A magyar színészóriás, aki szerette Jézus Krisztus szavait, és akit a kommunisták a halálba kergettek

Budapest, 1951. június 6. Somlay Artúr Petur bánt alakítja Katona József: Bánk Bán c. drámájának egyik jelenetében a Nemzeti Színházban. A darabot Major Tamás és Vámos László rendezte. Magyar Fotó: Farkas Tamás

Somlay Artúr egyike volt a modern kori magyar színjátszás legnagyobbjainak, aki elhagyva a korábbi idők deklamáló stílusát, a hétköznapi beszédstílusra emlékeztető dikcióval is képes volt az emelkedettségre, ha a szerep megkívánta. Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyaránt kiváló volt magyar és külföldi, klasszikus és modern szerepekben, egyénisége betöltötte a színpadot. Már az ezerkilencszázhúszas években komoly rangot vívott ki magának a hivatásában, annak ellenére, hogy heves természete miatt akadtak botrányai is. Idővel megtanulta fegyelmezni magát, ezért két évtizedes vígszínházi tagsága alatt akadtak konfliktusai "csintalanabb" kollégájával, a másik színészóriással, Csortos Gyulával. Végül megbékéltek. Somlay Artúr színészi alakításainak elismeréseként a második világháborút követő években kapta a legnagyobb hivatalos elismeréseket, a kommunisták az ő személyével is igyekeztek hitelesíteni hazug rendszerüket. Somlay Artúr látszólag ezt a szerepet is vállalta egy ideig, aztán meggondolta magát. Magatartásának alapvető vonása a nyíltság és az igazságkeresés volt. A Rákosi-korban, a kitelepítések kezdetekor a Színházművészeti Szövetség elnökeként számos nehéz helyzetbe került kollégájáért kiállt. Ez nem tetszett a nagy hatalmú kultúrpolitikusnak, Révai Józsefnek, aki előbb arra intette, hogy hagyjon fel a "nép ellenségeinek" támogatásával, végül már szóba sem állt vele. Somlay Artúr, miután szembesült a ténnyel, hogy semmit sem tehet azokért, akiket a rezsim szenvedésre ítélt, végzett magával. Öngyilkosságát a kommunisták évtizedekig titokban tartották.

Önéletrajz

Néhány évvel később, az 1950-1951-es színházi évadban Major Tamás direktor (a színházi világ élet és halál ura) – az ideológiai „szintfelmérés" szándékával – szakmai önéletrajzot íratott a művészeivel. Somlayt bőszíti a kérés, de nekilát. A maga módján.

1883. február 28-án jöttem erre a világra, és azóta a majomi gőg, az embertelen gyűlölködés, a megrendítő butaság, a vérengzés, az öldöklés szörnyű évtizedein át rémüldözve, elképedten, megdöbbenve, megundorodva attól a szörnytől, akit embernek hívnak – a fajtámból –, és az átélt rémségektől haladok a sír felé, ahová nemsokára meg fogok érkezni. Ha nem remélném, ha nem hinném, hogy az Ember mégiscsak észre tér, és a most felnövő nemzedéknek könnyebb lesz elviselni földi létét – kivégezném gyermekeim, akiket én kényszerítettem a világra, önkezemmel vetnék véget életemnek. Ezenkívül színész voltam. Mindig képességeim legjavából igyekeztem adni. Ezzel szemben munkámért szükségleteim szerint vettem el a pénzt. Viszont a pénzt, amit munkámért elvettem, szétosztottam az utolsó fillérig azok között, akik arra igényt tarthattak, vagy rászorultak. Ötven évig dolgoztam, és egy percig sem dolgoztattam. Ötvenéves munkám alatt volt néhány sikerült percem, ami kárpótolt a sok szenvedésért, amelyben részem volt. Szerettem a mesterségemet, de ami körülötte volt, abba belelépni sem szerettem. Szerettem Jézus Krisztus szavait, és hittem, hogy a lélek a legnagyobb érték, s hogy a lelket megmenteni többet ér, mint az egész világot megnyerni. Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem.

Zokogni kezd

1950-ben játssza el Von Waltert Schiller Ármány és szerelem című drámájában.
Háy Gyula Az élet hídja című propagandaművében – amely a Kossuth hidat építő munkásokat, illetve a párt szervezőmunkáját ünnepli – pedig egy miniszteri tanácsost alakít. Karinthy Ferenc írja róla a Szabad Népben:

Rövid jelenetében is érzékeltetni tudta a Párt régi harcosainak egész nagy múltját, higgadtságát, férfias erejét.

Kitüntetik a Népköztársaság Kiváló Művésze címmel.

1951 márciusában megkapja második Kossuth-díját, majd eszmeharcos darabban osztják rá egy szovjet államvédelmi tábornok szerepét.

Az első főpróba előtt olyat tesz, amit évtizedek óta nem: elrohan a színházból. Aztán visszamegy, teszi a dolgát.

