Akinek édesapja a színpadon halt meg kolerában, nevelőapja pedig éheztette, ha gyerekszínészként hibázott

Blaha Lujza saját bevallása szerint nem a maga személyisége vagy fantáziája szerint ábrázolta alakjait. Kisgyerekkorától figyelte a magyar parasztemberek archetípusait, beszédüket, gesztusaikat, lelki moccanásaikat. Kedvenc műfaja a népszínmű volt, amely műfajban rendszerint papírosfigurákat mozgattak magyar népi motívumokból összefércelt epizódsorokban a dicsőséges nagyjelenetig. Blaha Lujza nem csupán arra volt képes, hogy életet vigyen az életidegen karakterekbe, de játékával, színpadi jelenlétével a népszínmű egész műfaját más minőségbe emelte, hozzájárulva ahhoz, hogy a műfaj túlélje a kort, amelyben életre hívták. Mindemellett a színésznő civil személyiségét a dalai, a gödrös arca, huncut mosolya miatt a kortársai is hajlamosak voltak bevonni valami hamis, édeskés mázzal. Pedig életén végigtekintve jól látható, hogy a színésznőben nagyon sok erő, fegyelem, öntudat és végtelen hazaszeretet lakozott. Tudta, hogy mit akar, s amit akart, az mindig a magyar színpadművészetet szolgálta.

A dezertőr és a társalgási színésznő

Kossuth Lajos 1848 szeptemberében alföldi toborzókörútra indul. Lelkesítő, hadba hívó beszédét Nyíregyházán hallgatja meg az Osztrák-Magyar Monarchia városban állomásozó huszártisztje, Reindl Sándor.

A német anyanyelvű, de magyarul is jól beszélő tiszt hamarosan dezertál és beáll a császáriak ellen harcoló vörös sipkásokhoz. Mindjárt őrmesteri rangban.

Blaha Lujza fiatalon Forrás: Wikimedia Commons/Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben

Felesége De' Ponty Alojzia, akivel csupán folyó év februárjában kötöttek házasságot, idegőrlő heteket, hónapokat él át.
A háborús időszak egyetlen pozitív hozadéka, hogy a nemesi hátterű Alojzia felmenői megbocsátják lányuknak – legalább a saját házuk táján békességre vágynak -, hogy akaratuk ellenére ment hozzá egy híresen nótás kedvű huszártiszthez. A leány szülei amúgy nem kedvelik a feszültséget. Még a fölött is szemet hunytak, hogy Alojzia Thália szolgálójának állt.

Alojzia úgynevezett társalgási színésznőként élvezi a publikumrajongó szeretetét,

amikor hasonló érdeklődésű társaival előadásokat szerveznek a városban, vagy egy-egy Nyíregyházán turnézó trupptól kap lehetőséget a színrelépésre.
De' Pontyék még arra is hajlanának, hogy miután vejük a világosi fegyverletételt követően visszatér Nyíregyházára, a házukban leljen menedéket.

Ám jobban végiggondolva a helyzetet, rájönnek, hogy az nonszensz.

Hiába a nemesi háttér, az nem jelent olyan vagyont, amely elég lenne a házaspár és születendő gyermekeik eltartására. Reindl Sándornak muszáj munkát találnia, ám hivatalba kerülve, nyilvánosság előtt mozgolódva, könnyebben kerülhet olyan „jóakaró" szeme elé, aki feljelenti az osztrák hatóságnál a dezertőrt.

Thália kínál megoldást.

Nyíregyházára érkezik az ország tizennyolc hivatalos vándorszínész társulatának egyike, melyet Kőszeghy Endre vezet.
Az ifjú pár – ezúttal a De' Ponty szülők egyetértésével, akik annak addig útját állták, hogy lányuk maga is csatlakozzon egy trupphoz – felvételét kéri a társulathoz. Kőszeghy már korábban megbizonyosodott Alojzia színészi képességeiről – hívta is magukhoz, de hiába -, s most hajlandó becsületszóra elhinni, hogy az időközben férjezetté lett színésznő jó kiállású, kiváló énekhangú férje is színpadra termett. Kőszeghy direktor abból sem csinál gondot, hogy új bonvivánja Reindl helyett Váradi néven kívánja megkezdeni színészi hivatását.

