Dr. Eeva Karjalainen, a finn erdőkutató intézet szakértője szerint mindnyájan ellazulunk és jól érezzük magunkat a természetben, de azt, hogy a természet gyógyító hatását tudományos bizonyítékok is alátámasztják, csak kevesen tudják.
Pedig számos tanulmány foglalkozik azzal, hogy stresszes illetve nagy koncentrációt igénylő helyzetek után az emberek jobban és gyorsabban regenerálódnak természetes, mint városi környezetben.
A természetben gyorsabban csökken a vérnyomás, a pulzusszám, az izomfeszültség és a stresszhormonok száma. A zöld környezetben a depresszió, a düh és az agresszivitás is mérséklődik, a gyerekeknél pedig enyhülnek a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei.
A gyógyszeripar is használja az erdőket
A mentális és érzelmi jólét mellett a leggyakoribb vényköteles gyógyszerek több mint a fele tartalmaz természetből származó összetevőket: a petefészek- és az emlőrák ellen alkalmazott Taxolt például a tiszafából nyerik, a fogszuvasodás elleni Xylitolt pedig fakéregből vonják ki.
Dr. Karjalainen szerint a zöld területek megóvása óriási jelentőséggel bír az emberek stresszmentesítésében és az egészségmegőrzésben. Ennek pedig gazdasági előnyei is vannak: hiszen ha javul az emberek munkaképessége, csökkennek az egészségügyi kiadások.