Minden 20. magyar teljes magányban él

Magyarországon minden 20. felnőttnek senkivel nincs olyan közeli viszonya, akivel a problémáját megoszthatná. Vannak "közösségi erőforrásaink" - így például a család, a barátok, a rokonok, az ismerősök -, csak nem mindig tartjuk karban ezeket a kapcsolatokat.

Megdöbbentő tény, hogy Magyarországon minden 20. felnőttnek senkivel nincs olyan közeli viszonya, hogy ha baj van, akkor a problémáját meg tudná vele osztani. Ez azt jelenti, hogy nekik sem az élet- vagy házastársukkal, sem szüleikkel, gyermekeikkel, sem a családjuk többi tagjával, de a barátaikkal, ismerőseikkel sincs mély lelki kapcsolatuk. A magyar lakosság 60 százaléka pedig csak a családja lelki támogatására számít, ha baj van, és egyáltalán nem sorolják a családnál nagyobb közösségeket a lelki segítőik közé. Összességében elmondható tehát, hogy a magyar lakosság családi körbe zárkózott. Ez az adat arra világít rá, hogy rendelkezésre állnak ugyan a "közösségi erőforrásaink" - így például a család, a barátok, a rokonok, a klubok vagy a sportegyesületek tagjai -, csak nem mindig tartjuk karban a kapcsolatainkat, gyakran nem élünk jól ezekkel a lehetőségekkel. Úgy is mondhatjuk, hogy nem számítunk eléggé a körülöttünk élő közösségek tagjaira.

Pedig a magyarok többsége (57 százaléka) egyetért azzal az állítással, hogy közösségben jobban megőrizhető az egészségünk. Sokan már ráeszméltünk, hogy az egészségünkért elsősorban mi magunk vagyunk felelősek és tehetünk is érte, például azzal, ha jobban figyelünk a társas kapcsolatainkra. A Program egy korábbi kutatásából az is kiderült, hogy azok, akik valamilyen közösséghez tartoznak, és ott rendszeresen tevékenykednek, egészségi állapotukat szignifikánsan jobbnak minősítik, mint azok, akiknek nincsenek ilyen kapcsolataik.

Az egészség egyik feltétele a megfelelő, kiegyensúlyozott lelki állapot. Ehhez pedig mi más tudna támogatóan hozzájárulni, mint a család, a barátok és az ismerősök, legyen szó akár túrázásról, csapatsportról vagy a közös beszélgetésekről?