"Arca jóságos volt, sokkal inkább hasonlított egy, a kertjében rózsáit ápoló, derűs nagyapához, semmint ahhoz a politikushoz, akinek a káoszban rendet kellett teremtenie" - így emlékezett vissza Szepesi György. Nagy Imre október 23-án este elkezdte felolvasni a Parlament teraszán a beszédét, de nem tudta befejezni. 'Elvtársak!' - szólította meg a tömeget, ez pedig abban a légkörben nem hangzott jól. "Beszédével nem tudta áttörni a tömeg moraját" - emlékezett Szepesi György. "A beszéd félbeszakadt. Nagy Imre zsebében azonban ott lapult az elkészített szöveg, s csak az alkalomra várt, hogy elmondja a rádióban."
A Rádió épületében eközben zűrzavar uralkodott. Este nyolc órakor még közvetítette Gerő Ernő felháborodást keltő beszédét, amelyben nacionalistának nevezte a tüntetést. Ezután a Bródy Sándor utcában fegyveres harc kezdődött, a Rádió működésképtelenné vált. "Bábeli volt a hangzavar, röpködtek a javaslatok, gondolatok" - idézte vissza Szepesi. "Ott volt mindenki, aki rádiósnak számított. Amikor egyre nagyobbá vált a kapu előtt a tömeg, Benke Valéria (a Rádió akkor elnöke, később művelődésügyi miniszter) félrehívott: 'Mit szólna ahhoz, ha mikrofont szerelnénk fel a Bródy kapu fölötti erkélyre, s megpróbálná maga lecsillapítani a tömeget?' Nem mondhatom, hogy megszólalásommal kirobbanó sikert értem el. Inkább robbanót, mert így kezdtem: 'Elvtársak...', akárcsak Nagy Imre a Parlament előtt. Egy kődarab repült, s a mögöttem lévő üvegablak reccsenésére léptem el a mikrofon mellől. Nem kísérleteztem tovább."
Október 24-én reggel a Parlamentben már állt az erősítő és a mikrofon, így telefonvonalon keresztül megteremthetővé vált az összeköttetés Lakiheggyel. "Ez kapóra jött, hiszen Nagy Imre beszéde még felolvasásra várt. Az első gondolat az volt, hogy Nagy Imre, erős kísérettel, menjen át a Parlamentbe, és mondja el onnan a beszédét. Jánosi Ferenc közbelépett: 'Ti nem tudjátok, mit jelent Imre bácsi élete a nemzetnek?! Nem lehet megkockáztatni, hogy átmenjen a Kossuth téren. Szerezzetek magnót, vegyétek fel a beszédét!' Motoros futárok indultak a város különböző pontjaira, hogy magnót szerezzenek. Sikerült is találni egyet, s Nagy Imre tíz óra tájt szalagra mondta előző esti beszédét."
"Elnéztem Nagy Imrét, ahogy a szöveget felolvasta. Arca jóságos volt. Hitt abban, hogy mindenki azt akarja, amit ő: jó szándékú, tiszta rendet az országban" - emlékszik vissza Nagy Imrére Szepesi György.
"Szalai Béla, a Politikai Bizottság tagja odasodródott mellém. 'Neked is el kéne mondanod egy rövid rádióbeszédet.' Megkérdeztem, mire gondol. Próbáljak meg a sportról beszélni, a közelgő magyar-svéd és a melbourne-i olimpia talán csillapítólag hat a sportrajongó tömegekre. Kötélnek álltam. Mondtam Szalainak, mutassuk meg a szöveget a miniszterelnöknek. Nagy Imre elolvasta: 'Kell ez? Nem túlságosan gyermeteg ilyen helyzetben futballmeccsről beszélni?' Gondolatai, szerintem, már egészen máshol jártak. 'Hát, ha gondolják...' - mondta, és tovább lépett volna. Én azonban ennyivel nem értem be. Nagy Imre elé álltam: 'Kérem, Nagy elvtárs, adja az írásra a szignóját.' Nagy Imre rám nézett cvikkere alól, s szó nélkül rátette kézjegyét a szövegre."
"Megfogtuk a magnótekercseket, indulásra készen álltunk. Benke Valéria visszatartott: 'Beszéljük meg, hogyan folytatják az adást a Parlamentből.' A szintén jelen lévő Horváth Márton azt mondta: 'Október 24-én déli 12 órakor folytatódjék az adás Nagy Imre magnófelvételével.'"