Az internetes program második szakasza szerdán a Le corsaire (A kalóz) című háromfelvonásos balettel folytatódik, de
műsorra kerül az elkövetkező hetekben a Spartacus és a Don Quijote című balett, valamint a színház bezárás előtti utolsó premierje, a Szadko című opera is.
Az amúgy teltházas produkciók a Bolsoj hivatalos YouTube-csatornáján közép-európai idő szerint 18 órától tekinthetők meg élőben, és 24 órán belül letölthetők maradnak.
Az eredetileg április 10-ig meghirdetett online program a jelenlegi állás szerint május 11-én zárul Rimszkij-Korszakov operájával, a Szadkóval.
Az online program első szakaszában bemutatott hat sikerdarabot 6,5 milliószor nézték meg, illetve töltötték le a világ 134 országában, csak a Hamupipőke című balett másfél millió nézőt vonzott
- olvasható a Nagyszínház honlapján.
Vlagyimir Urin főigazgató azt mondta, hogy jó esetben ősszel nyílhat meg újra a legendás moszkvai teátrum.
Urin szerint a színház napi 9 millió rubel (40 millió forint) bevételtől esik el a kényszerszünet miatt.