Nekem itthon van dolgom

Az augusztus 19-i Parkfoglaló gála fellépői között megtalálhatjuk Szemere Zita operaénekesnőt, akinek ez a koncert most igazi visszatérés, két okból is. A művésznő alig várja, hogy újra színpadra léphessen, mert meggyőződése, hogy ő énekelni született.

Több interjújában is említette és a honlapján is olvasható, hogy egyfajta közvetítőként gondol magára Isten és az emberek között.

Ez így nagyon patetikusan hangzik, nem ez volt a célom. Tényleg úgy érzem, hogy a zene köti össze a dolgokat, és ha én ebben a nagy, egységes rendszerben lehetek egy láncszem, hogy rajtam keresztül áramoljon a zene ereje, akkor igen, ez valóban egy közvetítői szerep.

Ez a hozzáállás igen nagy alázatot sejtet. Sok művész beszél a szorgalomról, a kitartásról, de a kezdőcsomagról kevesebb szó esik.

Sohasem vertem a mellem, hogy hú, de szép hangom van, hiszen ezt ajándékba kaptam. Az, hogy mit kezdek vele, már egy másik dolog. Szerintem az a nagy feladat, hogy itt, a földi életünkben mit kezdünk azzal, amit Istentől kaptunk. Én legalábbis így állok hozzá. Ezért nem tudom hová tenni az irigységet sem. A miértjét valahol értem, hiszen mindig, mindenki jobbat akar, magának is, a gyerekének is, de az irigység szerintem azt tükrözi, hogy nem tudjuk elfogadni azt, amit kaptunk vagy nem kaptunk, azt, hogy miben vagyunk jók vagy rosszak. Ha elfogadjuk, akkor onnantól, hogy ki mit tesz bele, már egyéni döntés. A kezdőcsomagot kapjuk, a többit beletenni meg mindenkinek egyformán lehetősége van.

Szemere Zita Forrás: Origo

Ön fiatal, mégis azt nyilatkozta, hogy mindent elért, amit akart. Ez nagy dolog, de vajon tényleg nincs feljebb?

Igen, tényleg óriási dolog, de én így érzem. Nyilván vannak nálam sokkal híresebb, nagyobb színházakban éneklő művészek, nem erre gondoltam elsősorban, hanem arra, hogy minden szerep, amit szerettem volna elénekelni, mindig összejött. Persze, folyamatosan változnak a vágyak, a célok, ezekről nem is szoktam igazából beszélni senkinek. Magamban megfogalmazódik a vágy, mint például nemrég az, hogy nagyon szeretném megpróbálni Susanne szerepét, mert rengeteget törtem rajta a fejem, hogy hogyan csinálnám, szóval ezek járnak az eszemben, és akkor valahogy az élet, a Sors lehetőséget ad valahogy, hogy megvalósítsam. Ez egy nagyon nem hétköznapi dolog, én csodaként élem meg. Nagyon szerethetnek engem odafönn.

Valamit nyilván nagyon jól csinál.

Nem is tudom... Próbálok jó ember lenni, és amennyire itt a földön és a művészvilág társjátékában lehet, tisztának maradni. Nem könnyű. Amikor van egy fekete-fehér döntéshelyzet, akkor a fehér, a jó megoldás felé gyakran kifejezetten nehéz, buktatókkal teli az út. De mindig is szerettem a kihívásokat és általában a nehezebbik utat szoktam választani. Sohasem adtam teret a piszoknak, soha, semmi olyat nem tettem, ami nem fér bele az értékrendembe, csak azért, hogy ezt vagy azt elénekelhessem. Szerencsére nem is nagyon találkoztam ilyen szituációkkal, valahogy mindig elég volt az, hogy énekelek. Soha nem kellett mást tennem és nem is tennék mást. Ez is ajándék az élettől, és ha ezt jelenti, hogy jól csinálni, akkor jól csinálom, de máshogy nem is tudnám.

