A kocsmáros mentette meg a cigányzenekar életét

Vágólapra másolva!

A legjobb barátom könyvét tartom a kezemben. A szerencse kovácsai - ez a címe. Végigsimítom a könyv borítóját, kinyitom, beleolvasok, becsukom, újra végigsimítom. Megindító érzés. Az író Mágó Károly, az Origo vezető újságírója, szerzőtársa pedig a testvére, Samuel Mago. A könyvön keresztül nekem adták családjuk évszázados történetének mozaikjait. Nekem. Nekünk. Mindenkinek. A család személyes történetein keresztül ismerhetjük meg, hogyan éltek a cigányok 100-150 évvel ezelőtt. Mikor hívták a cigányprímást úgy az asztalhoz, hogy "Uram, kérem, játsszon nekünk valamit", és mikor rendelték úgy, hogy "Hé, cigány, gyere, és húzd el a nótámat." Érdekes időutazás, torokszorító igaz történetek. A könyv további érdekessége, hogy a kötet első fele magyarul, második fele cigányul olvasható. Németül már két éve megjelent, azóta rendszeresen járják a német és az osztrák városokat, felolvasóesteket tartanak, Samuel Mago németül olvas, Karcsi pedig cigányul - és mindenhol óriási a siker. Most végre magyarul is megjelent a könyv. Büszke vagyok a barátomra. Büszke vagyok arra, hogy csaknem húsz éve a barátom. Személyes hangvételű beszélgetés Mágó Károllyal.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

könyv Mágó Károly

A történetek

"Légy szerencsés! Taves baxtalo! - így köszönünk mi, cigányok. És cigány - így szólítanak minket az idegenek, a kívülállók. Semmi több. Aztán van, hogy egyszerűen elzavarnak minket - takarodj, cigány!
"Légy szerencsés!" - így köszönünk egymásnak. Mert első pillanattól fogva meg vagyunk győződve, hogy nekünk, romáknak nincs szerencsénk. Hogy szerencsétlenek vagyunk. És hogy a szerencsénket saját magunknak kell kovácsolni."

Így kezdődik a könyv ajánlója, és eszembe jut, hogy igen, Karcsi saját magának kovácsolta a szerencséjét. Tudom, hogy mennyit dolgozott az elmúlt csaknem húsz évben, tudom, hogy fáradhatatlan, elképesztő a munkabírása, és persze hihetetlenül tehetséges. Azt mondják, hogy ha valakit megáldott az Isten egyfajta tehetséggel, az biztos, hogy másban is tehetséges. Ha valaki jól ír, akkor lehet, hogy kiváló zenei érzéke van, vagy éppen szépen rajzol, de az is lehet, hogy remekül táncol. A tehetség - meggyőződésem - a lélekből árad, és minél érzékenyebb a lélek, annál csodálatosabb művészi alkotás, írás vagy kép születik. Karcsi jól ír. Mellesleg jól is hegedül. Ráadásul abszolút hallása van. Néhány éve elhatározta, hogy a családja történeteit sorban megírja. Heteken át beszélgettek az öccsével, Samuellel, és éjszakákon keresztül gondolkodtak ezen. Samuel így ír erről a könyvben:

"A bátyám szorosan feküdt mellettem, én meg csak azon törtem a fejem, hogy milliónyi testvéreink most vajon hol fekhetnek. Maladilem baxtale romanesa - mondja mindig apám -, találkoztam boldog romákkal. Én is találkozni akartam velük. Azokkal, akik kovácsolták a szerencséjüket. Hallgatni akartam a történeteiket. És ha senki nem mesélné el, hát én és a bátyám elmesélnénk őket. Aludjál már, diló - súgta a fülembe."

A könyv címlapján egy elegáns úr kalapban, hosszú barna kabátban, mellette egy tizenéves forma fiú, svájci sapkában, kék lódenkabátban, kissé elálló fülekkel.

"A kalapos úr a dédapám, a fiú mellette pedig a nagypapám testvére volt" - mondja Mágó Károly, aztán elmeséli a történetüket is.

