"Nagy volt a jövés-menés a Pártközpontban. Senki ügyet se vetett ránk" - meséli Szepesi György. "Bennem egyre jobban elhatalmasodott az érzés, hogy az irányítás teljesen kicsúszott az itt lévők kezéből. Gerő bennem azt a benyomást keltette, mint aki eszét vesztette. Nem éreztem ebben az épületben az erőt és a biztonságot."
"Nem tölthettünk túlságosan sok időt az Akadémia utcában, amikor lövések zaját hallottuk a Parlament elől. Nem értettük, mi történt. Egymás után érkeztek a hírek, hogy valahonnan lőni kezdtek, de hogy honnan, azt senki nem tudta megmondani. Apró Antal jött szemközt, ezt kiáltotta Marosán felé: "Mi nem lövettünk! Mi nem lövünk proletárokra!"
"Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy feltűnik Mikojan és Szuszlov, sietősen lépkednek felfelé a vörös kókuszszőnyegen, Gerő szobájához. Nem sokkal később újra megjelentek, most már a volt első titkárt közrefogva hagyták el az épületet."