1970 nyarán Bostonban alapították az Aerosmitht. Amikor a korábbi együtteseiben doboló Steven Tyler megismerkedett – későbbi szerzőtársával, a gitáros – Joe Perryvel, rögtön tudta, hogy vele akar zenélni. Ahogy azt is, hogy ki akar jönni a dobok mögül, egészen előre. Perry hozta a korábbi zenésztársát, Tom Hamiltont, valamint csatlakozott hozzájuk a Berklee College of Musicot éppen otthagyó Joey Kramer dobos. A ritmusgitáros Tyler egyik régi ismerőse, Ray Tabano lett.
A nevet a dobos Kramer javasolta, aki állítólag még iskolásként találta ki az Aerosmith szót, amit aztán annyira megkedvelt, hogy
teleírta vele a tankönyveit és a füzeteit.
A gyors megalakulás után, amint tudtak, kivettek egy három szobás (a lenti, Google Mapsről származó képen látható) bostoni albérletet, ahol együtt laktak. Akinek éppen volt munkája, az onnan járt dolgozni, de a legtöbb idejüket végnélküli gyakorlásra és drogozásra fordították. Elmondásuk alapján a kezdeti időszakban napi 16 órát is próbáltak. Perry mondta később, hogy a komolyabb rutinnal rendelkező Tyler tanította meg őkeg rendesen próbálni. Zenélni mindannyian tudtak, főleg az egykori Berklee-diák, Kramer, de a karizmatikus Tyler addigra vagy négy zenekarban is megfordult, és jól ráérzett, hogyan kell egyben tartani egy bandát, vagy akár csak egy próbát.
A frissen összállított együttes első koncertje egy középiskola, a Nipmuc Regional High School tornatermében volt, a Bostontól 50 kilométerre található Mendonban. A buli leszervezésben szerepet vállalt a gitáros Joe Perry anyja is, aki a szomszéd városka középiskolájában volt testnevelő.
Perry anyja is elhívhatta volna őket fellépni abba a középiskolába, ahol ő taníott, azonban több oka is lehetett arra, hogy ezt ne tegye. Egyrészt jól tudhatta, hogy fia milyen szerekkel bódítja magát, másrészt pedig a tinédzser Perry is abba az iskolába járt, csak az érettségi előtt otthagyta az egészet. Egy ilyen alakot elhívni, hogy a fiatalokat szórakoztassa, mindenképpen kockázatos lett volna, még ha történetesen a fiáról volt is szó. Így szólt a másik iskolában tanító ismerős történelemtanárnak, hogy segítsen. A férfi visszaemlékezéseiből kiderül, hogy
ez egyáltalán nem volt könnyű feladat.
Például azért, mert abban az időben főleg a táncos rendezvények voltak megszokottak az iskolákban, és azokon is többnyire lemezről szólt a zene. De a tanár osztályának is nagyon tetszett az ötlet, ugyanis jól ismerték a szomszéd kisvárosban felnőtt, állandóan gitározó Joe Perryt, és nagyon szerettek volna egy helyi koncertet, amin ő játszik az új zenekarával. Ebben persze szerepe volt annak is, hogy a jóképű Perry ekkor már 20 éves volt, és odavoltak érte a diákányok. Az iskola igazgatója viszont egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy élő rockzenét játszó zenekart hívjanak meg, de végül kötélnek állt. Sőt, abba is belement, hogy az Aerosmith 50 dollárt kapjon a fellépésért, ami egyébként megegyezett a bostoni albérletük egyhavi díjával.
Az együttes tizen-egynéhány dalt játszott el a körülbelül 120 fős közönségnek. A fiatalok állítólag nagyon élvezték az előadást, pedig nem volt teljesen zökkenőmentes a rendezvény. Az csak a kisebbik baj volt, hogy Steven Tyler egyszerűen elemelt egy pólót az öltözőből, és abban énekelte végig a koncertet. A fiatalokat azért nem zavarta a dolog, mert a pólón az iskola neve díszelgett, és értékelték a gesztust. Viszont a jelenlévő tanároknak az már egyáltalán nem tetszett, hogy Tylerék nem tudták, vagy nem is akarták leplezni a részegségüket. Egy ideig úgy volt, hogy ki is dobják őket, de végül a történelemtanár közbenjárásával lement a buli. Többféle jegyet is árultak a koncertre: az 50 centes alapjegy mellett 75 centért az iskolát támogató jegyet is lehetett váltani. De állítólag még a százhúsz körüli nézőszám is kevés volt ahhoz, hogy fedezni lehessen az összes költséget, amiben ott volt az együttes 50 dolláros gázsija is.
Iskolás haj
Joe Perry természetesen abba az iskolába járt, ahol az anyja tanított. Viszont azért nem szerzett érettségit, mert nem tetszett neki, hogy az igazgató az anyjával üzente meg, hogy vágassa le a haját. Az üzenet után otthagyta az iskolát, amit addig sem vett valami komolyan - egész nap gitározott. Aztán az első nagy sikerek idején, mikor az Aerosmith először játszott a Boston Gardenben, limuzint küldött az igazgatóért és az anyjáért. Az egykor szigorú iskolavezető pedig örült a hívásnak, és el is ment a koncertre.A koncert utáni évben az Aerosmith egyre komolyabb sikereket ért el. Boston-szerte már minden klubot meg tudtak tölteni, innen pedig egyenes út vezetett a nagyobb sikerekhez. Neves menedzserek figyeltek fel rájuk, és ennek köszönhetően 1972-ben már a Columbia Recordszal szerződhettek, és rá egy évvel meg is jelent első albumuk Aerosmith címmel. A columbiás szerződésüket már Steve Leber intézte, aki később azt nyilatkozta róluk, hogy korábban
egyetlen együttest sem látott, amelyik ennyire meg tudta volna közelíteni a Rolling Stones szintjét.
A jószimatú menedzser nem is tévedett, mert a lemezeladási adatai alapján ma már az Aerosmith a legsikeresebb amerikai rockegyüttes. A világszerte eladott albumok alapján mindenképpen a legsikeresebb tengerentúli rockegyüttes, viszont a kizárólag amerikai eladásokat tekintve egy helyi rock formáció megelőzi őket. Ez pedig az 1971 óta kisebb-nagyobb szünetekkel működő, valamivel könnyedebb rockot játszó Eagles. Egyébként a kizárólag amerikai eladások örök listáján az Aerosmith a 13. helyen áll. Itt jócskán vannak a rock műfaján kívüli, nem amerikai előadók a legjobbak között. A listát a Beatles vezeti, Michael Jackson például a hetedik helyen van, és ötödik helyével a Led Zeppelin az első a külföldi hardrockzenekarok között.