Magyar sztárokat jelent be a VeszprémFest, ahol Tom Jones is fellép

VeszprémFest
Vágólapra másolva!
Véglegessé vált az idei VeszprémFest programja. A korábban már meghirdetett Tom Jones, Jazz+Az és VeszprémFest Classic koncertek mellett jön az LGT sztárjaival színpadra lépő Zenevonat, a 25 éves jubileumát ünneplő Cotton Club Singers, valamint a Concerto Budapest Snétberger Ferenc és Roby Lakatos közreműködésével.
Vágólapra másolva!

Idén egyetlen külföldi sztárfellépő mellett kizárólag hazai művészek koncertjeivel várja közönségét augusztus 17-21 között a VeszprémFest.

A három helyszínen zajló, ötnapos prémium zenei fesztivál programjai közül

Tom Jones, a Jazz+Az és a VeszprémFest Classic koncertjeit korábban már bejelentették a szervezők,

most további három produkció ismertetésével válik teljessé a 2021-es fesztiválműsor.

Forrás: VeszprémFest

Augusztus 17.

A História Kertben az 50 éves LGT zenekar életművéből játszik a Zenevonat. A formáció gerincét az LGT egykori tagjai, Karácsony János James és Solti János, valamint Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga alkotják. Ez alkalommal különleges vendégként színpadra lép még Falusi Mariann, Mező Misi, Vitáris Iván és Roy, közreműködik a produkció állandó zenekara, az Abrakazabra. A 120 perces koncertprogramban a jól ismert LGT dalokon túl felcsendülnek Katona Klári, Kovács Kati vagy éppen Révész Sándor előadásában ismertté vált slágerek is.

Augusztus 18.

A Jazz+Az lép színpadra a História Kertben. Geszti Péter és formációja az emlékezetes 2020-as Aréna-koncert után a VeszprémFest szabadtéri színpadán is előadja rövid, ám annál sikeresebb pályafutásának legnagyobb slágereit.

Augusztus 19.

VeszprémFest idei egyetlen külföldi előadója,

a Grammy-díjas Sir Tom Jones lép színpadra.

A 81 éves élő legenda 2017-ben a VeszprémArénában adott hatalmas sikerű koncertet, most ismét ezen a helyszínen áll közönség elé.

Forrás: VeszprémFest

Programjában legismertebb világslágerei mellett legújabb stúdióalbumáról, a Surrounded by The Time-ról is elhangzanak majd dalok.

Augusztus 20.

A Keller András vezette Concerto Budapest, Snétberger Ferenc és Roby Lakatos koncertprogramját élvezheti a közönség a História Kertben. A "Rapszódia" című crossover produkció különleges világot idéz meg, amelyben egyszerre jelenik meg a klasszikus szimfonikus- és a világzene, valamint keverednek izgalmas elegyként a magyar - roma eredetű zenei hagyományok a jazz és a rock and roll hangjaival. Az előadáson felcsendülnek Enescu, Liszt, Brahms, Sarasate mű részletek vagy éppen Elvis Presley-slágerek dallamai.

A koncerten fellép még Sárközi Xénia felvidéki operaénekművész, a Magyar Állami Operaház fiatal szólistája, valamint a Homoky Gábor vezette Old Sounds együttes.

Augusztus 21.

Az ötnapos fesztivál utolsó nagyszínpados programjaként, a História Kertben a Cotton Club Singers ad koncertet. „Negyedszáz" című jubileumi programjukban pályafutásuk legnépszerűbb slágereiből válogatnak, de felhangzanak a zenekar nagysikerű Sinatra és Abba Jazz estjeinek dalai is.

Forrás: VeszprémFest

Itt lesz a formáció öt legmeghatározóbb énekese: Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Fehér Gábor és László Boldizsár, közreműködik a Veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar, kísér a 8 tagú, fúvósokból és ritmushangszeresekből álló Cotton Club Band.

A fesztivál másik szabadtéri helyszínén, a Jezsuita Templomkertben VeszprémFest Classic címmel, a Cziffra100 emlékév keretében három rendkívüli produkciót láthat a közönség.

A sorozat nyitányaként, augusztus 17-én, a VeszprémFest történetében legtöbbször fellépett művész, Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. Augusztus 18-án a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett az a Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra, aki 2004-ben ott volt az első fesztivál fellépői között. Augusztus 19-én pedig, mintegy záróakkordként, Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezhetik a nézők. További információk: veszpremfest.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!