Don Quijote története különösen aktuális a mai világban

Vágólapra másolva!

Szeptember 11-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a La Mancha lovagja című musicalt Vincze Balázs rendezésében, mások mellett Németh Attila, Nagy Lóránt, Homonnay Zsolt, Nádasi Veronika, Dancs Annamari és Peller Anna főszereplésével. A koronavírus miatt voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, veszélybe került a bemutató, de végül kiderült: biztosan megtartják a pénteki premiert. A klasszikus musical beszél a hitről, harcról, reményről, nemeslelkűségről és szeretetről. Vincze Balázs rendező-koreográfust elsősorban a produkcióról kérdeztük, de konfliktushelyzetek adta adrenalinról is szó esett.

Origo

Vágólapra másolva!

Vincze Balázs Budapesti Operettszínház

Megszokhattuk már öntől, hogy rendezőként formabontó színpadi produkciókat készít a klasszikus művekből. Így lesz ez a La Mancha lovagjá-val is?

Az előadásunkban Don Quijote a mai kor embere lesz. Erdős Júlia Luca díszlet-, és Fekete Kata jelmeztervezővel egy időtlen, absztrakt teret – LED-fényekkel ellátott üvegfalú épületmonstrumot – alkottunk, ezzel is hangsúlyozva azt, hogy a La Mancha lovagja örökérvényű kérdéseket, morális problémákat feszeget, fontos és tartalmas mondanivalót kínál, melyek nem függnek tértől és időtől.

Az időtlen tér segíthet abban, hogy a néző el tudjon távolodni olyan nagyszerű előadásoktól, mint amilyen például a Darvas Iván címszereplésével készült magyarországi premier is volt.

Úgy vélem, hogy hiba lenne, ha mi most valamiféle másolatot készítenénk. Igyekszünk új, rendhagyó nézőpontot találni, szabad asszociációkra sarkallni a közönséget, látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható élményt kínálni.

Miért lehet érvényes a XXI. században Don Quijote története? Lehet még a mai modern világunkban valamit kezdeni a lovagiassággal, a lovagi eszményekkel?

Az előadásunk és a Cervantes-mű örökérvényű kérdéseket, morális problémákat feszeget, fontos és tartalmas mondanivalót kínál, melyek nem függnek tértől és időtől. Szól a küzdelem és a harc értelméről, a hitről, a reményről, ábrándokról, barátságról, szerelemről, egyszóval általában az életről. A történet arra keresi a választ, hogy milyen lenne a világ, ha abban a szeretet, az elfogadás, a gyengédség és a szolidaritás uralkodna. Don Quijote örök idealista, aki tudja, hogy egyedül a remény az, amivel elérhetjük a céljainkat. A La Mancha különösen aktuális a mai forrongó, tüntetésekben tobzódó, járvány sújtotta világban. Ma sokan erősítik a negatív energiákat, sugallják a reménytelenséget, a járvány kapcsán pedig sokak lelkébe befészkeli magát az elkeseredettség és a félelem. Előadásunk arra biztat, hogy lelkünket és tudatunkat pozitív dolgokkal töltsük meg – lássuk olyannak az életet, amilyen lehetne.

A La Mancha lovagja dalait nehéz úgy énekelni, hogy azok szövegszerűek maradjanak, éppen ezért eredeti hangnemben énekelni nem is igen szokták előadni.

Valóban nem könnyű énekelnivaló, de szerencsére a Budapesti Operettszínház színészek tekintetében egy aranybánya, így a teátrum megengedheti magának azt, hogy minden dal az eredeti hangnemben hangozzék el.

Milyen tanácsokkal látta el az előadásban szereplő művészeket?

A táncművészeket meg kellett győznöm, hogy a kevesebb több, a színészeket viszont arra kellett ösztönöznöm, hogy az érzelmeiket mozgással tegyék még hangsúlyosabbá. A rendezői énemnek tehát volt, hogy le kellett nyomnia a koreográfusi énjét, volt, hogy fel kellett erősíteni azt. Azt akartam, hogy a koreográfia kiszolgálja, erősítse azt a gondolatot és üzenetet, amit közvetíteni akarunk, ne pedig elvigye a produkciót a show irányába. Épp ezért nincsenek az előadásban önálló táncrészek.

