Erős kritikával nézem, de tudomásul veszem, hogy a dolgok így működnek - videóval

Hirtling István két éve a Vígszínház társulatának tagja

Soha nem voltam olyan társulat tagja, amelyet elkényeztetett volna a kritika - állapítja meg Hirtling István. Hét székesfehérvári év után a Vígszínházba szerződött, és noha fontos szerepeket játszott - mások mellett Henry Higginst, Edgart, Kreónt, Harpagont -, az ott létrehozott darabok nem mindig járták be azt a méltó utat, amit egy fővárosi színházban szerinte bejárhattak volna. Hirtling István játszik a TV2 rendkívül sikeres napi sorozatában, a Doktor Balatonban, a Vígszínházban pedig hamarosan a Szerelmek városa című klasszikus Jacques Prévert-Marcel Carné-film színpadi változatára készül, ami nemcsak a műfaj (zenedráma) miatt lesz érdekes, de ifj. Vidnyánszky Attilával rendezőként először dolgoznak majd együtt. Szilléry Éva a színházat körülvevő politikai világról videóinterjút is készített Hirtling Istvánnal: NÉZZE MEG AZ ÍRÁS KÖZEPÉN LÁTHATÓ VIDEÓT IS! 

A Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának újjáépítésekor lettél társulati tag, hét év után jöttél el a teátrumból. A drámairodalom fontos szerepeit formálhattad meg, hogy értékeled az ott töltött időt, volt igazi műhelymunka?

Tudatos tervezés és nagyon komoly munka folyt Székesfehérváron. Ha a Bizáncra gondolok, Konstantin császár szerepére Bagó Bertalan rendezésében, A fösvényre, Harpagon szerepére, vagy a My Fair Ladyre, amelyben Henry Higginst játszottam, vagy akár a Figaró házasságára, Almaviva gróf szerepére Hargitai Iván rendezésében, mind nagyon fontos állomásai a pályámnak. Akárcsak Horváth Csabával a Halál Thébában című előadásban Kreón szerepe. A társulati tagságom utolsó évében pedig megszületett egy eddig példátlan színpadi forma: négy rendező vitte színre, Szikora, Horváth, Hargitai, Bagó, Az ember tragédiáját, ami igazi társulati összmunka volt, valódi műhelymunkával. Az előadások javarésze olyan minőséget jelentett, ami nem azt az érdektelenséget érdemelte volna, amitől több színház szenved.

Hirtling István a Vígszínházban a Csáth és démonai című előadásra készül Forrás: Origo

A kritika érdektelenségére gondolsz?

Nevezzük inkább szaksajtónak. De már látni lehetett az elején, hogy nem leszünk a szaksajtó kedvencei, ezért egy idő után már tudomásul vettem, hogy ez így van. Egyébként soha nem voltam olyan társulat tagja, amely elkényeztetett lett volna a szaksajtó által, emellett be kell látni, hogy kissé vízfejű ez az ország, gyakran nem tűnik fel az, ami Budapesten kívül történik. Annak idején a Márta István Új Színház-i pályázata körül is egyből az a hangulat uralkodott el, hogy a Székely Gábor által vezetett társulat helyébe jött létre, és ezt a bélyeget 14 év alatt nem sikerült levetetni a társulatról. A Nemzeti Színház a nyolcvanas évek végén hellyel-közzel elismert volt, de messze nem azon a minőségi értékelésen, amit ott azok az előadások megérdemeltek volna. Vámos László már 1982-ben megfogalmazta, hogy

egy színház szakmai megítélése a „bizalomtól és a közegtől függ", és aki ezt kiérdemli, az számíthat erre a törődésre. Erős kritikával nézem, és közben tudomásul veszem, hogy a dolgok így működnek.

A Halál Thébában a POSZT-ra is eljutott, Kreón szerepéért elég komoly elismeréseket kaptál a fesztivál ideje alatt... A szaksajtó ezt is figyelmen kívül hagyta?

Lehet, hogy szóban sok elismerést kapott az előadás, de írott formában nem emlékszem arra, hogy különösebben méltatták volna. Szerettük játszani. Pályakezdésünk időszakából ismertük egymást a rendezővel, Horváth Csabával rég várt közös munka vált valóra. Minden találkozás tartogathat meglepetéseket: amikor ezt a darabot próbáltuk, akkor megállapítottam Csabával, hogy lám itt vagyok közel hatvanévesen, és a fizikai színház műfajával nem volt még dolgom. Rengeteg olyan megoldás született, amit továbbgondolva fejlesztettem, és idomult Csaba elképzeléséhez. Szintén meglepetés volt számomra viszonylag fiatalon eljátszani Harpagont, de Hargitai meggyőzött az elképzeléséről, és sikerre vittük az előadást 43-szor.

De ugyanígy volt például a Szabó K. István Play Strindberg rendezése, Tóth Ildikóval és Sághy Tamással, ami ha bármelyik budapesti színházban született volna meg, nagyon nagy sikere van. Kár, hogy alig húsz előadás után lekerült a műsorról, és a feledés homályába merült.

A fehérvári évek sok izgalmas és színészt gazdagító szereppel és előadással ajándékoztak meg, remélem találkozhatok még azokkal a rendezőkkel, akikkel ezeket létrehoztuk.

