Gyarmati arany a fejlesztés terhe mellett – kéretlen válasz Inkei Péternek

A Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában hirdeti meg a 2021/2022-es évad műsorát

Ókovács szerint az Opera - 214. levél

Édes Néném,

küldi nekem az Index interjúját, amelyben az újságíró tüzetesen kérdezi a negyedszázada ilyentájt kulturális helyettes államtitkárként is működő nyelvtanárt az OPERÁ-ról. Nos, jó, akkor megtenném a magam szerény megjegyzéseit, kizárólag ott, ahol tények nem stimmelnek, a ködszurkálás nem erősségem.

Bevallom, Inkei Péter neve számomra ismeretlen, pedig életrajza szerint az átlapoló kevesek egyike lehetett, nemcsak a Horn-kormányban, talán az első Fidesz-kormány elején is dolgozott kicsit, azután került a CEU-ba – így tehát helyén volt még, amikor Szinetár Miklós első leveleit kezdte írni bizonyos operaházi teljes technikai felújítás tárgyában (1996). (Egyetlen kultúrpolitikai intézkedéssel már a kései, de azonos színű kollégák zárták be az Erkel Színházat 2007-ben, ez az inverz „fejlesztés" nem kerül szóba a döntően fejlesztésellenesnek tűnő beszélgetésben.) Inkei úr nevét először egy tudósításban láttam pár hete, másodszor pedig a saját gépemen, amikor leírtam: hívják meg a kollégák őt is az Operaház átadási ünnepségére, ha egyszer ő felel az ellenzék kulturális programjáért. Mi így működünk.

No, de most jöjjön Sümegi Noémi interjúja aki nemrég kíváncsi volt ránk, és két alapos órát töltött az OPERA Eiffel Műhelyházában, így alaposan megfaggathatta rólunk a készülő szakembert. De hát a legnagyobb kulturális intézmény volnánk amúgy is, jelzem tisztelettel.

Működik a Müpa és az Opera is.
A Müpa igen, az Opera nem annyira. Az én szememben az működik, ami látszik a határon túlról is.

Az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnoka Fotó: Polyák Attila - Origo

A többiek sikereinek örülve csak pár kiegészítő mondat, és ugyanaz a kérdés a lesajnálás után:
A világ legnagyobb operadívája az OPERA Zenekarával lép fel többször, a legnagyobb koncerten, a berlini Waldbühnén is. Nem látszunk?
A Metropolitan tőszomszédságában játsszuk a Bánk bánt. Nem látszunk?
Solymosi Tamás balettigazgató kidugja a kisujját, és legutóbb már csaknem ezren pályáztak a világ három kontinenséről bekerülni a Magyar Nemzeti Balettbe. Nem látszunk?
Az OPERA Énekkarát a világ legjobb operakórusának választják Londonban. Nem látszunk?
Marton Éva énekversenyére ömlenek a külföldi fiatalok, köszönteni meg a legnagyobb mai tenor érkezett. Nem látszunk?
Eötvös Péter, a világ ma legtöbbet játszott kortárs operaszerzője megírja első magyar nyelvű színpadi művét – nekünk. Nem látszunk?
Menzel, Holten, Purcarete, Michieletto, Hilbrich, Barkatov rendezései mentek, Kylian, van Manen, Eyal, Forsythe, Malandain, MacMillan, Ekmann, Lightfoot és mások koreográfiái, gyakran személyes jelenléttel. Nem látszunk?
Placido Domingo lemezeket vesz fel az Eiffelben és jön megnyitni az Operaházat. Biztos, hogy nem látszunk????

Nem azért, mert ki akarjuk szolgálni a világízlést, hanem mert Jókaitól Bartókig mindenki a világhoz mérte magát – nem versengésszerűen, hanem mert a világ kultúrájába akartak belenőni. Azok a kiállítások, amelyeket Baánék összeraknak, és a Müpa programja is olyan, amilyen Koppenhágában vagy Barcelonában is lehetne.

Szeretném jelezni, hogy az elmúlt 11 esztendőben, bizony, az Opera keresztül-kasul járta a világot (hogy csak a messzi úti célokat említsük: Izrael, Oroszország, Japán, USA, Kína, India, Dél-Korea, Katar, Kuvait, Omán, Jordánia), a V4-államokról és a kis Magyarországot övező valamennyi országról ne is beszéljünk, hisz tematikus túrákon járjuk körbe a magyarságot. Elvittük a Bánk bánt is a New York-i Lincoln Centerbe – de a Kékszakállút és Vajda János Marióját is! –, azután Beregszászra, Daeguba, és most ősszel Mumbaiba is megyünk vele, előtte még Bukarestbe. (De úti cél volt Olaszország, Észtország, Belgium és Németország, Ausztria is.) Soha nem utaztunk ennyit és ilyen távokra. És írt rólunk a New York Times meg a fél világsajtó, több kiló – nem x-es! – külföldi sajtónk van, és nemcsak az antirasszista Porgy és Bessről, hova szabad küldenem?

