A mi hagyományunk: Ha Krisztus eljönne

Krisztus Poncius Pilátus előtt, fején a töviskoronával. A leplen ugyancsak kimutathatók a töviskorona okozta sérülések

Gilbert Keith Chesterton (1874-1936) angol író, teológus, filozófus személyével, és természetesen írásaival többször foglalkoztunk az Origón. Görgényi Tamás, a Századvég Alapítvány stratégiai igazgatója fordította magyarra Chesterton ünnepi gondolatait.

Ha meg akarom válaszolni a kérdést, "Hogyan oldaná meg Krisztus ma a modern problémákat, ha itt lenne a Földön?", egyszerű, őszinte választ kell adnom; márpedig az én hitemet vallók számára csak egy válasz létezik: Krisztus ma is itt van a Földön.

Gilbert Keith Chesterton (1874-1936) Forrás: Origo

Élő valóság ezernyi oltáron és pontosan ugyanúgy oldja meg az emberek problémáit, ahogyan akkor tette, amikor hétköznapibb értelemben volt jelen a földön. Vagyis annak a korlátozott számú embernek a problémáit oldja meg, akik saját szabad akaratukból hallgatnak rá. Ahogy annakidején sem keleti szultánként vagy római hódítóként jelent meg, most sem úgy jelenne meg, mint rendőr vagy biztosítási ügynök.

Félek, ebből sokan arra következtetnek majd, hogy válaszomnak két lehetséges jelentése van:

1. Krisztus csak az egyénnel foglalkozik, és „nincs politikája" a közösségre, közjóra vonatkozóan;
2. Elbújok az elcsépelt és unalmas kifogás mögé, miszerint a Názáreti Jézusnak csodálatos szociális eszményei voltak, melyek vele együtt meghaltak, és melyeket „az Egyház" elfeledett, elferdített, avagy ellenkezőjére fordított.

Elfogadom a kihívást, és határozottan tagadom mindkét nézetet. Azt mondom, és komolyan mondom, hogy a katolikus egyház ugyanúgy folytatja a tanácsadást az embereknek, ahogy Jézus adott tanácsot nekik. A kapitalizmus pedig azért kezdett összedőlni, mert nem hallgat a katolicizmusra. Pontosan úgy, ahogy Jeruzsálem elesett, mert nem hallgatott Jézusra.

Felkészültem, hogy e határozott kijelentésemet szilárd tényekkel támasszam alá. Negyven évvel ezelőtt, amikor még ifjú voltam, jelenlegi ipari civilizációnk a legrosszabb korszakában volt, mivel állítólag akkor hozta a legjobb formáját. Parlamentek, pártok, újságok és hatásos közvélekedések magasztalták a rendszer virágzását. A vállalkozások egyre csak nőttek és nőttek, a kistulajdonosokat felvásárolták vagy kiszorították, minden tőke a nagytőkéseknél összpontosult, és az egyetlen értelmes kritika egy kis csoport szocialistától jött, akik még tovább akarták centralizálni a tőkét az állam kezében.

Ebben az időben történt, hogy a katolikus egyház feje, akit Krisztus földi helytartójának hívunk, kiadott egy proklamációt (pápai enciklikát – a ford.), közismert nevén a Rerum Novarumot, amelyben három dolgot állított:

1. A tőkések gazdagságának jelenlegi koncentrációja „olyan rabigát rak a munkások millióira, amely alig jobb a rabszolgaságnál".
2. Ebből a helyzetből nem menekülhetünk a kommunizmus, vagyis további tőkekoncentráció révén, mivel az tagadja a magántulajdonnak még a természetes formáit is, mint a szabadság és a saját otthon.
3. Jóllehet, a munkavállalók jogosultak szervezkedni, sőt sztrájkolni is a törvényesség bizonyos keretei között, jobb lenne, ha „a szegények, amennyire csak lehetséges, tulajdonossá váljanak"; azaz, kistőkésekké, vagyis a termelési eszközök birtokosaivá.