Hirtling Istvánnal Szilléry Éva hosszabb videóinterjút is készített, amelyben szó esik a pártos kritikákról, a Demszky-féle városvezetés által brutálisan megszüntetett Művész Színházról, Eszenyi Enikőről és a rendszerváltás idején elmaradt színházi rendszerváltásról is. Nézze meg a videót!

Van olyan szerep, amiben még játszol Fehérváron?

A vírus ebbe is beleszólt. Az ember tragédiája továbbjátszásáról volt szó, illetve a Black Comedyről, de ezeket elsodorta a fertőzésveszély. Talán a Tragédiát felújítjuk, ha minden szerencsésen alakul.

A Vígszínházban a Szerelmek városa vár most rád, ami egyben első találkozásod ifj. Vidnyánszky Attilával mint rendezővel. Izgalommal várod?

Az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy élénk színű mozaikokból épül fel az ő nagyon impresszív színházi látásmódja.

Ráadásul ez egy színház a színházban történet, alkalmas a teatralitásra a nagy, romantikus érzelmek kifejezésére.

Nagyon várom ezt a közös munkát. Kicsit eltolódott a bemutató, de az évad végére elkészülünk vele. Nagyon érdekel és izgat ifj. Vidnyánszky Attila habitusa, rendezői stílusa, akárcsak a huszonéves generációé, amibe ő is tartozik. Az ő nyitottságuk tart frissen, talán Fehérváron is a fiatal generáció jelenléte volt a fő mozgatóerő.

A fiatalok nyitottsága frissen tart Forrás: Origo

A nagyközönség a Doktor Balatonban, a TV2 sorozatában is találkozik veled hétről hétre. Miért vállaltad el a szerepet?

Nagyon izgalmasnak tartottam, hogy egy sokszínű, nagy amplitúdón ábrázolható figurát szánt nekem a stáb, ami nem a sorozatokra jellemző klisészerep. Azt gondoltam, hogy ha ez egy izgalmas, bonyolult karakter, akkor szívesen megformálom, nagyon élveztem a forgatást, és ebben a munkában is sok fiatallal, színészekkel, filmesekkel ismerkedtem meg. Az sem mellékes, hogy a sok szinkronizálás mellett így „színészként" is megjelenek a képernyőn.

Jellemzően hosszú ideig vagy társulatban, szabadúszó nem nagyon voltál. Társulathívő vagy?

A legnagyobb vívmánya színházi kultúránknak a társulati rendszer, ami alkotói biztonságot jelent a társulatoknak. Nem is működhetnek más formában a nagy repertoárszínházak. Ráadásul most, amikor a járványidőszak miatt bezártak a színházak, elmaradtak előadások, azok a színészek, akik szabadúszóként dolgoznak, komoly anyagi veszteségeket éltek meg. Volt idő, amikor a társulati kötöttségből ki akartam törni, két évig voltam szabadúszó, de előtte is, és utána is biztos társulati háttérrel vándoroltam vendégszerepelni sok színházba.

A színházi kétlakiság vagy többlakiság mindig jellemző volt rám. A színészi sokszínűség és frissesség előfeltétele, hogy megőrizzem a nyitottságomat a sokfelől érkező felkérésekre.

Két évvel ezelőtt szerveztetek emlékévet Márai halálának harmincadik évfordulójára Mészáros Tibor irodalomtörténésszel, és az évforduló után is sok meghívást kaptatok. Miért fontos neked a Márai-életmű ápolása?

Mint minden jó klasszikussal, Máraival is az a helyzet, hogy minden egyes leírt sora érvényes, és a mai ember számára átélhető. Van értelme, hogy már hetedik éve Mészáros Tibor irodalomtörténésszel járjuk az országot, sőt Székelyudvarhelytől San Diegóig eljutva, ahol az utolsó éveit töltötte,

jó volt érezni, hogy kíváncsiak Márai életművére és egy zenével és vetítéssel gazdagított felolvasó est kedvet csinál a huszadik századi nagy humanista műveinek olvasásához.

Csáth Géza emlékiratait Csáth és démonai címmel viszitek színre most a Vígben, és a streaming előadás premierje szombatra esik.

Csáth ellentmondásos figurája izgalmas kontrasztot kölcsönöz a darabnak Forrás: Origo

Íróként és zeneszerzőként is hihetetlen értéket hagyott maga után, nem beszélve a grafikáiról és a festményeiről. Őt átlag mértékkel nem lehet mérni, egyetlen műfajban sem. Kosztolányi Dezsőnek pontosan fogalmazott: miközben naponta ellátta orvosi teendőit [...] és míg lehajtott fővel ballagott a biztos halál felé, sok-sok embernek adta vissza egészségét. Ez a kettősség és ellentmondásosság nagyon felkavaró a zseniális életműben, és ezek a kontrasztok érződnek majd a darabban.

A Nemzeti Színház egykori vezető színészeként, amikor nem túlzás azt állítani, hogy köréd építették a színházat, hogy képzelted el az évtizedekkel későbbi, távoli jövőt?

Így visszatekintve, biztos valami olyannak képzeltem, hogy ne legyen panaszra okom. Ha most jól átgondolom, nincs is okom arra, hogy elégedetlenkedjek vagy panaszkodjak.