Mondja, elvtárs, maga miért nem szereti a kommunistákat?

Balázs Samu
1965. Magyarország,Esztergom Vár eszpresszó a Rákóczi tér-Vörösmarty utca sarkán. Balázs Samu színművész Az orvos halála című film forgatásán.
Vágólapra másolva!
Balázs Samu civilben egy brit főnemes tartózkodásával vett részt az életben. Ám szerepeiben képes volt a leghevesebb szenvedéllyel megfogalmazni a világról alkotott kritikai meglátásait. Azt vallotta: a színjátszás átélés nélkül kutyakomédia. Rendre éreztette: az a leghelyesebb, ha színpadon kívül a színész nem teszi kockára a méltóságát erős gesztusokkal. Makk Károly Liliomfi című alkotásának Szilvay professzora, vagy az ugyancsak Makk Károly rendezte Macskajáték Csermlényi Viktora, valamint számos klasszikus és kortárs darab meghatározó szereplője a honi színháztörténet egyik legnagyobb színművésze. Mindamellett jellemes, egyenes ember. A második világháború idején üldözötteket bújtatott. A kommunizmus éveiben a hatalommal szembekerülő kollégáiért állt ki. Hálát sosem várt. Ő volt az első olyan színész, aki annak ellenére, hogy nem volt párttag, Kossuth-díjat kapott. Ifjúságáról, a kolozsvári Magyar Színháznál töltött éveiről - amely teátrumnak vezető színésze volt - nem sokat lehetett tudni. A művész fia, Balázs Ádám nemrégiben adta ki az édesapjáról szóló kötetet, amelyből Balázs Samu addig kevésbé ismert élet- és pályaszakaszairól is fontos részletek derülnek ki. Balázs Ádám könyve fontos forrása ennek a cikknek, amely szeretné ösztönözni olvasóját, hogy a könyvet is mindenképpen vegye a kezébe, hiszen Balázs Samu életének további fordulatai mellett fontos színháztörténeti érdekességeket talál benne.
Vágólapra másolva!

Az évek nem számítanak


Az idősödő színész továbbra sem kedveli az interjúkat, de ha rászánja magát, akkor elárul egy s mást a hivatása titkairól. A művészi önfegyelemről, az átlényegülés mibenlétéről beszél Nagy Juditnak a Film Színház Muzsika 1962. évi 15. számában:

Azt is elmondja, hogy abban az öltözőben "él", amelyben egykori nagy kollégája, Pethes Imre is. A régi 7-esben, amelyre Pethes nem írta ki a nevét, csupán egy jelmondatot:

Balázs Samu 1963-ban érdemes művész lesz.
A díjat átadó Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének most sincs alkalma Balázs Samunak gratulálnia, miként azt a művész Kossuth-díja idején sem tehette meg.

Az előző ceremónia alkalmával Balázs Samu az urológiai klinikán tartózkodott, most a parádfürdői szanatóriumban van.


Az 1964-es évad színi világának legkegyetlenebb eseménye a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének lebontása.

A Balázs házaspár egy stukkókkal díszített páholyrészletet menekít ki, s keretbe foglalva helyezik el otthonukban.

A Nemzeti néhány évadon át különböző játszóhelyeken tartja nagyszínpadi előadásait, majd állandó otthonra talál a korábbi Magyar Színház Hevesi Sándor téri felújított épületében.
Balázs Samu még 1964-ben játssza el Emil Rovert költőfejedelmet Anouilh Colombe című darabjában. A másik főszerepet, a színészkirálynőt Mezei Mária alakítja, az asszony fiait Sztankay István és Fülöp Zsigmond. A címszereplő Domján Edit.

Az előadás az évad szenzációja, a kritikákban Balázs Samuról is szuperlativuszokban beszélnek.

Balázs Samu a következő nyáron Párizsba utazik, onnan ír leveleket fiának az NDK-ba, aki a weimari operaház hegedűsének fiával tölti az idejét, cseregyerekként.
Az újabb évadok jelentős feladatai között van Makk Károly Mit csinált felséged 3-tól 5ig? című filmjének titkosrendőre. Ennek kapcsán írja Abody Béla:


1965-ben Szinetár Miklós Háry János című operafilmjében Balázs Samu játssza a császár szerepét. Akkoriban kapja meg a Nemzeti Színházban Shaw A szerelem ára című művének Sartoriusát, amely korábban Rátkay Mártonnak volt emblematikus szerepe.
1966-ban az ír Sean O'Casey Bíborpor című darabjában játszik főszerepet, gazdag londoni gentlemant, aki düledező kastélyt vásárol. Ungvári Tamás írja alakításáról:

Sinkovits Imre később így idézte Balázs Samu játékát:


Balázs Samu 1966-ban tölti be a hatvanadik évét. A Film Színház Muzsika születésnapi interjújában mondja:

Távozik a Nemzeti Színháztól


Balázs Samu 1966-ban az ezredesből sofőrré lett Dezsőt alakítja Fábri Zoltán Utószezon című filmjében. 1968-ban III. Gyula pápát a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagokban.
Az 1968-69-es színházi évadban – egyéb bemutatói mellett - játszik két Bodnár Sándor-rendezésben, Illyés Gyula Fáklyalángjában Csányi közlekedési minisztert, Németh László Széchenyijében Lonovics érseket.

