Blaskó Péter: Vállalható életem volt

Az Ők tudják, mi a szerelem darab próbája a Nemzeti Színházban 2022 szeptember 20-án

"Ha visszagondolok az elmúlt időkre, talán az tesz boldoggá, hogy vállalható életem volt. A küzdelmek, a sikerek és az időnkénti kudarcok, a mélységek és a magasságok mindig előre vittek. Nem bódított el a siker, nem keserített el túlzottan a kudarc sem" - mondta az Origónak Blaskó Péter, aki június 13-án ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Az egyik legnagyobb magyar színész, a Nemzeti Színház művésze úgy fogalmazott: voltak az életében kemény, határozott döntések, mondatok, amelyek előtt persze sokat tépelődött. De végigvitte a döntéseit, és nem gondolkodott azon, hogy ezek vajon kinek tetszenek és kinek nem. Az ember ugyanis nem tud mindenkinek megfelelni, és nem is kell erre törekedni. "Mindenkinek van egy sors által meghatározott útja, azon halad és végzi a dolgát. Én próbáltam felelősséggel, odaadással, szeretettel lépkedni ezen az úton" - mondta. Interjú Blaskó Péterrel.

Június 13-án töltötte be hetvenötödik életévét. Nagy családi ünnep volt?

Bizony, hetvenöt éves lettem. A szűk család gyűlt össze, Boriska lányom, Bence fiam és a feleségem, Andrea. Koccintottunk, nevettünk, örültünk egymásnak. Érdekesség, hogy a fiamnak egy nappal később, június 14-én van a születésnapja, úgyhogy ilyenkor kettős ünnepet tartunk. Ez minden évben nagy boldogság.

Blaskó Péter fotó: Talán Csaba

Mit jelentenek önnek a születésnapok?

Ahogy múlnak az évek, az ember egyre inkább valamiféle számadást végez. A születésnapok alkalmat adnak arra, hogy az ember visszatekintsen, akár nosztalgiázzon is, visszagondoljon a mögötte lévő jó néhány évtizedre - mit csinált jól, mit rosszul, hol tart most és mi lehet még előtte.

Ha visszagondol az életművére, mi az, ami igazán boldogsággal tölti el a szívét?

Ha visszagondolok, talán az tesz boldoggá, hogy vállalható életem volt.

A küzdelmek, a sikerek és az időnkénti kudarcok, a mélységek és magasságok mindig előre vittek. Nem bódított el a siker, nem keserített el túlzottan a kudarc sem.

Valahogy mindig megtaláltam a kellő egyensúlyt, hogy tovább tudjak lépni és teljesíteni a szakmában.

Blaskó Péter fotó: Talán Csaba

Mire a legbüszkébb az életében?

Mindenképpen a családomra vagyok a legbüszkébb. Sokszor elgondolkodom, hogy a szakma, a munka érdekében az ember áldozatokat hoz - olykor a magánélet rovására. Másként ugyanis szinte lehetetlen százszázalékosan teljesíteni. Talán kevesebb időt töltöttem a családommal, mint amennyit szerettem volna. Felelősséggel tartoztam és tartozom a feleségem, Andrea iránt - akire a gondok nagy része hárult -, valamint természetesen a gyerekeim iránt. Vajon tudtam-e mértéket tartani a szakma és a magánélet egyensúlyában? Hogyan állok én ezzel a számadásomban? De talán nem is nekem kell ezt eldönteni, hanem nekik.

Egy biztos: végtelenül büszke vagyok a családomra, a lányom és a fiam sikereire.

Boriska lányom komoly teljesítményt ért el - eleinte mint táncművész, majd koreográfus, ma pedig már pedagógus és rendező. Figyelemmel kísérem minden kis mozzanatát. A közös munkánkra is nagyon büszke vagyok. A Peer Gyntből rendezett egy sajátos előadást, amelyben a fiam is szerepel. Gitárkísérettel énekel az elején, az előadás különböző pontjait pedig effektekkel színesíti. A fiam egyébként festészettel foglalkozik. Olyan csodálatos kiállításai voltak, amelyre büszke apaként mentem el minden alkalommal. Az is végtelenül boldoggá tesz, hogy a gyerekeim nagyon szeretik egymást.

Boriska lányom rendre ráveszi Bencét, hogy a következő, általa rendezett előadására Bence tervezze a plakátot.

Legutóbb Maeterlinck: A kék madár című művéből állított színpadra a lányom egy egyéni változatot, Bence pedig elkészítette hozzá a plakátot.

A kék madár című előadás plakátja - készítette Blaskó Bence Forrás: Blaskó Péter

Ön mindig józan, rendkívüli módon helyén van a lelke akármilyen körülmények között is, szilárd, erkölcsileg magabiztos, a hivatástudat, az alázat, a szeretet sugárzik önből. Voltak az életében kemény döntések és mondatok, mégis mindenki szereti, mindenki hiteles embernek tartja...

Nem tudom, hogy ez az én érdemem vagy erényem-e. Inkább úgy gondolom, hogy így teremtett engem a Jóisten. Valóban voltak határozott döntéseim, mondataim, amelyek előtt persze sokat tépelődtem.

De végigvittem a döntéseimet - és nem gondolkodtam azon, hogy ezek vajon kinek tetszenek és kinek nem. Az ember ugyanis nem tud mindenkinek megfelelni, és nem is kell erre törekedni.

