A háromdimenziós fehérjéktől a "tudós nőkig"

Vágólapra másolva!
Hiába a vaskos programfüzetet megtöltő, már befutott tudósok és most szárnyukat próbálgató ifjú tehetségek által tartott több száz előadás, a szinte riasztó mennyiségű, folyamatosan cserélődő poszter reprezentáció, az IUBMB-FEBS konferencia szervezői azokról is gondoskodtak, akik másként akarnak elmerülni a fehérjék világában...
Vágólapra másolva!
Alkossa meg a kedvére való 3D-molekulákat!http://www.3dmoleculardesigns.comMolekulaépítő szettek az interneten

A Science is Fun programsorozat bevallott célja kettős. A játékos vetélkedők, izgalmas versenyek szervezői egyrészt a szélesebb nagyközönség előtt kívánták bemutatni, hogy a tudomány azontúl, hogy szellemi élvezetet okoz művelőinek, igenis vidám, sőt akár kacagtató is tud lenni. A másik "célcsoport" persze az ifjabb és idősebb tudósok köre: nekik akarták megmutatni, hogy "a laboratóriumon kívül is van élet", vagyis olyan eseményeket iktattak be a konferencia amúgy feszített tempójú programjába, melyek oldani hivatottak az óhatatlanul is feszültebb pillanatokat.

Az épületen belül már nem volt ilyen borús a hangulat...

Az épületen belül már nem volt ilyen borús a hangulat...


Ennek a programnak a keretében került sor a konferencia negyedik napján, kedd délután a rendezvénynek helyt adó ELTE TTK lágymányosi B épületében a háromdimenziós fehérjék előállítását bemutató prezentációra. Több volt ez egyszerű bemutatónál, hiszen a résztvevő csapatok egy számítógépes program segítségével maguk tervezhették meg a számukra "ideális" fehérjéket.

Munkában a fehérjemodellezők

Munkában a fehérjemodellezők

Michael PatrickJennifer Morris


A bevezető gyakorlatok után a számítógépes fehérjedesign ideje következett. A legjobb modelleket jutalmazták. Az elkészült példányok a fehérjeszobrokhoz vagy a biofestményekhez hasonlóan a Science is fun rendezvények helyszínén közelről is megtekinthetőek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!