Egy magyar az ausztrál vívócsapatból

Sághy Imre 1949-ben érkezett Ausztráliába a szüleivel. A kamaszfiú vívó szeretett volna lenni, és erre alkalma is nyílt az ötödik kontinensen. Az ausztrál kardválogatott az 1956-os olimpián meglepő összetételt mutat: mindenki magyar volt. Egyetlen ausztrál sem szerepelt az ausztrál küldöttségben. Sághy István is magyar vívóktól tanulhatta a sportot Ausztráliában.

- Mikor jöttél el Magyarországról?

- A háború után jöttünk ki a szüleimmel. Ausztráliába a háború utáni első eresztés, ahogy mi hívtuk, negyvenkilenc-ötvenben érkezett. Mi is az elsők között voltunk a szüleimmel.

- Mi lett a vívóterveiddel?

- A háború befejezésekor tizennégy éves voltam, és mint annyi hasonló korú gyerek akkoriban, én is vívó szerettem volna lenni, de mivel elhagytuk Magyarországot, csak itt kezdhettem el a vívást, Szakál Endrével, aki az ausztrál vívás atyjának számított. Mivel ő ott dolgozott, a victoriai vasút égisze alatt indítottuk el az első magyar vívóklubot.

- Az olimpiai csapatba hogyan kerültél bele?

- Az olimpia közeledtével bekerültem a válogatott keretbe. De akkoriban még sok magyar vívó volt itt, idősebbek, mint én, ők még otthonról hozták a vívás tudományát. Nem tudtam bekerülni a csapatba, csak vezetőként. Bíráskodtam, illetve az eredményeket vezettem.

- Mi volt az ausztrál kardválogatott összeállítása az olimpián?

- Szakál Endre, doktor Mártonfi Sándor, Fadgyas László, Szőke Sándor, Szántó Imre. Ausztrál kardozó nem volt a csapatban.

- Mint ausztrál vívóbíró, akár a magyar vívók meccseit is felügyelhetted. Előfordult ilyen 1956-os olimpia alkalmával?

- Előfordult, a szovjet-magyar mérkőzésen oldalbíró voltam. Akkor a kard még nem vezetékről ment. A magyar tisztán nyert, szóval nem volt probléma. A víváson, hála Istennek, nem történt semmi zűr. Úriemberek voltak, nem volt semmi probléma a két nemzet vívói között.

- Bár fiatal voltál, amikor elhagytátok Magyarországot, de mégis lehetett benned valami kötődés a magyarokhoz. Drukkoltál a csapatnak a meccseken, vagy megnézted egyáltalán őket?

- Voltam a vízipólón, ráadásul a magyar-jugoszláv döntőn. Ezzel a meccsel nem annyira foglalkozott a sajtó, mint a magyar-szovjettel, mert a magyarok nyertek, és nem történt semmi tragikus. Az ausztrálon nagyon büszkék voltak új állampolgáraikra. Készítettek egy fényképet rólam, amikor ötvenhatban megkaptam az állampolgárságot, föl kellett esküdnöm az ausztrál államra, s akkor már olimpiai egyenruhában feszíthettem. Szenzáció volt az újságoknak: egy új ausztrál - így hívtak bennünket - most lett állampolgár, és az olimpián már Ausztráliának dolgozik.

- A magyar csapat tagjaival volt kapcsolatod?

- Igen, sokat tolmácsoltam Fülöp Misinek, aki összemelegedett egy amerikai vívólánnyal. Egyik este például hármasban mentünk el az autós moziba. A pénztáros benézett a kocsiba, és ingyen mehettünk, mert annyira tetszett neki, hogy egy kocsiban három különböző egyenruhájú utas ül. Egy ausztrál, egy magyar a Kossuth-címerrel és az amerikai lány.