Hétközben jöhetnek a neuronok

Katona István agykutatóval, a Talentum-díj idei egyik kitüntetettjével beszélgettünk idegsejtekről, vízilabdáról és csapatmunkáról.

- A díjátadón a vízilabdához hasonlította az agykutatást. Kifejtené bővebben ezt a mindkét félre nézve hízelgő hasonlatot?
A legfontosabb, hogy a vízilabda és az agykutatás is csapatjáték. Felfedezéseinkhez gyakran hat-nyolc összeszokott, egymásban tökéletesen megbízó szakember együttműködése szükséges, akik egytől egyig képességeik és ismereteik legjavát kell hogy beadják a közösbe egy komolyabb felfedezéshez. A hasonlat másik alapja a példaképek és a tanítómesterek szerepe. Csak egy rövid példa: Gyarmati Dezső 1952-ben, 1956-ban és 1964-ben olimpiai bajnok, 1976-ban pedig már ő az edzője a következő olimpiai bajnokcsapatnak. Ebben a csapatban kiemelkedő egyéniség például Faragó Tamás, aki utána 2005-ben a női csapatot világbajnoki címre vezeti. A magyar idegtudományok sorsa az elmúlt évtizedekben olyan szerencsésen alakult, hogy a világszínvonalú kísérletezőkből kiemelkedő képességű tanítómesterek is lettek. Így aztán azok, akik olyan szerencsések, hogy a laboratórumaikban tanulhatnak, magas színvonalú képzést fognak kapni, különös tekintettel a szigorú követelményekre, amely végül komolyabb nemzetközi eredményekhez fog vezetni már fiatal korban. Én rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen "uszoda tanmedencéjében" kezdhettem "serdülőként" Freund Tamás professzor irányítása mellett.

- Hogy állunk tartalékokkal: van-e utánpótlás a következő generációkból?
Nagyon szerencsés vagyok ebben a tekintetben is, mert emberileg és szakmailag is négy kiváló tanítvánnyal dolgozhatom együtt. Ugyanakkor az utánpótlással egyre több gondunk akad, nemcsak nekünk, hanem minden, természettudományokkal foglalkozó kollégánknak. Az utánpótlás kérdése főleg a gimnáziumokban dől el. Jellemző példa, hogy 1992-ben az én gimnáziumi osztályomból még csak hárman jelentkeztek jogi vagy közgazdasági pályára, a többiek mind kutatóként, orvosként vagy tanárként képzelték el életüket. Ugyanezen a biológia tagozaton 1999-ben az érettségizők 90%-a már éppen fordítva, inkább a fenti divatszakmákban képzelte eltölteni életét. Azaz a legtehetségesebb fiatalok közül sokan a magasabb reménybeli fizetés alapján hozzák meg egész életre szóló döntésüket, nem pedig az alkotói szabadság reménye és a belső érdeklődés határozza meg pályaválasztásukat. Miközben a tehetségeseknek a tudományos pályán sokkal több egyéni lehetőség nyílik már fiatalon is, mint egy külföldi nagyvállalat kezdő dolgozójaként. És tegyük hozzá azt is: a legsikeresebbek esetében az anyagi megbecsülés sem marad el. Talán a Csermely Péter által elindított Kutdiák Mozgalom megoldást jelenthet majd erre a problémára, amelynek keretében a középiskolások a "kritikus periódusban" érezhetik meg a tudományos megismerés ízét, amely aztán segítheti őket a pályaválasztásban.

- A Talentum-díj mit jelent az Ön pályáján?
Ösztönzést, hogy a megkezdett munkáinkat ugyanezen, vagy ha lehet, még magasabb színvonalon kell folytatnunk. Remélem fontos hajtóerő lesz a tanítványaim és a generációm számára is, hogy érdemes a legnagyobb erőbedobással dolgozni. Persze egy kutató esetében az igazi motivációt csakis a megismerés vágya jelentheti. A Talentum-díj egyben nagyon jóleső elismerés is, amely azt jelenti, hogy tanítómestereim beválogattak a "vízilabdacsapatba" és elismerték azt a néhány "gólt", amelyet eddig lőttem.