Amit elértem... olyan furcsa ezt mondani, mert vajon tényleg én értem el? Mindent megtettem, hogy fejlődjek és feljebb jussak és azt a tiszta vonalat képviseljem, amiért ide születtem. Így lehetek az a bizonyos láncszem ebben a világban, hogy közelebb hozzam az emberekhez azt a szépséget, amelyben én is részesülök. Ha egy előadásra egy pár haragban, összeveszve érkezik és utána kézenfogva távozik, akkor elértem, amit szerettem volna, hogy ott legyen a szeretet. Erre vágyom, ezt nem csinálom, ez történik velem. Az előadáson azért lesznek többek az emberek, mert ez a valami, amit közvetíteni tudok, ez az energia, ez a szeretet elér hozzájuk.

Szóval nem azt akartam mondani, hogy többet értem volna el, mint a pályatársak, de amire én mindig is vágytam, az nem a hírnév volt, és nem az, hogy itt meg ott énekelhessek... Azért sem mentem ki soha külföldre, mert úgy éreztem, nekem itthon van dolgom. Ha el is hívtak valahová, nem mentem, mert nem akartam, nem érzem jól magam máshol. Itt vagyok itthon, a családommal. Az első énektanárom azt mondta nekem - azóta is a fülemben cseng -, hogy Zitácska, te ne csinálj semmit, csak énekelj, mással ne is foglalkozz! És ez ennyire egyszerű. A családom mellett én tényleg csak énekelek és próbálok nem tudomást venni a negatív dolgokról. De az, hogy megkaptam a Junior Prima-díjat, vagy hogy a kedvenc szerepemmel debütálhattam 2012-ben, ezekre gondoltam, hogy mindent elértem. De persze mindig van új vágy.

Olyannak képzelem ezt, mint amikor felmászunk egy hegyre és onnan körülnézve pillantjuk meg a következő csúcsot, amelyet szintén meg akarunk mászni. Önnek melyik ez a következő csúcs?

Például a Lammermoori Lucia, Donizettitől. Úgy érzem, kezdek megérni rá, érlelődik bennem. Nem tudom, hogy mikor és hol, még nincs rá felkérésem, de arra például vágyom. Szeretném egyszer majd elénekelni a Zerbinettát Richard Strauss Ariadné Naxoszban című operájából, ez hatalmas kihívás lenne. Szerettem volna elénekelni Susanne szerepét Mozart Figarójából. Ez egy olyan szerep, amelyet a drámai szopránokon kívül talán minden szoprán el tud énekelni, hogy milyen minőségben, az egy másik kérdés. Én is vágytam rá és úgy tűnik, kapok is rá lehetőséget. Ez is csak úgy megteremtődött.

Szemere Zita két éve tanul énekelni Komlósi Ildikónál Forrás: Origo

A hangfaj, a stílus gyakran determinál, és a köztudatban a koloratúrszopránok megállnak Lammermoori Luciánál és az Éj Királynőjénél, pedig ezeket a skatulyákat már nagyon ideje volna félretenni.

Lassan már két éve tanulok énekelni Komlósi Ildikónál, és benne találtam meg azt a művészt és tanárt, aki nem akarja megmásítani a hangomat, nem akar belőlem ilyen vagy olyan szopránt csinálni, hanem ami van bennem, azt akarja a maximumra felfejleszteni és amit csak lehet, kibányászni belőle. Az összes színt, a rezgéseket. Nem vagyok átlagos koloratúrszoprán, most vagyok azon az úton, hogy azt érzem, hogy igen, nem csak virgázom odafönn a magasban, hanem kezd szélesedni az út, és a birtokomban lévő palettáról már sokkal több mindenből választhatok. Megkínáltak már Melinda szerepével a Bánk bánból, Gildát énekeltem a Rigolettóból, de olyan, kimondottan koloratúr szerepben is kipróbálhattam magam, mint az Éj királynője. Na, azt elhatároztam, hogy soha többet, az nagyon nem én vagyok. Olyan szoprán szeretnék lenni, aki többfajta dolgot is képes elénekelni. Nem a drámaitól a lírai koloratúrig, hanem egy olyan sűrű, lírai szoprán szeretnék lenni, aki el tud énekelni egy Luciát vagy Olympiát, de Susanne-ként is hallgatható, mert amilyen színeket és érzéseket én belül érzek, abban ez mind benne van. Annyi érzelem van bennem és annyi szín... és most érzem, amit a tanárom is mond, hogy kezdek hozzá a pakliból egyre több kártyalapot kapni, egyre több színt a palettára, és végre úgy kezdhetek festeni, hogy egyre színesebbek lesznek a képek. Mert belül mindig is éreztem, hogy így vagy úgy szeretném, de technikailag még nem tartottam ott. Most végre érzem, hogy ez egy olyan út, amelyen végig lehet menni, mert már van ötfajta kékem, hatfajta pirosam meg háromfajta sárgám.

