A háromdimenziós fehérjéktől a "tudós nőkig"

Hiába a vaskos programfüzetet megtöltő, már befutott tudósok és most szárnyukat próbálgató ifjú tehetségek által tartott több száz előadás, a szinte riasztó mennyiségű, folyamatosan cserélődő poszter reprezentáció, az IUBMB-FEBS konferencia szervezői azokról is gondoskodtak, akik másként akarnak elmerülni a fehérjék világában...

Az előzőnél nagyobb érdeklődés övezte a konferencia utolsó előtti napján, szerda koradélután a vasárnapi Women in Science, azaz a Nők a tudományban elnevezésű programpont második epizódját. A B épület egyik nagyelőadója majdnem zsúfolásig telt a - jórészt hölgyekből álló - érdeklődőkkel. A Saskia van der Vies szervezte beszélgetést és vitát olyan neves előadók hitelesítették jelenlétükkel és értékes hozzászólásaikkal, mint Nancy Hopkins, a Massachussetts Institute of Technology (MIT) egyetemi tanára, valamint Mary Osborn biokémia professzor, a Max Planck Intézet munkatársa, az IUBMB elnökasszonya.

A beszélgetés kiindulópontja a Nancy Hopkins-hoz fűződő, igencsak nevezetes tanulmány, a röviden MIT Study-ként emlegetett elemzés, melyben a szerző a saját munkahelyén tapasztalható szélsőséges diszkriminációs gesztusokat vette górcső alá. Mint arról a későbbiekben szó lesz, a tanulmány a Nők a tudományban mozgalom szimbólumává vált az utóbbi években nyugaton. Vies asszony bevezetőjében arról beszélt, hogy nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, de Európában is alulreprezentáltak a nők a tudományos életben. Természettudományos konferencia résztvevőiből állt a hallgatóság, így százalék- és arányszámokkal illusztrálta mondandóját: ezekből mind kitűnt, hogy a tudományos kutatás minden szintjén, az egyetemi vagy főiskolai hallgatóktól egészen a posztdoktori képzésben résztvevőkig minden szinten igaz az általános megállapítás. Mielőtt átadta volna a szót Nancy Hopkins-nak, Saskia van der Vies még elmondta, hogy bár az MIT falai között készült a nevezetes tanulmány, de minden (amerikai) egyetem esetében igazak a benne foglaltak, legfeljebb másutt nem merik közzétenni az adatokat.

Posztereken is bemutathatták kutatási eredményeiket
a fiatal tudósok

Ha valaki arra számított, hogy Nancy Hopkins unalmas grafikonokat és szürke számsorokat fog mutogatni azért, hogy igazolja, milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak a tudományos pályára lépő hölgyek, jelentősen tévedett. Hopkins asszony, aki korántsem mellesleg elismert tudós (négy évtizede James Watsonnak, a DNS felfedezőjének laboratóriumában kezdte meg kutatásait, 2004 óta az Amerikai Tudományos Akadémia tagja), szakterülete, a genetika mellett kiterjedt és elmélyült kutatásokat folytat a nemi egyenlőtlenségek tudományos feltérképezése területén. Előadása inkább kedélyes, anekdotákkal és szellemes történetekkel tűzdelt felvezetése volt a sokakat komolyan érintő témának.

Nancy Hopkins

Nancy Hopkins

Tapasztalatai szerint a tudományos pályára lépő nőket főnökeik egyértelmű és megkerülhetetlen választás elé állították-állítják: vagy gyermeket vállalnak és otthon maradnak vele, vagy pedig a tudományos karrierjüket kényszerülnek építeni. A kettő együtt nem megy (Hopkins asszony maga személyes sorsával is megcáfolta ezt az első hangzásra legalábbis szűklátókörűnek mondható nézetet). Sokáig abban a hitben élt, hogy egy kutatót a teljesítményétől, felfedezésének jelentőségétől függően díjaznak s ismernek el: ebben is csalódnia kellett, amikor férfi és női kollégák munkáját vetette össze - az utóbbiak minden körülmények között hátránnyal keveredtek ki a "versenyből".

Számos apró, diszkriminációra utaló jelet és néhány igazán szellemes anekdotát osztott meg az előadó a lelkes közönséggel, míg eljutott élete egyik fontos fordulópontjáig: levelet írt ugyanis az MIT dékánjának, hogy abban tudassa vele, mi folyik az általa irányított intézményben. Amikor az MIT-ben dolgozó nők aláírták a levelet, így támogatva Hopkins asszonyt törekvéseiben, akkor jött csak az igazi meglepetés: 1994-ben az MIT 197 hímnemű alkalmazottja mellett mindössze 15 nő dolgozott itt! A nemi diszkrimináció intézményen belüli feltárására külön bizottság alakult (az első tervek szerint csak férfiak részvételével, ez szerencsésen módosult később), majd 1999-ben az intézmény hírlevelében közzétették a kutatás eredményeit. Az eset nem maradt visszhangtalan: ugyanebben az évben a New York Times a címoldalán foglalkozott az üggyel!

Ezek után egész Amerikából támogató levelek és e-mail-ek tucatjai érkeztek Nancy Hopkins-hoz, aki azzal kényszerült szembesülni, hogy egyes intézményekben még mostohább körülmények között dolgoznak egyes tudósnők. A marginalizáció és az alulértékelés egyértelműen súlyos egyenlőtlenségek kialakulásához vezet és vezetett az amerikai (és európai) felsőoktatásban. Az előadást követő vitán különböző európai intézmények vezetői szólaltak fel, röviden ismertetve saját álláspontjukat a kérdésről.