Krisztus Poncius Pilátus előtt, fején a töviskoronával Forrás:Wikimedia Commons

Ez nem valamely régi, görög szövegrészlet a szinoptikusoktól, nem is pusztán teológiai bölcsesség, amelyet magányos lelkeknek címeztek. Ez egy tökéletesen világos összefoglalása az általánosan követendő viselkedésnek, nem is volt vele semmi baj, kivéve, hogy senki sem cselekedett e szerint.

Az természetesen nem volt túl valószínű, hogy az egész világ hirtelen, mintegy parancsszóra az ellenkező irányba fordul, és azonnal elkezd e szerint cselekedni. Nem volt várható, hogy a modern puritánok és pogányok milliói, agnosztikusok és antiklerikálisok, nem beszélve a gyenge és világias katolikusokról, hirtelen engedelmeskednek a trombitaszónak, mint a katonák. Aligha kezdenék el azonnal felfejteni a kartellek szövevényét, szétosztani a magántulajdont a szegények között, meggyőzni minden milliomost, hogy a millióit bontsa szét különálló vagyonokra teljes idegenek számára. Az sem volt túl valószínű, első pillantásra, hogy Jeruzsálem főpapja és Júdea helytartója tüstént megfogadja egy paraszt tanácsát, aki szamárháton érkezik Názáretből. De attól még jó tanács volt, és még jobbnak látszott negyven évvel később.

Nos tehát, habozás nélkül fenntartom, hogyha a modern világ megfogadta volna a pápa tanácsát még negyven évvel ezelőtt, ha valóban erőteljes kísérletet tett volna a kapitalizmus decentralizálására – a kommunizmus elfogadása nélkül, vagyis megpróbálta volna a teljes és szabad tulajdonlást hétköznapibb dologgá tenni a hétköznapi emberek számára, akkor most nem lennénk abban a rettenetes pácban, amelyben jelenleg vagyunk. Tisztességes és tiszteletreméltó tulajdonviszonyaink lennének, amelyeket a keresztények valóban védhetnének a kommunistákkal szemben. Lévén, hogy a magunk borzasztó pogány útját járjuk azóta is, most már egy majdnem védhetetlen dolgot kell védenünk csak azért, mert a gyógyszer még rosszabb, mint a betegség.

A Megváltó Krisztus szobra, Rio de Janeiro Forrás: AFP/Carl De Souza

Következésképp azt válaszolom, amit szerintem a szimpozion kevés résztvevője válaszol majd. Nevezetesen, hogy Krisztus éppen azt mondaná isteni módon, amit Krisztus egyháza mond emberek szájával, és épp ezért csak emberi módon. Azt, hogy a Tízparancsolat igaz, habár szinte mindig tévesen alkalmazzuk. Hogy nem szabad kívánnunk felebarátunk jószágát, viszont kellene, hogy legyen neki jószága. És vajon melyikünknek van olyan felebarátja, akinek van akár egyetlen jószága? A szarvasmarha termelési eszköz, a javarészüket pedig felvásárolta a marhahúskartell.

A történelmi egyház valójában gyakorta figyelmeztette a világot, csak éppen a világ elfeledkezett a figyelmeztetésről egész addig, míg egyszer csak szembetalálta magát a veszéllyel. Példának okáért, az erkölcstelen pénzügyi vadhajtásaink felét lenyeshettük volna, ha az uzsora elleni régi katolikus parancsot a legelejétől szigorúan betartjuk. Bárkivel szemben visszautasítom, hogy Krisztus vagy a kereszténység kudarcot vallott volna, kivéve abban az értelemben, hogy minden más kudarcot vallott azon nyomban, amint elmulasztotta megfogadni a tanácsaikat. Ha a mi Urunk újra javasolná személyesen, biztosan ezerszer hatásosabb lenne. De még, amikor megtette, akkor sem talált igazán jó fogadtatásra.