Különleges programmal készülnek a Múzeumok éjszakáján a Ráth-villában

PORGA Gyula; MIKLÓSA Erika; BERNERT Zsolt; VINCZE Máté
Múzeumok éjszakája - Országszerte több mint kétezer program várja a látogatókat.
Vágólapra másolva!
Idén is új kiállítás megnyitójával kezdődik a Múzeumok éjszakája szombaton a Ráth György-villában. Az Iparművészeti Múzeum (IMM) gyűjteményeit a tervezett rekonstrukció fókuszába állító, Iparkodjunk! című kiállítás-sorozat fő témája ezúttal az IMM könyvművészeti és grafikai kollekciója.
Vágólapra másolva!

A Ráth-villában a Múzeumok éjszakája középpontjában ennek megfelelően a papír és a könyv áll, de

a programok kapcsolódnak a Neumann János-évfordulóhoz is: a matematikus zseni éppen 120 éve született

- közölte az MTI-vel pénteken az Iparművészeti Múzeum.

Lehet egymással szimultán sakkozni, élő malomjátékban és játékos tárlatvezetésben szerepelni, a Richter-féle kőépítő játékkal "látatlanban" építkezni, és benevezni egy Neumann-sétára a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium és a Ráth-villa között. Ebben a középiskolában tanult ugyanis a későbbi matematikus - emlékeztet a közlemény.

Ráth György-villa Forrás: CC BY-SA 3.0/Misibacsi/Wikipedia

A kortárs design gyűjtemény része az Anaptár! plakátnaptár, valamint az Anaptár, Művészet és tudomány metszéspontja című könyv, amelyet Farkas Anna, az Anagraphic alapító grafikusa alkotott.
A tervező adatvizualizációs munkájának számos matematikai kapcsolódása van, disszertációjában több természettudós munkásságát is vizsgálta. A 14 órakor kezdődő előadásában naptárja működését és felépítését mutatja be.

Mint az IMM kiemelte, a nap folyamán szinte egymást érik a tematikus és kosztümös tárlatvezetések a kiállításokban, a kertben pedig 17 órától bárki tesztelheti, miben erős a Neumann, Ráth, Zsolnay: szecessziós ART kvíz a Múzeumok éjszakáján című programon.

Múzeumok éjszakája - Országszerte több mint kétezer program várja a látogatókat. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az estét zenei programok indítják: Ács Dominika és Oláh Krisztián koncertezik 19 órától a villa kertjében. Repertoárjukkal visszanyúlnak a nyugat-európai klasszikus művekhez, amelyeket saját átiratukban játszanak el, valamint Ligeti György művét és saját szerzeményeiket is előadják.
Perrin DJ-setjében az évtizedekkel ezelőtt bakeliten megjelent muzsikák új köntösben, szoftveresen is digitalizált változatban nyernek új értelmet 20 órától.

A Ráth-villa kiállításai 23 óráig látogathatók, de azok, akik szombat délig a villában veszik meg karszalagjukat elővételben, a lámpaoltás után egy különleges extra programon vehetnek részt.

A zseblámpás tárlatvezetés során a sötétben minden figyelem a szecessziós motívumokra szegeződik, és a fényt kizárólag a zseblámpa szolgáltatja, majd a programot éjféli pezsgőzés zárja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!