Benkő Gyula Molnár Ferenc ürügyén Molnár Ferencet rendez majd, nem próbálja korszerűsíteni a művet.
A díszleteiben, kellékeiben, de a szereplők gesztusaiban is korhű előadás óriási közönségsiker. A kritika sem meri támadni.

Bemutatása üzenetértékű. A hatalom gesztusa egy addig periférián tartott – nagyobb gesztusokkal továbbra sem támogatott – réteg, a polgári értékeihez ragaszkodó publikum felé.

Benkő Gyula Érdemes Művész lesz.

Híre megy, hogy miután a színház hamarosan visszakapja a nevét, Benkő Gyulát nevezik ki vezetőjévé.

Nem így történik. Lenkei Lajos a minapi pártpropagandista lesz az igazgató 1962-ben. Főrendezője pedig az időközben a Nemzeti Színházhoz átszerződött, s onnan visszatérő Várkonyi Zoltán. Várkony érkezésékor arra inti Benk Gyulát: húzódjon vissza a közéleti feladatoktól, mert koptattak a színészi eszközein. Dermesztő intelem.
Ám Várkonyi Zoltán a következő tíz évben jobbnál jobb szerepekkel segíti majd formában tartani Benkő Gyula színészi kondícióját. De akkor miért volt az intés?

„Oda erős ember kell."

Benkő Gyulát még 1959-ben nevezték ki az újjáalakuló Színházművészeti Szövetség főtitkárának. Próbálta biztosítani a testület szuverenitását. Hozzálátott egy korszerűbb színházi struktúra kialakítását célzó tervezet kidolgozásának.

Amikor pedig Aczél György vacsorázni hívta, nemet mondott.

Hamarosan tapasztalta: meghallgatják a terveit, a döntéseket azonban minisztériumi vagy pártirodákon hozzák meg. Mindemellett Róna László - még Várkonyiék pozícióba kerülése előtt - a Vígszínház aktuális gazdasági igazgatója felkérte Benkő Gyulát, hogy dolgozzon ki egy tervet a Vígszínház hatékonyabb működtetésére. Somló István direktor egyre többet betegeskedett, közeli távozása nyilvánvaló volt. Benkő Gyula elkészítette az újabb tervezetet, amelyet a szakszervezet és a minisztérium képviselői is megtárgyaltak. Ezúttal közöttük voltak Aczél György pártbeli ellenlábasai is. Szóba hozták: Benkő Gyula vállalja el a nevét hamarosan visszakapó Vígszínház igazgatását. Benkő Gyulát vonzotta a lehetőség: nagy elődök nyomában visszaszerezni a teátrum régi hírét. Másfelől főtitkári tapasztalatai nem sok jóval kecsegtettek.

Végül Aczél György egy írószövetségi eseményen félrevonta Benkő Gyulát, és megkérdezte:

Maga olyan nagyszerű színész, miért venné nyakába a Vígszínházat?

Hozzátette:

Oda erőskezű ember kell.

Benkő Gyula szabadkozott, hangsúlyozta, hogy nem ő aspirált a posztra. Aczél mosolyogott.

Nem sokkal később elhangzott Várkonyi Zoltán dermesztő intelme.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!