"Ahol mi megjelenünk, ott lőnek" - írja Szigeti Zoltán. Az olimpikonok a szállodában elfogyasztott ebéd után ugyanis azért nem mehettek vissza a városba, mert ott válaszképpen az egyiptomi eseményekre tüntetést szerveztek. Az európaiaknak amúgy sem volt biztonságos az arab város, a szuezi helyzet keltette ellenséges légkörben pedig különösen vigyázni kellett. A demonstráció felkorbácsolta a kedélyeket, és hiába tervezték csupán a következő napra a tüntetést, érezni lehetett a városban a feszültséget. A magyar sportolók eljöttek a forradalmi Magyarországról, hogy a világ túlsó végén egy másik békétlen övezetbe jussanak. Az arab újságárusoknál kapható lapokat nem értették, de látták a címlapokon: Budapest, Budapest.
A szállodába zárt sportolók focizással próbálták múlatni az időt, de a nagy hőségben nem sokáig bírták a mozgást. "Délután futballoztunk negyvenöt percet" - meséli Hunics József -, "de annyira száraz és forró volt a levegő, hogy valósággal kaparta az ember torkát. A helyiek teljesen hülyének néztek bennünket, ahogy a melegben, gatyára vetkőzve fociztunk. Sok nézőnk volt. Láttuk, ahogy ott guggoltak az emberek a járdák szélén, valamit rágicsáltak szép nagy sercintések közepette." Pakisztánban hiába volt éppen tél, a magyaroknak a 35 fokos meleg is tikkasztónak tűnt. Az atléták jobban bírták: edzést tartottak a szálloda krikettpályáján. Mások kártyázással töltötték az időt a repülőgép hajnali indulásáig.