Vágólapra másolva!
Mi történt környezetvédelmi szempontból a világban 2006-ban? - az év "zöld" kérdéseit a New Scientist magazin foglalta össze.
Vágólapra másolva!

Bár a globális felmelegedés okozta fenyegetéssel egyre inkább tisztában van a világ, az emberiségnek 2006-ban mégsem sikerült csökkenteni a különböző gazdasági tevékenységek környezetre kifejtett hatását. A NASA például szeptemberben publikálta jelentését, mely szerint az utóbbi évmilliók egyik legmelegebb esztendején vagyunk túl.

Főleg a rohamosan fejlődő, hatalmas ázsiai országok, Kína és India, valamint a szintén jelentős iparral rendelkező Brazília miatt az üvegházhatást tápláló gázok kibocsátása idén gyorsabban nőtt, mint korábban bármikor. Márciusban egy kutatás azt is kimutatta, hogy a légkörbe kikerült gázok felgyülemlése is most a leggyorsabb. Ennek köszönhetően felmerült az a gondolat, mely szerint a természet szén-dioxid befogadó képessége véges is lehet és ennek megfelelően most kifulladni látszik. Ennek következményeit ma még nem látjuk.

Az erdők fogynak is, meg nem is

Az erdők fogynak is, meg nem is


2006-ban tovább folytatódott a dél-amerikai őserdők pusztítása, de látványosan fogynak a Himalája-hegység erdői is. Jó hír viszont, hogy az Egyesült Államokban, Oroszországban és Kínában folyamatosan nő a fákkal borított területek aránya.

Sajnos planétánk jégtakarójának állapotáról is újabb szomorú adatokat ismertünk meg. Februárban például egy kutatás során azt mutatták ki, hogy a Grönland szigetét borító jégtakaró vékonyodásának sebessége megduplázódott az utóbbi évtizedben. Kiszámolták: a jégsapka negyvenóránként egy köbkilométernyi jeget veszít, ami hasonló ütemű fogyás mellett azt eredményezheti, hogy akár száz éven belül - nevének megfelelően - teljesen kizöldül a sziget (Grönland = zöld vidék, zöld föld).

A tudósok sorozatos bizonyítékai ellenére a gazdag nemzetek politikusai még mindig képtelenek bármit is tenni a felmelegedés megakadályozásáért. Emellett továbbra is sokan vannak, akik a globális felmelegedés tényét sem ismerik el.

A légkörre rossz hatással levő gázok kibocsátásának csökkentését követelők számára rossz hír volt, hogy novemberben az ENSZ Nairobiban (Kenya) tartott klímakonferenciáján nem sikerült megegyezniük a feleknek, hogy a 2012-ben lejáró Kiotói Egyezmény után milyen újabb célokat jelöljenek ki maguknak.

Forrás: EPA/STEPHEN MORRISON

Nairobi nem hozott sikert


Nicholas Stern klímaváltozás gazdasági hatásai

Legutóbb a jegesmedve kipusztulásának veszélyéről érkeztek vészjósló hírek
Legutóbb a jegesmedve kipusztulásának veszélyéről érkeztek vészjósló hírek
mértéktelen halászat

De nem csak a halak száma fogy rohamosan. Májusban a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi szervezete, az IUCN ismét publikálta éves jelentését a kihalóban levő fajokról. Kiderült, hogy jelenleg átlagosan öt fajból kettő a kihalás közelében van.

Forrás: New Scientist

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!