"A nagyapám testvére gyenge volt, amikor megszületett. Azt mondták, hogy nem is éli meg a felnőttkort. Gyerekként hal majd meg. Így hát a szülei - a dédapámék - arra törekedtek, hogy minden napja boldog legyen. Játszottak vele, hagyták, hadd menjen, amerre szeretne, még csak hegedülni sem tanították, pedig minden prímás gyereke már egész kicsi korától hegedülni tanul. Tizenkét éves volt, és teljesen egészséges, amikor a család úgy döntött, mégis megtanítják zenélni a gyereket. Hátha nem lesz igaza az orvosoknak, és életben marad ez a fiú. Cimbalmozni kezdett - és kiváló muzsikus lett. 1956-ban disszidált, és Bécsben végül megbecsült, jómódú ember vált belőle. Nyolcvanhárom éves korában halt meg."

A család történeteit hosszú évek alatt gyűjtötték össze - mesélt a nagymama, az édesanya és az édesapa is. Az elmúlt 100-150 év történetei ezek, és a családtagok sorsán keresztül az olvasó megismerheti, hogyan éltek a romák ebben az időszakban.

"Esténként mindig összegyűlt a nagycsalád egy hatalmas asztalnál. Ott volt mindenki, testvérek, szülők, unokatestvérek, keresztszülők. Ettünk és persze beszélgettünk. Kivel mi történt, ki mit főzött, szó esett politikáról is, és előkerültek a régi családi történetek. Ezeket gyűjtöttük össze az öcsémmel, és így született meg a könyv, amelyben tizenhárom történetet írtunk meg. A történetek az első világháborútól a második világháborún át a szocializmus időszakáig tartó időszakot ölelik fel. Hogyan éltek, mit csináltak, mi történt velük 56-ban vagy a rendszerváltáskor, illetve az után. Mind mélyen érintette a romákat - így a mi családunkat is. A nagyapám például egészen fiatalon még báróknak, grófoknak kezdett zenélni, akik uramnak szólították, és tiszteletteljesen kérték, játsszon el egy dalt nekik. Később az évtizedek alatt eltűntek a nemesi családok, és elkopott a tisztelet is, és jött a "hé, cigány, játszd el a nótámat"- mondja Mágó Károly.

Aztán beszélgetünk a történetekről. A második világháború borzalmairól, és arról, hogy hogyan menekültek meg a dédszülei a biztos haláltól.

"A dédapám és a dédanyám úgy gondolták, hogy ha vidékre költöznek Budapestről, nagyobb biztonságban lesznek. Elindultak a télikabátban - ami akkor még nagy érték volt -, és vitték az ékszereiket is, hogy majd ott eladják. Rokonoknál húzták meg magukat. Dédapám egy vendéglőben muzsikálni kezdett - minden este zenélt. De nem voltak itt sem biztonságban - olyannyira nem, hogy vidéken kezdték először elvinni a zsidókat és a cigányokat. Dédapámat gyűjtőtáborba vitték a zenekar tagjaival együtt. Egyik nap megjelent a kocsmáros a gyűjtőtáborban, és azt mondta a tábor felügyelőjének, hogy nekem ezek a cigányok kellenek. Elment értük, és a banda összes tagját kihozta a táborból."

A könyvben az egész történet részletesen olvasható. A kocsmáros agyafúrt módon mentette meg a romákat. Vendégül látta a csendőröket és a kapitányt a kocsmában. Kártyázott velük, és közben persze italokat szolgált fel nekik. Aztán így szólt:

"- Higgyétek el, ha mondom. Ha csak egy pár cigány lenne a fogadómban, a katonáknak is jobb kedve lenne. És persze nektek is. A bevételem háromszor akkora lenne, mint most.
- Cigányokat akarsz, barátom? - gagyogta a kapitány, akinek nem forgott már a nyelve. - Na, hát azokból aztán van itt épp elég. Vigyétek a kocsmáros urat, hogy válasszon magának egy zenekart!.... Holnapután úgyis Komáromba deportálják ezeket a patkányokat. Mi baj lehet abból, ha egy párat hazaviszel magaddal? És ha úgy tartja kedved, szúrjál csak át egy dugóhúzót a halántékukon, ha rosszalkodnak."