Pedig, ha valaki csípőből el tudja énekelni az Éj királynőjét, ezzel bejárhatja a világot, kapkodni fognak érte az operaházak. Különleges elhivatottság lemondani egy ilyen biztos sikerszériáról.

De én nem a hírnévért vagy a pénzért csinálom, hanem azért, mert imádom. Annyira szeretek énekelni, hogy el sem tudom mondani. Nekem az, hogy énekelhetek, hogy Magyarországon énekelhetek, az ország legnagyobb színházban, azt csinálhatom, amit szeretek és megadatik a lehetőség a vágyott szerepekre, ez nekem elég. Rendkívül hálás vagyok az összes embernek az életemben, akik valamilyen formában segítettek, hittek bennem és lehetőséget adtak és adnak, hogy meg tudjam mutatni, ami bennem van! Boldog ember vagyok.

Említette Olympiát, és egy korábbi kritika külön méltatja, hogy a modern rendezésben egy hordágyszerűségen kellett elénekelnie Offenbach híres áriáját, úgy, hogy alig látszott Önből valami. Mit szól ezekhez a formabontó rendezésekhez?

Ha annak a bizonyos formabontó rendezésnek van célja és meg tudják nekem magyarázni, miért pont úgy és mi az értelme, akkor semmi gond sincs. De ha kitekerik a sztori nyakát, beleteszik a meztelenséget vagy a szexualitást, ha kell, ha nem, az nem tetszik és erőt kellene vennem magamon, hogy megtegyem. Szerencsére még nem volt dolgom olyan rendezéssel, amivel ne tudtam volna azonosulni.

Szerdán, augusztus 19-én modern helyszínen fognak énekelni. Az Operaház és az Erkel Színház kényszerű hallgatását a Parkfoglaló gála töri meg, az énekesek pedig az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park színpadán fognak fellépni.

Igen, és ez annyira jó! Nagyon szeretek különleges helyen énekelni, ez még hozzá tud adni egy kis pluszt! Eleve nagyon megtisztelő, hogy meghívtak a 21 fellépő közé. Nekem hosszabb volt a kihagyás, mert tavaly megszületett a kislányom, és valójában tavaly március óta nem énekeltem (a zenét illetően) otthonom színpadain. Igaz, egy hónappal ezelőtt, a Művészetek Palotájában volt lehetőségem énekelni egy igen különleges koncerten, viszont ott üres volt nézőtér és kivetítőn tudták nézni a látogatók a koncertet, az kicsit mégiscsak más volt. Tehát az elmúlt másfél évben szinte egyáltalán nem énekeltem, és ezért duplán jólesett, hogy meghívtak erre a gálára, ráadásul Jonas Kaufmannal! Csak pislogtam, el sem hittem, hogy ez lehetséges? Ez tényleg velem történik? Megint eszembe jut az első énektanárom... Én tényleg csak énekelek, és én mégis mind megkaphatom? Olyan ez, mint amikor Sámson imádkozott és csak bölcsességet kért, de mindent megkapott.

Minden művész egy áriát énekel, melyik lesz az Öné?

Ez külön nosztalgia, érdekes a sors, hogy így rendezte. Donizetti Linda di Chamounix című operájából fogom énekelni Linda áriáját, és ez az az ária, amellyel 2011-ben megnyertem a VII. Simándy József Énekversenyt a kategóriámban. Ezzel indult a pályám és most ezzel térek vissza, másfél év után.