Miért mondja, hogy az Opera nem működik? Most ráadásul gyönyörűen megújul, és a programja is nagyon gazdag.
Ezt nem tudom lemérni, mert nem vagyok operarajongó, de én ezt nem érzékelem. Amikor a világsajtóban kultúráról beszélnek, akkor ott olyan nevek bukkannak fel, akik a Müpában is megjelennek, és nemzetközi visszhangja van egy-egy nagy kiállításának – a magyar Operával még nem találkoztam, de nem vagyok mérvadó, még az is lehet, hogy így van.

Itt, ugye, szezon a fazonnal. Ha olyan nevek bukkannak fel a Müpában, mint Európában (teszem hozzá: a Müpa is Európa), akkor azok nevek. Emberek, akiket meghívnak. Mi meg egy társulat vagyunk: operaházat igen ritkán invitálnak bárhova, mert nagyon sokba kerül. De ha úgy értette Inkei úr, hogy olyan nevek megfordulnak-e nálunk, mint a világban másutt, örömmel jelentem, hogy nyomdába kerül egy csaknem 100-as arcképcsarnokot tartalmazó album, amely az elmúlt évtized hozzánk látogató sztárénekeseit, rendezőit, karmestereit, koreográfusait mutatja fel. Hogy aki elmulasztotta esetleg, egybe' az is láthassa. Akkor is küldünk, ha mindegy lesz!

Felépült az Eiffel Műhelyház, ahol kortárs darabokat is bemutatnak.
Nem nagyon értek az operához, de hallok emberektől elég sok fenntartást ezzel kapcsolatban. Azt, hogy egy hatalmas, kiürült ipari csarnokot megóvtunk az enyészettől, ráadásul kulturális céllal, ehhez kellett egy paternalista rendszer és egy kemény főnök, akit ha bizonyos dolgokról meggyőznek, akkor megvan a hatalma, hogy minden aggályt félresöpörjön.
(Igen, ezt hívják alkotásnak, miniszterelnökségnek, életnek. Igen, így volt ez a Nemzeti Színház és a Müpa esetében is, pedig milyen klasszul kerülgethetnénk a Deák téren az egyiket, a másikat meg nem is kéne, mert nem lenne. Most meg az a helyzet, hogy habár a Hungária körútnak épp a túlpartja, de megépül a Közlekedési Múzeum is a közvetlen szomszédunkban, amely a leglátogatottabb pesti múzeum, mindenki tudja. El fogják lepni hétvégén a Népligetet is miatta a családok, a másik szomszédunkban pedig a Póka Egonról elnevezett könnyűzenei egyetemi kar kel életre. Nem aggódok, sőt: azt hiszem, az ilyesmit hívják kulturális városrehabilitációnak is, és nem találom a 7 főbűn között...)

Azt mondják, csak így lehet hasítani, de ez nem igaz, mert ennek sokkal nagyobb a kára és sokkal rosszabb az üzenete, mint amennyi előny származik abból, hogy nem kell feleslegesnek ítélt dolgokkal bíbelődni. De hogy akusztikailag mennyire jó például, azt nem tudom.

Szinetár Miklós szerint remek.
Akkor én nem adom ki azoknak a nevét, akik azt mondják, hogy nem.

Most tudja vagy nem tudja? Akkor pedig muszáj hozzáfűznöm, hogy az akusztika egy tér geometriájából és a felhasznált anyagok – hangelnyelők, -továbbítók, diffúzorok stb. – tervezésétől, jellegétől függ. Meg attól, ki és mit játszik benne. Meg hogyan. És hány nézőnek, azok hogy ültek le, már épp ha nem állnak. És mibe öltöztek? És én az egészet honnan hallgatom, és van-e hozzá fülem? Csak ennyi. Habár az Eiffel Műhelyház nem elsősorban színháznak épült, mert azon kívül még pont 32 másik funkciója van, a színháztermét – Bánffy-terem – gondos akusztikai tervezéssel és megvalósítással készítettük. És szól!)

Amire felhívták a figyelmemet, és én nyugtáztam is, hogy nemigen van a budapestin kívül olyan Opera, amely ennyire széttagolva helyezkedik el a városban, és arra készteti a munkatársakat és a közönséget is, hogy ilyen sokat utazzanak.