1951. május 30-án mutatja be a Nemzeti Színház Katona József Bánk bánját, Petur szerepében Somlay Artúr. Kárpáti Aurél kritikája:

Somlay Peturja az előadás legkiemelkedőbb, hibátlan alakítása. (...) Született »békétlen« magyar, az összeesküvés igazi lelke. Természetes és egyszerű. Magával ragadó pátoszában nyoma sincs a hajdani Peturok szónokló öblösségének.

Budapest, 1950. december. Somlay Artúr és Gábor Miklós színészek Friedrich Schiller: Ármány és szerelem drámájának egyik jelenetében a Magyar Színházban. A darabot Gellért Endre rendezte Forrás: MTI/-

Ami a filmeket illeti: Somlay Artúr 1950-ben Mohos professzor szerepét játssza a Ludas Matyiban, majd 1951-ben Fischer érseket az antiklerikális Különös házasságban. Ugyancsak abban az évben forgatják A nyugati övezet című filmet, amelyben Lóránt professzort alakítja. A történet szerint a híres magyar tudós árulás kapcsán kerül át Kelet-Berlinből nyugatra, az imperialisták karmaiba.
A film egyik jelenetében Somlay Artúrnak azt kellett mondani:

Mindenki annyit ér, ahogy élt, és ahogyan dolgozott. Ez ad értelmet az életnek. Ha meghalok, meg fogják találni az életem és a munkám eredményeit, és bennük engem.

Az utolsó mondatnál – amelyet maga írt bele a szövegbe – megakad. Zokogni kezd. A rendező, Várkonyi Zoltán szünetet rendel el.

Mi a különbség?

A nyári forgatás idején ér véget a májusban megkezdett budapesti kitelepítés.
1951. május 21. és július 18. között több mint 5000 család, legalább 12–14 ezer személy volt az érintettje, áldozata. Somlay Artúr már korábban is tudott az ország más részein zajló „folyamatról". Mibenlétére is rákérdezett a párt iránt elkötelezett ismerőseinél.

Rendre azt a választ kapta: a nép ellenségeinek jelölnek ki új, szemmel tartható lakhelyet.

A színész nem hisz ebben, de a budapesti kitelepítések megkezdéséig még nem lép az ügyben. Másként fejezi ki véleményét.
Miután anyagi helyzete a háborút követően stabilizálódik,

a Nemzeti Színház portását bízza meg a feladattal: fizetése egy részét minden hónapban ossza el az arra rászoruló idősebb kollégák között. Hasonlóan gondja van a szűkölködő főiskolai növendékekre is.

1951 májusától egyre több ismerőse, barátja kerül a kitelepítettek közé. Somlay nyilvánosan is – különösen tömött kávéházakban – fennhangon firtatja: mi a különbség a kitelepítés és a deportálás között?
Sorolja idős, otthonaikból kiebrudalt vígszínházi pályatársait: Kende Paula, Rozsos Gizi, Bárdi Gabi. Nem csak szónokol. Gobbi Hildával együtt keresik fel sorra magas beosztású ismerőseiket, hogy segítsenek véget vetni az esztelenségnek.
Déry Sári esete tipikus, mutatja, milyen eredménnyel.

A színésznő 1944 végén bújtatta a katonaszökevény Almásy Miklós grófot, közben beleszeretett, összeházasodtak. 1951. július 3-án telepítik ki őket Mádra.

A színésznő érdekében július 9-én Somlay Artúr, Dayka Margit, Egri István, Gáspár Margit, Gobbi Hilda, Ladányi Ferenc, Mészáros Ági, Rátkay Márton, Tőkés Anna és Várkonyi Zoltán fordulnak az öt elemit végzett belügyminiszterhez, Házi Árpádhoz, aki Rákosival, Gerő Ernő államminiszterrel és Péter Gáborral, az ÁVH vezetőjével együtt a kitelepítési bizottságnak is tagja.
A kérelmezők megírják Déryről, hogy

kijárt az üzemekbe, és egy kis színészcsapattal a falut és a tanyát járta. (...) Szálasi rémuralma idején pedig számos baloldali magatartású embert és üldözöttet, gyakran élete kockáztatásával rejtegetett, támogatott, és szökésükben segítette őket.

A kérvényben Fejér István, a Fővárosi Varieté művészeti igazgatója, a Színház és Mozi főszerkesztője arról nyilatkozik, hogy amikor a Gestapo üldözte, Déry bújtatta őt.

A kérvényt 1951. október 10-i dátummal elutasítják.

Somlay Artúr október 16-án lemond a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség elnöki posztjáról – döntését Major Tamás hosszas győzködésére változtatja meg.
Október 19-én Gobbi Hildával és kollégáival újabb kérvényt írnak Déry érdekében, annak sincs semmi eredménye.

Déry Sári 1952 augusztusában, 41 éves korában hal bele egy rosszul diagnosztizált vakbélgyulladásba. Temetésére a férjének nincs pénze, azt Gobbi Hilda és kollégái adják össze. Somlay Artúr nem lehet ott az adakozók között.

