Vizet kaptak a nyakukba a sportolók

Az Armagnac utasai két nappal később érték el az Egyenlítőt, mint a másik repülőgéppel utazó társaik. Ők már előző nap megérkeztek Melbourne-be. A lemaradt csapat tagjainak utazás alatt vérfagyasztó élményben volt részük: a gép hirtelen zuhanni kezdett, majd az egyik pincér szódavizes üvegekkel rohant végig a sorok között, és lespriccelte őket. A halálra vált olimpikonok így tudták meg, hogy áthaladtak az Egyenlítőn.

"A pilóta négy-öt olyan bukfencet csinált, hogy a legszebb repülőnapi bemutatón is taps járt volna érte" - emlékszik vissza Dőri András. "Mi azonban nem tapsoltunk." A repülőn többen annyira megijedtek a zuhanástól, hogy sikoltozni kezdtek. "Én épp abban a pillanatban akartam felállni az ülésemről" - meséli Ördög Zsuzsa -, "úgyhogy a repülő szinte kizuhant alólam, ott ültem a levegőben, aztán visszahuppantam a székbe. Ebben a pózban haladtam át az Egyenlítőn."

A légikísérők szódavízzel keresztelték meg a sportolókat. "Szikvizes üvegeikből hideg zuhanyt zúdítottak a nyakunkba" - meséli Dőri. Nemcsak a hajón utazók esnek át a nem várt keresztelőn az Egyenlítőnél, hanem a légi utasok is. A repülőgép egy nyugodt tiszteletkör után folytatta útját Ausztrália felé. A sportolók hivatalos keresztlevelet is kaptak, amely igazolta, hogy áthaladtak az Egyenlítőn, és átestek a tréfás keresztelőn. A kaland egy kis izgalmat vitt a hosszúnak ígérkező utazásba. "A zuhanástól egy fél óráig félhalott az ember" - írja Takács Attila a naplójába.

Este a vártnál két és fél órával hamarabb érkezik a repülőgép Darwinba. Az olimpiai csapat egyik fele két nappal ezelőtt már járt itt, azonban ők csak két órát töltöttek az északnyugati városban. Az Armagnackal érkezők éjszakára megszállnak Darwinban. Őket is a kinti magyarok fogadóbizottsága várta a repülőtéren. Hihetetlen meglepetés volt ez számukra- emlékszik Dőri András. A magyarok kérdezgették a sportolókat, ki honnan való. Mindenki kereste a földijét. "Több mint 20 000 km távolságban a földi szónak különös varázsa van" - véli Dőri.

"Zalaiak vannak-e?" "Debreceniek?" "Somogyiak?" Röpködtek a kiáltások. Dőri András kaposvári, ezért mikor hallotta, hogy somogyiakat keresnek, rögtön szólt. "Itt vagyok, itt vagyok! Kaposvárról jöttem!" "A kaposvári emigráns ismeretlen volt számomra, ő sem ismerhetett engem. Valahogy mégis úgy éreztük, hogy itt, ezen a távoli földrészen, ha mindenben nem is egyezik a véleményünk a világ folyásáról, mi, somogyiak, mégiscsak összetartozunk" - magyarázza Dőri.