Pályáját az Operettszínházban kezdte. Nyilván előny, hogy nem teljesen idegen terepen állít színpadra produkciót.

Kétségkívül előny, habár azóta eltelt huszonöt év, sok minden változott a színházban, de persze visszajönnek a régi emlékek, jó egy kicsit nosztalgiázni. Most úgy jöttem vissza, hogy teljesen lecsupaszítottam magam, megmutattam minden gyengeségem és erősségem, hogy a társulat lássa és érezze: őszinte előadáshoz maximálisan őszintének kell lennünk egymáshoz. Az úgy nem megy, hogy hitről és becsületről csinálunk előadást, miközben belehazudunk egymás szemébe. Ráadásul az őszintétlenséget a közönség is megérzi. A próbák során gyakran megkérdeztem a színészeket, hogy szerintük mit és hogyan kellene csinálni. Ők persze azt hitték, hogy bizonytalan vagyok magamban, pedig nyilván megvolt a magam koncepciója, pontosan tudtam, mit és hogyan akarok, de én hiszek abban, hogy a színész nem robot. A lelkükkel és az idegrendszerükkel dolgozom – a közös ötletelés, egymás véleményének meghallgatása elengedhetetlen.

A színházat, az opera és a balett műfaját édesanyja révén szerette meg, ő biztatta, hogy felvételizzen a Balett Intézetbe, a felvételit ön azonban - úgy tudom - szánt szándékkal el akarta rontani.

Valóban direkt próbáltam úgy intézni, hogy alkalmatlannak találjanak, például felvettem egy groteszk pózt, direkt nem tapsoltam ritmusra, de ennek ellenére is felvételt nyertem. Aztán persze abban a pillanatban, ahogy beléptem az Állami Balett Intézetbe, tudtam, hogy a balett örök szerelem lesz, bárki bármit is mond.

2001-ben lett a Pécsi Balett magántáncosa, 2005-től igazgatója, volt a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője és egyúttal a Pécsi Balett Nonprofit Kft. művészeti vezetője, mely 2017-ben függetlenítette magát a Pécsi Nemzeti Színháztól. Milyen előnyökkel járt az önállósodás?

A Pécsi Balett az utóbbi évtizedekben kezdte elveszíteni önálló társulati minőségét és funkcióját. A színházi tánckari feladat és a társulati lét két különböző munkastílust, szakmai felkészültséget és időbeosztást igényel. 2017 augusztusáig a kettőt együtt, felváltva végeztük, de be kellett látni, hogy ez hosszú távon képtelenség. A szétválás óta már nem kell kettős feladatot ellátni, ez által meghosszabbodik a táncosok pályafutásának időtartama, hivatásukat a legmagasabb szakmai minőségben tudják teljesíteni. Lehetőségünk nyílt arra, hogy saját költségvetéssel önállóan tudjunk tervezni, s hogy határon túli, valamint országon belüli fellépéseket vállaljunk. Az önállóság elsődleges célja a szakmai függetlenség, a tagozati léttel járó kettős feladatellátás megszüntetése és a zenés előadások kiszolgálásával járó egyeztetési nehézségek megoldása volt.

Nem fél konfrontálódni. Két éve letiltott a pécsi Zsolnay Színházban egy előadást, melyben Alföldi Róbert szerepelt egy politikai indittatású produkcióban, mondván, nem akarja, hogy a művészet politikai állásfoglalásokat támogasson. Eleve konfrontálódó típus, vagy csupán arról van szó, hogy eljött egy pont az életében, amikor már nem akar csendben lenni?

Ezt a kor is hozza, és bevallom, néha kell is egy kis adrenalin, egy kis feszültség ahhoz, hogy a legjobbat kihozzam magamból. Vannak helyzetek, amikor nem lehet csúszkálni és lapulni. Egy vezetőnek igenis vállalnia kell a véleményét. Szerencsére én úgy működöm, hogy éjfélkor mindent töröl az agyam, nem viszem át a batyut másnapra. Ez megvéd attól, hogy megcsapolják az energiaszintem.