Nem sikerült

Somlay Artúr 1951. november 9-én, egy pénteki napon bemegy Révai József kultuszminiszterhez, hogy beszéljen vele a kitelepítések ügyében. Annak ellenére, hogy Révai már korábban figyelmeztette: ne exponálja magát tovább a kitelepítettekért, mert végül ő, a miniszter sem tudja majd megvédeni.
Somlay Artúr aznap nem jut túl a titkárságon. A hiábavaló minisztériumi vizit után felkeresi a nehéz körülmények közé került Jób Dánielt, és pénzt ad volt vígszínházi igazgatójának. Délután elkíséri saját szabójához ifjú kollégáját, Kállai Ferencet. Somlay jellegzetes széles karimájú kalapját viseli. A Rókus-kápolna előtt megáll, zsebébe nyúl, kötegnyi bankót vesz elő, szétosztja az ott kuporgó kéregetők között. Kállai csodálkozik, azt mondja:

Árgyél bátyám, ez rengeteg pénz.

Somlay azt feleli:

Nekem már nemigen lesz szükségem rá.

Este Kállai Ottót játssza a Bánk bánban, Somlay Peturt.
Előadás után Somlay, miközben átöltözik, lemossa maszkját, megkéri öltöztetőjét, Danit:

hívja fel Gobbi Hildát, intézzen vele azonnali találkozót, mert feltétlenül beszélni szeretne vele. Az öltöztető nem éri el Gobbit. Hiába hívják a Corvin Büféből is, ahová a színész és az öltöztető beülnek pár pohár borra.

Budapest, 1951. Somlay Artúr Fischer érsek szerepében a Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből készülő film forgatásán. A film rendezője Keleti Márton Forrás: MTI/-

Aztán elköszönnek egymástól, hazamennek.
Somlay Artúr felesége, hétéves kislánya már alszik. A színész beveszi a lakásban fellelhető összes altatót, beül kedvenc foteljába, borozgat tovább, lapozgatja a Szabad Népet.

A hatvannyolc éves művészre holtában találnak rá másnap, orrára csúszott szemüveggel.

Hat levél van mellette, melyeket vélhetőleg már korábban megírt: Révai Józsefnek, Major Tamásnak, Gobbi Hildának, Mészáros Áginak, feleségének és nagyobbik lányának.

A leveleket az államvédelem lefoglalja, utóbb elkallódtak, a családtagok sosem olvashatták a nekik szánt sorokat.

Gobbi Hildát anno behívatták a hivatalba, ahol átfuthatta a neki címzett levelet. Néhány mondatára így emlékezett:

Drága Hilda, dacára a dacárandóknak, mégis meg kell tennem. Vigyázzon Emilyre és Júliára, de hiszen magának ezt felesleges mondani...Bárhogy igyekeztünk, nem sikerült.

Szívszélhűdés

Somlay Artúrt a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épülete előtt ravatalozták fel. November 12-i temetése előtt elsőként Jánosi Ferenc miniszterhelyettes beszélt:

Pártja és népe nagy ügyéért, a haladó emberiség közös ügyéért, a béke ügyéért mindig kész volt síkra szállni.

Utána Major Tamás kapott szót:

Egész életében a haladásért, az alkotás lehetőségéért, az értelemért s a békéért harcolt. (...) összeforrt a néppel, a dolgozók magukénak érezték.

Pásztor József, a Nemzeti Színház párttitkára következett:

Büszkék voltunk rád, Somlay elvtárs, a kommunista emberre, a nagy művészre.

Végül Básti Lajos a dolgozók nevében mondott néhány emberi mondatot.

Felhangzott Verdi Requiemje, a koporsót a gyászkocsira helyezték, a több száz fős gyászmenet elindult a Rákóczi úton a Kerepesi úti temető felé. A sírnál újabb beszédek hangzottak el, köztük Lukács Györgyé. A szertartást a honvéd zenekar gyászindulója zárta.

Budapest, 1951. november 12. Gyászolók sokasága kíséri végső nyughelyére, a Kerepesi temetőbe a november 10-én elhunyt Somlay Artúr színész gyászkocsira helyezett koporsóját a Rákóczi úton Forrás: MTI/Murai György

Somlay Artúr halálának körülményeit a párt hosszú évekig titkolta a közönség előtt.

Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház egykori főrendezője kilenc évvel később így nyilatkozott a történtekről:

Váratlanul halt meg, és éppen csak, hogy nem a színpadon, mint Egressy Gábor, akit Brankovics György szerepében, játék közben ért a halál. Somlay Artúr végigjátszotta utolsó szerepét, Bánk bán Petur bánját, a békétlen magyart, aztán hazament, lefeküdt, és orrán szemüveggel, kezében könyvvel elaludt, és nem ébredt föl többé. Álmában érte szívszélhűdés. Aznap délelőtt az utolsó forintját adta oda régi igazgatójának, Jób Dánielnek."

Tény, ami tény: Csathó szövegében vannak igaz mondatok is.

Források:
Benedek András: Színházi műhelytitkok – Az utolsó európai bölény (Somlay Artúr) 375-396. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1985.
Demeter Imre: Arcok és Vallomások – Somlay Artúr, Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1972.
Gervai András: Valahol Európában – Somlay Artúr és kora. http://gervaiandras.hu/cimlap/aktualis/19-aktualis/280-2018-08-18-18-00-14.html
Arcanum Digitális Tudománytár