Izgul?

Inkább várakozásnak mondanám... Végre énekelhetek, megmutathatom, hogy itt vagyok, mit tudok, és hogy mennyire szeretem csinálni ezt az egészet! Újra találkozhatok a kollégáimmal, nekem ez a közeg valahol az otthonom. Jó, bevallom, rettenetesen izgulok... De jólesik a bizalom, hogy a babázás és a kihagyás után beválasztottak a csapatba. Kicsit olyan ez, mint amikor felajánlották Melinda szerepét Erkel Bánk bánjában. Sokan nem hittek bennem, de megcsináltam, és amikor elvitték a produkciót New Yorkba, én mehettem és hatalmas siker lett.

A kislánya születése után pár hónappal kezdett újra énekelni Forrás: Origo

Akkor azért mégiscsak érdekes lehet a külföld...

Persze, nagyon jó volt megmutatni magam. És ha egy külföldi nagy színház megkeresne, nyilván nem mondanék nemet, de nem törekszem rá, nem keresem a lehetőséget, nem járok előéneklésekre vagy versenyekre. El sem tudom képzelni, hogy kiköltözzek vagy heteket töltsek ott. Vendégszerepelni tíz napra, az igen, de ennyi pont elég.

Mit tesz másfél év kihagyás egy professzionális énekessel? Változott a hangja?

A kislányom születése után pár hónappal kezdtem újra énekelni otthon és Komlósi Ildikónál. Akik hallottak, azt mondják, hogy volumenre megnőtt a hangom. Én nem érzem, inkább talán azt, hogy kicsit sűrűbb lett a matéria. Sok mindent könnyebben oldok meg, könnyedebben, gömbölyűbben tudom megformálni a dolgokat.

Mi lehet ennek az oka? Vajon van fiziológiai háttere is a változásnak, vagy az anyaság hozott egyfajta lelki többletet magával, amely így mutatkozik meg?

A tanárnőm azt mondta, nem változott a hangom, ami változott az inkább a lelki része a dolgoknak, azt hiszem. Amit én most sűrűbbnek vagy gömbölyűbbnek hallok, az nem más, mint az a fajta, szívet szétfolyató lágyság és szeretet, amit csak egy kisgyermek képes meghozni az ember életébe. Tizenéves korom óta szeretnék gyereket, most sikerült, most értem meg rá. Ezerszer elképzeltem, milyen érzés lesz, de valójában sehol sincs az igazihoz képest. Hasonlít, persze, de nem lehet egy napon említeni.

Ha minden jól megy és elindulhat a koncertszezon, miben láthatjuk a következő évadban?

Leghamarabb talán az Erkel Színházban, egy gálán énekelek. Ez a megrendezett változat, nagyon jó, pár éve állították színpadra, akkor sajnos nem tudtam elmenni megnézni, de már akkor gondoltam, hogy szívesen énekelnék benne, mert közel áll hozzám ez a különleges zenemű. Erre tessék, itt a lehetőség... Aztán lesz majd Verdi Álarcosbálja, Mozart A színigazgató című daljátéka és májusban, ha minden igaz, elénekelhetem életem első címszerepét, Donizetti Az ezred lányának Marie-ját. Annyira hálás és boldog vagyok, hogy így számítanak rám!

Ez tényleg jó évadnak ígérkezik. Van-e B terv, újbóli bezárás esetére?

Konkrét terv nincs, akkor még több időt töltök majd a kislányommal. Ha esetleg még ezen felül is marad időm, akkor meg leülök varrni. Mindig van valami kreatív dolog az életemben, volt, hogy ékszereket készítettem, most varrok. Tornazsákokat, neszesszereket, ilyesmiket. És mivel már az összes családtagomat, barátomat és ismerősömet elláttam ezekkel, lehet, hogy megpróbálok rendelésre is készíteni párat. Kikapcsolja az agyam, elkészül valami szép, aztán meg mehetek vissza énekelni!