Abcúg osztrák, csak jobb egy szépen hangzó magyar név!

Sándor pityereg

Váradi Sándor színészben senki nem ismeri fel a dezertőrt, pedig rendre sokszínű nyilvánosság előtt lép színpadra -, ám mind meggyőzőbben alakítva a hősszerelmes szerepkörét. A publikum azzal azonosítja, nem mással.
Másfelől nincs könnyű élete, ahogy a vándortársulat többi tagjának sem. Szekereken, olykor gyalog vándorolnak városról városra, faluról falura. Legtöbbször fészerekben, pajtákban, kocsmaudvarokon lépnek fel.
Kőszínházakban akkor kapnak lehetőséget, amikor nem a helyi magyar, vagy német nyelvű társulat foglalja le az estét. Ráadásul akkoriban még csupán nyolc ilyen kőszínház van az országban: Pesten, Miskolcon, Balatonfüreden, Kolozsvárott, Kassán, Pozsonyban, Győrben, Sopronban.

A vándorszínészek ritkán látnak igazi rivaldát, mennek a maguk útján fagyban, hőségben, zivatarban.

Igaz, az is szokásban van, hogy a legjobb truppokhoz csatlakozik egy-egy előadás erejéig néhány országos hírű, kőszínházi színész is, hogy jelenlétük megszaporítsa nehezebb sorsú, vándoréletet élő kollégáik bevételét. 1850-ben Kőszeghy Endre társulata felső-magyarországi helységekben lép fel. A losonci előadásokon a Nemzeti Színház két híressége, Laborfalvi Róza – Jókai Mór felesége – és Paulay Ede is vendégszereplést vállal. A nagynevű kollégáktól búcsúzva Kőszeghyék Rimaszombat felé veszik az irányt. A Ponti Lujza néven fellépő várandós De' Ponty lány, vagyis Váradi-Reindl Sándor ifjú felesége rosszul bírja a rázkódást a szekéren.

Egyre erősebbek a fájdalmai, mindenórás.

Blaha Lujza Forrás: Wikimedia Commons/Ellinger Ede

Rimaszombat első épülete kovácsműhely, óriás termetű mester kalapál az üllő mellett. Váradi-Reindl Sándor ugyan erősen aggódik asszonyáért, születendő gyermekéért, nem akarja, hogy az erőskezű kovács segédkezzen a vajúdásnál.

A kovácsműhely melletti telken szerény, szépen meszelt, muskátlis ablakú ház. Tiszta tekintetű parasztasszony áll a kapujában.

Csak rápillant a szekérre, már int is a párnak: siessenek befelé.

Marcell Józsefné férje csizmadia, ő támogatja a feszültségtől félájult színművészt a ház ajtaja előtt, míg a csizmadia felesége bent segédkezik az alma illatú szobában. Hamarosan felsír a gyermek, nyílik az ajtó, Marcell Józsefné tudatja:

Kislány. Ép és egészséges.

Váradi-Reindl Sándor, egykori nótás kedvű huszártiszt, majd a szabadságharc honvéd őrmestere, jelenleg gyakorló bonviván örömében elsírja magát.

A félelmetes majom és Peti András betyárvezér

Rimaszombatban hamar híre megy, hogy milyen csuda belépővel érkeztek a városba a vándorszínészek. Mindenki részt kér az örömből, helyi földbirtokos tartja másnap keresztvíz alá a kislányt, aki a keresztségben a Ludovika nevet kapja. Utóbb, ahogy édesanyját, Alojziát is, mindenki csak úgy szólítja majd: Lujza. Érkezése dupla öröm a truppnak. Egyrészt, hogy megtörtént, másrészt mert a felajzott rimaszombatiak nemcsak Lujzát, de a színészeket is úgy dédelgetik,

s olyan keresztelő lakomát rendeznek, amilyenbe létezése óta nem volt része a társaságnak.