Az autó mellett Balázs Samu színművész, a lámpa alatt fehér ingben Fábri Zoltán rendező az Utószezon című film forgatásán, Balatonaligán (1966). Forrás: Fortepan/Hunyady József

Szerepel az új generáció rendezőjének, Babarczy Lászlónak a munkájában is. Erdélyi Sándor Mozaikok című darabjában Hidas bácsit alakítja.

1969 nyarán ismét Párizsba látogat, Pataky Jenőnél, emigráns színészbarátjánál lakik. Hazatér, végigdolgozza az évadot.

1970 nyarán az évadzáró társulati ülésen egyszer csak feláll a zsöllyesorban, és közli a jelenlévőkkel: távozik a színháztól, nyugdíjba megy.

Balázs Ádám szerint édesapja talán a fizetés kapcsán kerülhetett vitába az igazgató Both Bélával. Balázs Samu a sajtó érdeklődésére kifejti:


1970-ben két tévéfilmben szerepel, valamint eljátssza Pötzl professzort Révész György Utazás a koponyám körül című filmjében.

Új színházi otthona pedig a körúti Madách Színház lesz.

Finálé


Balázs Samunak - 1972-ig Ruttkai Ottó, majd Ádám Ottó igazgatása alatt összesen hét szerepre marad ideje. Madách színházi évei alatt forgat Makk Károly Oscar-díjra jelölt Macskajáték című filmjében.

Csermlényi Viktor szerepében nyújtott karakteralakítása filmtörténeti súllyal bír – ahogy Dajka Margit, Bulla Elma, Törőcsik Mari játéka is.

Balázs Samu Madách színházi szerepei között - bár mind míves alakítás – pedig akad egy, amelyik színháztörténeti szempontból is jelentős.

Al Lewis figurája, Neil Simon Napsugárfiúk című darabjában.


Két öregedő színészről szól, akiket a sors összesodor egy utolsó produkcióba.

Willie Clark, az operett világából induló Feleki Kamill alakításában, aki mindig is otthonos maradt a műfajban, valamint Balázs Samu, akinek neve – bárhol is játszik – összeforrt a Nemzeti Színházzal.

Illés Jenő írja a darab kapcsán 1974-ben a Film Színház Muzsikában:

Balázs Samu 1976 nyarán Párizsban infarktust kap. A kórházból kikerülve a Madách Színházat hívja: minden rendben, számíthatnak rá.


Balázs Samu utolsó bemutatója a Madách Színházban a Lengyel György rendezésében 1976. február 20-án színre kerülő Illés Endre-darab, a Spanyol Izabella, amelyben Talavera atyát, Izabella gyóntatóját játssza.
1980-ban már fia kíséri olykor súlyosan beteg édesapját a Kútvölgyi Kórházból a Madách előadásaira.
Orvosai saját felelősségére engedik ki az éjszakai forgatásra, amikor Huszárik Zoltán rábeszéli, hogy vállaljon el egy jelenetet a Csontváryról készülő filmjében, az agg Ferenc József császár szerepében.
Két évvel korábban, már ugyancsak betegséggel küzdve, Firsz szerepét alakította a Cseresznyéskert televíziós változatában, melyet Esztergályos Károly rendezett.

Balázs Samu alakításából nézők milliói értették meg, hogy az elhagyott kertben felejtett, ottfelejtettségét rezignáltan nyugtázó, s szükségképpen az élettől búcsúzó öreg inas szerepében a színész maga is búcsúzik.

Balázs Samu 1981. szeptember 25-én hal meg a Kútvölgyi Kórházban. Temetésén Gobbi Hilda is elbúcsúzik barátjától, pályatársától. Idéz Firsz szerepéből, majd ígéri, hamarosan viszontlátják egymást.

Források:

Balázs Ádám: Egy angol úr - Erdélyből, Balázs Samu életútja - Petőfi Irodalmi Múzeum 2018.

Balázs Samu, https://www.hangosfilm.hu/filmenciklopedia/balazs-samu

Balázs Samu - a Wikipédia szócikke vonatkozó forrásaival

Molnár Gál Péter: A legangolabb magyar színész -https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/428876/default/doc_url/A_legangolabb_magyar_sznsz.pdf

Makk Károly: Szeretni kell - Kossuth Kiadó, 2014.

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!