A szerencse kovácsai - Mágó Károly és Samuel Mago könyve fotó: Talán Csaba

Voltak persze olyan történetek is, amelyeket nem írtak le - Mágó Károly azt mondta, valószínűleg nem is hitték volna el az olvasók, hogy ezek valóban megtörténtek.

"Az egyik rokonunk lókupec volt. A borzalmas lovát hosszú ideje el akarta adni, de ez sehogy sem sikerült. Aztán egyszer rájött, hogy - ahogyan ő mesélte - ha valamiféle varázsfüvet ad a lónak, néhány órára megfickósodik. Egyik reggel megetette ezzel a bizonyos varázsfűvel, a ló azonnal élénk, erős lett. Még délelőtt el is adta. Néhány óra múlva hozták vissza a lovat, hogy az állat kehes és gyenge. A rokonunk kihívta a szobából a gyerekeit, és azt mondta: de hát, uram, nekem nyolc gyerekem van, nem tudom visszaadni a pénzt."

Korlenyomat két embertől, akik jól tudnak mesélni

Amikor arról kérdezem, hogy hasonló könyv jelent-e már meg, Mágó Károly azt mondja: éppen ezt kérdezte a könyv kiadója is - ugyanis ők kutattak, de hasonlót még nem találtak.

"Én ezt nem tudom megmondani, hogy jelent-e már meg hasonló tartalmú kötet. Nyilván ismerem a roma írókat, Choli Daróczi József és Nagy Gusztáv különösen nagy hatással volt rám. De ők nem ebben a stílusban írtak. Persze, én is elgondolkodtam azon, amikor elkészült a könyv, hogy vajon bárki írt-e már hasonlót az elmúlt 150 év történelmi időszakáról - a romák szemszögéből. Én azért mindig azt szoktam mondani, hogy erre a könyvre nem úgy kell tekinteni, mint egy irodalmi alkotásra, hanem úgy, mint egy korlenyomatra, két olyan embertől, akik jól tudnak elmesélni különböző történeteket."

Mágó Károly és Vági Barbara fotó: Talán Csaba

A kötetet a Tea Kiadó adta ki, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

A könyv két éve már megjelent német és cigány nyelven. Azóta folyamatosan járja Mágó Károly és Samuel Mago a német és az osztrák városokat, felolvasóesteket tartanak, amelyek inkább kulturális előadás jellegűek, hiszen olykor az édesapjuk is muzsikál, néha pedig vetítenek is egy-egy kisfilmet, amelyet Károly egykori munkahelyének, a TV2-nek az egyik operatőre forgatott.

"Németországban és Ausztriában is nagyon szeretik a felolvasóestjeinket. Az öcsém németül olvas, én cigányul. Egyébként azt, hogy cigányul is megjelent a könyv, Samuel találta ki. Én elleneztem, azt gondoltam, nem túl jó ötlet, de végül mégis kiváló gondolat volt. Jó hangulatú előadások ezek. Két rövidebb történetet olvasunk fel és egy hosszabbat, közöttük pedig édesapám olykor muzsikál, és levetítünk egy videót is. Jártunk Dortmundban, Heidelbergben, Bécsben, Berlinben többször, szinte minden nagyvárosban megfordultunk, és a városi irodalmi házakba is meghívtak minket."

Amikor arról kérdezem, hogy kifogytak-e a családi történetek, vagy lesz a könyvnek folytatása, Mágó Károly azt mondja: még sok történet várja, hogy megírják.

"Az öcsém már megjelentetett egy másik novelláskötetet, én pedig egy nagyregényen dolgozom, de tervezünk egy újabb közös kötetet is, mert még sok családi történet van, amit el szeretnénk mesélni. A nagyregényem - amin jelenleg dolgozom - nem a család története alapján íródik. Egy második világháborús eseményről írok egy fikciós regényt. 1944. május 16-án álltak ki a nácik ellen Auschwitz halálra ítélt roma foglyai, és el is kergették őket egy rövid időre. Mivel kevés hiteles történelmi ismeret van erről az eseményről, ezért a regény fikciós, de valós történet alapján készül."