A nagy eszem-iszom közben kapja meg az újszülött Lujza a Cukorbaba becenevet, amely a színészcsapaton belül – melynek hamarosan maga is tagja lesz – egész addig rajta marad, amíg el nem válnak útjaik. De még jó ideig velük van, együtt járják a turnéhelyszíneket.
A cseperedő Lujzát sokféle impulzus éri. Folyton változik a táj, újabb és újabb emberek lesznek ismerősei. Esténként a kulisszák mögött leselkedik, minden alkalommal rácsodálkozik a szülei, a többi színész átváltozó képességére.

Erős élmény a négyévesen eljátszott első szerepe Esztergomban.

Kisfiút kell alakítania, akit elrabol egy majom. A majmot alakító Klazsnik úr, a jóvágású, halk szavú fiatalember, a próbán figyelmezteti a kislányt: meg ne ijedjen tőle, amikor az előadás közben már rajta lesz a majom csúf álarca, riasztó jelmeze. Több az ijedségnél, ahogy Lujza hisztérikusan sikoltozni kezd rémületében, mikor először találkozik a majomnak fazonírozott Klazsnik úrral. A közönség nagy tetszésére.

A következő előadásokra Lujzának meg kell tanulnia rögzítenie, majd reprodukálnia ösztönös rémületét.

Más epizód is örök emlék marad. Egy alkalommal hóvihar elől menekülnek be egy semmiből előttük termő csárdába az alföldi pusztaságban. Meghúzódnak a csárda egy árnyékos zugába, majd hirtelen a híres betyár, Peti András üget be lován a helyiségbe, nyomában a bandája. A csárdásné kérés nélkül hordja eléjük az ételt, italt, amint a betyárok az asztal mellé telepszenek. A színészekre ügyet sem vetnek. Amint belaktak, ittak is rendesen, Peti András magához inti a csárdásné szép szőke, hosszú copfos leányát.

A betyárok kezdenek nótázni, Peti András pedig derékon ragadja a lányt. Járják a táncot, cifrázzák.

Pördül, forog a lány szoknyája, peregnek hajában a copfok, bennük a szalagok. Reindl Lujza nem állja meg - szülei sem tartják vissza, maguk is szájtátva bámulják a szilaj táncot -, odabátorkodik a táncolók közelébe. Nézi őket, amíg csak járják.
Blaha Lujza, majd már a nemzet csalogányaként gyakran említi színházi lapok interjúiban a csárdabéli esetet

mint hivatásához köthető fontos, korai inspirációt.

Édesapja elvesztése, az első dicsérő kritika

1856-ban Kőszeghy Endre truppja a kassai kőszínházban tart előadássorozatot.

Közben híre kel: a városban kolera terjed.

A nézőtér mind szellősebb, de minden fillér számít. Amikor a katonai parancsnokság a járványveszélyre hivatkozva betiltja az előadásokat, Kőszeghy direktor engedélyt szerez egy utolsó színrelépéshez.

Váradi-Reindl Sándor lázas, émelyeg, de titkolja.

Az utolsó estén Szigligeti Ede Csikósok című népszínművének főszereplőjeként lép színpadra. Néhány mondat után összeesik, percek múlva halott.

A színészek borzadállyal menekülnek a közeléből.

Asszonyát a direktornak kell elvonszolnia a férje mellől. Másnap titokban, sírásókkal konspirálva temetik el, nehogy vesztegzár alá kerüljön a társulat. Járják tovább az országot.
Ponty Lujza egy évvel később ismét férjhez megy. Második férje Kölesi József díszletfestő ugyancsak özvegy. Három saját gyermeke mellett Lujzának is szerető nevelőapja lesz, nevére is veszi a kislányt.
Mindamellett a folytonos utazások alatt leginkább Kápolnai János tanítgatja írni és olvasni Lujzát. Kápolnai János Szigligeti Imre pozsonyi társulatát hátrahagyva választotta a vándoréletet. Lujzára azzal is hatással van, hogy tudja: János bácsit országszerte az egyik legjobb opera-, operett- és népszínmű-tenoristájának tartják.

Ha a kislány belefárad a betűvetésbe, felolvasásba, akkor szívesen énekel duettet Lujzával is, akinek ugyancsak szép hangja van.