Mindenkinek van egy sors által meghatározott útja, azon halad és végzi a dolgát. Én próbáltam felelősséggel, odaadással, szeretettel lépkedni ezen az úton.

Az Ők tudják, mi a szerelem című előadás a Nemzeti Színházban - Blaskó Péter és Udvaros Dorottya Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kegyetlen, széthúzó világban élünk. Hogyan tudott mindvégig kedves, szeretetteljes maradni? Hogyan nem "gonoszodott" el ebben a borzalmas világban?

Vigyáz rám a Jóisten. Nem engedte, hogy elkoszolódjak vagy eltűnjek ebben a bugyborékoló vérzivatarban, ami körülvesz minket.

Ha már itt tartunk: mi az, ami a leginkább aggasztja mostanában?

Aggódva figyeltem a járványt, ami két évig tartott. Most pedig a háború borzaszt el. Öt évvel ezelőtt - a hetvenedik születésnapomon - még nem is gondoltuk, hogy ilyen szörnyűségek várnak ránk, amiket el kell szenvednünk, át kell élnünk.

Fontos, hogy lehetőleg ne kerüljünk a háború közepébe.

Aggaszt továbbá a világban tomboló egoizmus. Én, én, én. Minden mondat ezzel kezdődik: én. Elszomorít a pénz hatalma is. Csak a pénz számít. Nincs igazán már adott szó, becsület, etika, morál. Pénzt kell összekaparni, minden áron és mindenki ellenében, mindenkin keresztülgázolva. Jó lenne átadni a fiataloknak azokat az értékeket, amelyeket én jónak gondolok az életből és mintának érzek, vagy beszélni nekik saját kudarcaim és örömeim tanulságairól.

Az Ők tudják, mi a szerelem című előadás a Nemzeti Színházban - Blaskó Péter Fotó: Szabó Gábor - Origo

Miért nem tanít?

Mert az oktatáshoz pedagógiai tehetség is szükséges. Ez pedig nem mindenkiben van meg. Bennem biztos, hogy nincs. Szívesen beszélgetek a fiatalokkal, elmondom nekik a tapasztalataimat, élményeimet, próbálom megmutatni azt az utat, amit én jónak gondolok, de ez szakmailag nagyon kevés.

Az a jó pedagógus, aki minden diákhoz külön-külön megtalálja a kulcsot.

Ha van tíz hallgató, hozzájuk tíz különböző kulcs kell. Hiszen nem mindenkire érvényes ugyanaz az instrukció. Az egyiket biztatni kell, mert kevés az önbizalma. A másikat kicsit visszahúzni, mert talán elszaladt vele a ló. A jó pedagógus minden egyes diákról tudja, hogyan tud fejlődni, hogyan tud kibontakozni. Én valószínűleg erre nem lennék képes.

Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, aztán más színházak társulataihoz tartozott, huszonegy éve pedig újra a Nemzeti Színházban dolgozik. Szép ív...

Valóban szép kör. A diploma után az akkori Nemzeti Színházban kezdtem és négy évig dolgoztam ott. Azután sok helyen barangoltam: Miskolcon, Kecskeméten, Veszprémben, nyaranta a szabadtéri színházakban, Budapesten a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Radnótiban is játszottam. Huszonegy éve pedig újra a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.

Nagyon jól érzem itt magam. Nyugalomra van szükségem fizikálisan és mentálisan is. A Nemzeti Színház pedig ezt megadja nekem.

Úgy érzem, szeretnek, és én is nagyon szeretek itt dolgozni. Megtaláltam a helyem, és remélem, még sok-sok boldog évet tölthetek itt.

Blaskó Péter fotó: Talán Csaba

Korábbi interjúnkban beszéltünk arról, hogy tavaly hirtelen rosszul lett, és kórházban ápolták. Most hogyan érzi magát?

Köszönöm szépen, hála Istennek jól vagyok.

Nagyon hálás vagyok a Nemzeti Színház társulatának és az igazgatómnak, Vidnyánszky Attilának, hogy betegségem alatt is éreztem a támogatásukat, az aggódásukat. Türelemmel, szeretettel voltak felém - ez nagyon jólesett.

Legnagyobb örömöm - azon túl, hogy meggyógyultam - az, hogy színpadképes vagyok. Örömmel játszom, boldogan adok örömöt a nézőknek. Az előadások – többek között a Rómeó és Júlia, az Ők tudják, mi a szerelem és a Macskajáték - pedig nagyon sikeresek. Nagy szerepeket játszom ezekben a produkciókban, amelyeket végtelenül szeretek.

Blaskó Péter a Macskajáték című előadásban a Nemzeti Színházban Fotó: Koncz Márton - Origo

Ha születésnapja alkalmából kívánhatna, mit kívánna a szakmának?

A színházi szakmának nyugalmat szeretnék. Csituljon el a gyűlölködés. Nem jó ez az acsarkodás. Különösen ebben a szakmában, amelynek a lényege a szeretet.

És mit kívánna saját magának?

Leginkább fizikai és mentális egészséget - hogy tudjak dolgozni minél tovább, mert a munka segít abban, hogy tovább éljek. Mozgatja az embert fizikailag és érzelmileg is. Szeretném, hogy minél tovább tartson ez az időszak, amelyben most vagyok.