Amennyiben operaháznak számít, szeretném a milánói Scala nevezetű hely példáját mutatni. Ők egy 20.000 m2-es egykori Ansaldo-csarnokban próbálnak, ott készülnek díszleteik, jelmezeik, közönséget várnak oda, és elég jól működnek már így néhány évtizede. Az útvonaltervező szerint ma reggel 30 perc a tömegközlekedéssel, 19 perc az autóval történő eljutás ideje a két épület, tehát a színház és a műhelyház között, a táv amúgy 5.1 km. A mi Operaházunk és az Eiffel közötti távolság 300 méterrel több, 4 perccel több a tömegközlekedési idő, de hadd tegyem hozzá rögtön, hogy a közlekedést Budapesten nem mi szervezzük, és hogy a kollégáink vagy Budapest belvárosának közepébe (Andrássy út) vagy Budapest mértani közepébe (Kőbánya) járnak dolgozni. Adott napon az ingázás az alkalmazottak számára nem jellemző (a bérletet fizetjük így is), nincs. Jut eszembe, másik nagy példaképünk, az Opera de Paris. Ott a Garnier-palota és a Bastille Opera közti távolság is 5 km. Talán itt abba is hagynám.

Akikkel én beszéltem és ott dolgoznak, mind azt mondták, hogy végre van hely, méretarányos színpad, ideális körülmények között lehet próbálni.
Ne is folytassuk, mert nem vagyok benne illetékes. Viszont kétszer is jártam ott, és hihetetlen, milyen hatással van az emberre. Lenyűgöző, mégis mint kulturális politikába magát beleártó embernek azért az kattog a fejemben, hogy ennyit költeni erre, plusz még fönntartani – ez vajon át lett gondolva?

Mármint, hogy 30 milliárdba került Magyarország legnagyobb ipari műemlékét megőrizni és értelmes célnak átadni úgy, hogy az OPERA számára valahol a város legszélén, zöldmezőben mindenképp kellett volna egy kiszolgáló bázist építeni? Vagy nem értik, hogy a belvárosban nincsenek megoldva dolgok, magyarán fejlesztési kényszer van? Zürich, Bécs, Berlin is épített külön próba- és gyártóközpontokat, raktárakat: ott, ahol nagy repertoárszínház működik – pláne, ha páros –, a belvárosban nem lehet 20 ezer négyzetmétereket kirobbantani a földből.

Kultúrafogyasztóként tetszett, de aztán elkezdett ellenzéki aggyal gondolkodni?
Nemrég jártam Andalúziában, és az ottani oltárokra fölnyomott sok tonna aranyról is ugyanez jutott eszembe. A XVII. században ehhez egy egész földrészt kellett kizsákmányolni, legyilkolni, az aranyukat áthozni. Ugyanaz a kérdés, hogy ez vajon arányos-e. Ha ezzel az arannyal azt csinálják, amit a hollandok – a hajóflotta korszerűsítésére, csatornázásra, oktatásra, egyetemekre fordítják –, akkor a spanyol birodalom nem hanyatlott volna, hanem felemelkedik.

És ha csatornázásra fordítják, az visszahozza a gyarmati életeket? Vagy csak a kiömlött vér „jobban hasznosul"? Dermesztő szavak! Ugyanakkor szeretném jelezni, hogy a Louvre vagy a British Museum kincseit is vissza kéne vinni, vagy tévedek? Esetleg ez lesz a magyar kultúrdiplomácia nemzetközi figyelmet keltő új vonala? Kötve hinném – akkor viszont farizeusság esete forog itt fenn. És remélem, ez az „aranyozás" nem azt jelenti, hogy Inkei úr netán nem jön el a neoreneszánsz stílusú, és mi tagadás, pazar aranyfüstben sem szűkölködő Operaház újraátadójára. Mert ha az igaz, hogy nem mind arany, ami fénylik, azt is higgye el, van arany, ami a helyén van. Tiszteletet jelent, megbecsülést, mint az arany jegygyűrű, amire a legszegényebbek, a falusi nagyszüleim is összespórolták a magukét. Ami meg a sajátos értékdefiníciót illeti, miszerint ha messziről látszik, az „van", ha nem látszik, valószínűleg „nincs"... (nekem például a magyar gyerek fontos, még ha a külföldinek nem is az).

Bár nem Aranytól az idézet, csak az aranyszájú magyar néptől, a Kodály által operaszínpadra tett népdallal együtt vallanék – ha mindenképp színvallásra késztetnének:

„Inkább nézem az abonyi kettőt, mint – az imént emlegetett – Mailandban azt a harminckettőt..."

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter
2022. február 17.