Blaha Lujza szerepei Forrás: Wikimedia Commons/Vasárnapi Újság 1896/10

1858-ban válnak el az útjaik: Lujza szülei a győri színház társulatához szegődnek, amely épületet Reinpacher József kávés építette még az előző század elején részben kőből, részben fából Győrszigeten (ma: Radó-sziget).
Kölesi Lujzát apácák vezette elemi iskolába íratják. A tanórák végén a gyerekeknek maguknak kell takarítaniuk. Lujza ezt rendre elblicceli, arra hivatkozva, hogy hamarosan színpadra lép, muszáj próbálnia.

Az Úr nem hagyja hazugságban a gyermeket. Kölesi „papa" egy nap azzal a hírrel várja otthon, hogy igazi, nagy szerepet kapott.

A Koldusnő című Anicet, Bourgeois és Masson szerzőhármas ötfelvonásos művét Csepreghy Lajos fordította magyarra, Mari szerepét pedig Kölesi díszletfestő tanítja be Lujzának. A bemutató után írja a komoly tiszteletnek örvendő recenzens, Kovács Pál a Győri Hírlapban:

Szívem mélyéből kívánom Kölesi Lujza szüleinek, hogy ezt az ügyes barna kislányt gondosan képezzék ki, mert ilyen rejtett bimbókból nyílnak a legszebb rózsák.

Elájul az éhségtől, szerenádot kap, Budára szerződik

Kölesi Lujza hamarosan újabb darabokban szerepel. Meineeux: Dunanan apó és fia utazása, illetve egy Pamela című színműben (utóbbi szerzője ismeretlen. Sz.Á.) A tizenkét éves Kölesi Lujza havi gázsija a felnőttekével megegyezően havi hetven forint lesz. A kifizetéssel azonban rendszerint gond van – felnőtt és gyermekszínészek esetében egyaránt.
Kölesi Lujza és szülei győri otthona apró, ablaktalan padlásszoba, ahová a lépcsőházra nyíló üvegajtón át jut be némi fény. A kislány egy alkalommal olyan éhesen megy fel a színpadra, hogy amikor megérzi a papírmasé kellékfánk csirizszagát,

émelyegni kezd, majd elájul.

Blaha Lujza naplójában írja majd gyerekkoráról:

Két dologra vágytam nagyon. Cipóra és cipőre. Cipóra bizony nem tellett bőven, de a cipőnek meg kellett lennie.

Arról is ír, hogy nevelőapja azzal segített legyőzni Lujza lámpalázát, hogy rendre mondogatta: ha belesül a szerepébe, nem kap vacsorát.

Kölesi Lujza tizenkét évesen jobban fél az éhségtől, mint a rivaldafénytől.

Miután a kislány édesanyja és nevelőapja kiismerik a győri teátrum működési nehézségeit a bérfizetés tekintetében – ismét vándorolni kezdenek. Előbb Gárdonyi Antal, majd Völgyi György truppjához csatlakoznak. Szeged, Szabadka, Hódmezővásárhely, majd vissza a Dunántúlra.
Székesfehérvárott - ahol a Pelikán fogadóban működő „kvázi" teátrum igazgatója időközben a Pozsonyból odaigazolt Szigligeti Imre lett – Kölesi Lujzára bízzák a Genovéva című daljátékban egy szerelmes leány szerepét, aki egy dalban vall érzelmeiről.

A tizenhárom éves Lujza erős vonzódást érez a truppjukhoz tartozó, elhunyt édesapjára emlékeztető Lénárd József iránt.

(Aki majd a hősszerelmes szerepköréből kilépve Gödöllőn lesz csendbiztos. Sz.Á.)
Lujza „beleszövi" érzéseit a dalába, komoly sikert arat.
Fehérvárról továbbállva előbb szülővárosában, Rimaszombatban lép fel, majd Vácott. Mind nagyobb szerepeket bíznak rá, és a csinos tizenhárom éves leány a váci előadások után még szerenádot is kap a helyi diákoktól.
A váci fellépést megtekinti a Budai Népszínház igazgatója, Molnár György, aki vendégszereplésre hívja a „kis primadonnát."

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!