Sziget: Nem volt vészhelyzet Ed Sheeran koncertjén

Tömeg
Sziget 2019
Vágólapra másolva!
Hömpölygő tömeg a kijárathoz vezető úton, óránál is többet várakozó emberek, és pánikoló koncertlátogatók. Az idei Sziget első napján telt ház volt, amit a szervezők jeleztek is előre. Ahogy azt is, hogy mindenki idejében induljon el a fesztiválra. A gond inkább az volt, hogy onnan is mindenki időben indult el. Egy időben. 
Vágólapra másolva!

Ed Sheeran óriási koncertje nyitotta meg a 2019-es, sorban a 27. Sziget Fesztivált. A szervezők jóelőre jelezték, hogy telt házra lehet számítani, ami majdnem 100 ezer embert jelent a fesztivál területén. Több csatornán figyelmeztették a fesztiválozókat, hogy időben érkezzenek a fesztiválra, mert a karszalag- átvétel, -vásárlás egy ekkora koncerttel készülő nyitónapon a szokásosnál több időt vehet igénybe.

60 ezer ember volt kíváncsi a világ leghíresebb gitáros srácára

Mikor Ed Sheeran felbukkant egy szál gitárral a kezében a Sziget Fesztivál nagyszínpadán, és megszólalt a Castle on the Hill, soha nem látott mennyiségű rajongócsapat kezdett őrült rohanásba, hogy már az első dallamoktól élvezhesse a zenéjét - náluk már csak azok voltak jobban odáig, akik órák óta a legjobb helyek reményében ácsorogtak az első sorokban.

Az idei Sziget legnagyobb neve kétségtelenül Ed Sheeran, és várható volt, hogy a fesztivál nagy része jóformán kiürül, és mindenki a Nagyszínpad elé igyekszik majd. A koncerten több kollégánk állt viszonylag távolabb, de még a tömegben, és azt mondták, el lehetett viselni. Viszont azt tudni kell, hogy egy 60 ezres koncert első sorai nem a legkényelmesebbek, sőt. Aztán azzal is számolni kell, hogy a Szigetre

többen jönnek tinédzser korú gyerekekkel, vagy egyszerűen elengedik őket bulizni.

És az ilyen fiatalok között bőven akadnak olyanok, akik

előtte még soha nem is voltak nagy koncerteken,

így nem biztos, hogy fel vannak készülve a levegőtlen első sorokra.

A legelső sor még szerencsés, mert rá tudnak támaszkodni a kordonra Forrás: sziget.hu/rockstarphotographers

Az sem segített, hogy nem sokkal a koncert előtt a fesztivál egész területén

leállt a bankkártyás fizetés,

és nyilván rengetegen akartak ilyen módon folyadékot beszerezni, hogy jobban el tudják viselni a tömeget és a meleget. Szerdán egyébként is fülledt, meleg idő volt, és borzasztó élmény lehetett a tömeg elején állva, szomjan végignézni a koncertet. Sokan voltak kisgyerekkel is a tömegben, és olyan fiatalok, akik nem voltak erre felkészülve. Többen azt mondták a munkatársainknak, hogy még nem láttak ilyet.

Ed Sheeran rajongói Forrás: sziget.hu/rockstarphotographers

A koncert közben rosszul levők mindegyike kijutott a tömegből, de a következő probléma a Szigetről való kijutás volt. Ennek egyik oka – a 60 ezres tömeg mellett –, hogy az egy-egy nagyobb név koncertjére érkezők általában

nem terveznek több időt a fesztiválon tölteni,

így amint vége a bulnak, el is indulnak hazafejé. Ezért szerdán a K-hidat annyian ostromolták egyszerre Ed Sheeran koncertje után, hogy rövid idő alatt egy mozdulatlan tömeg alakult ki már a fesztivál területén belül. Kollégáink arról számoltak be, hogy valóban úgy tűnt, a híd túl messze van. De csak azért, mert az utolsó néhány száz méteren

szinte meg sem mozdult az embermassza.

Kollégánk felvétele a megakadt tömegről Forrás: Origo

Egyik kollégánk – valószínűleg sokakkal együtt – úgy döntött, inkább megvárja, míg apad a kijárat iránti érdeklődés. Azt mondta, több mint egyórás várakozás után már viszonylag gyors volt a kijutás. Az utolsó párszáz méter negyedóra alatt teljesíthető volt. Az más kérdés, hogy a HÉV-re és HÉV-ig jutás egy másik kihívás lett volna, de erről nincs pontos adatunk, mert az egyik kolléga a hajójáratot választotta, a másik gyalog ment a Szentlélek térig.

A távoli fények már a K-híd elejét jelzik. Forrás: Origo

A Sziget szervezői arra a kérdésünkre, hogy meglepte-e őket a tegnapi tömeg, illetve a többek által emlegetett pánikhangulat, azt válaszolták: „a hírek kissé felnagyították a tegnapi eseményeket. Bizonyára voltak olyanok, akik először szórakoztak ekkora tömegben, őket megdöbbenthette a nagy tömeg, sajnáljuk is, ha kellemetlenül érte őket, de egyrészt mi számítottunk a telt házra, másrészt ezt kommunikáltuk is minden fórumon. Tegnap

ami az ő biztonságuk érdekében történt. A kijutás a biztonsági szolgálat és a rendőrség folyamatos kontrollja mellett zajlott, hatóságokkal szoros együttműködésben, a biztonsági terveknek megfelelően.” Elmondásukból az is kiderült, hogy

a fesztiválnak van terve arra, hogyan kontrollálja a tömeget,

ha valami történik: „vészhelyzetre van egy kiürítési protokol, de tegnap nem volt vészhelyzet, csak telt ház, ami nem egyszer volt már a Sziget életében.” A K-híd aggasztónak tűnő imbolygásával kapcsolatban pedig azt a választ kaptuk, hogy „idén a fesztivál előtt egy szakértő céget kértünk fel, hogy ellenőrizze a híd terhelhetőségét és minden kritériumnak megfelelt a szakértők szerint és folyamatosan egyeztetünk a Budapest Közúttal, aki a híd fenntartója.”

Hörgéssel kompenzálták Ed Sheeran finomságát

Családiasan indult, de néhány szám után már beindult a szünet nélküli pogó. Az Of Mice & Men pechére az idei Sziget legnagyobb neve, Ed Sheerannel osztotta meg a főműsoridőt a nyitónapon, de még így is jóval többen voltak, mint a két évvel ezelőtti, VOLT-os koncertjükön. Ott még délután játszottak, alig ezer embernek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!