A banán hízlal

Ausztráliában a magyarok nemcsak a televízióval és a mosógéppel ismerkedhettek meg, hanem megkóstolhatták azokat a ritka déligyümölcsöket is, melyeknek Magyarországon akkor még hírét sem hallották. A mangó, az ananász és a banán megszerezhetetlen volt Budapesten. Nem csoda, ha a tornászlányok kihasználták a lehetőséget.

A magyar csapatnak külön szakácsa volt, aki az Ausztráliában beszerzett alapanyagokból próbálta a hazai ízeket az asztalra varázsolni. Az olimpikonok azonban néha éppen az újdonságokra voltak kíváncsiak. A tornászlányok rendszeresen jártak a tábor nemzetközi konyhájára, hogy különlegességekkel ismerkedjenek. "Ilyen volt például a mangó, amit előtte sohasem láttunk, nem is hallottunk róla" - meséli Pajor Éva. Ami a lányokat különösen izgatta, az az ananász volt.

"Egyik nap elvittünk egyet a szobánkba, de fogalmunk sem volt, hogyan kell az ananászt megenni. Leraktuk az ananászt a konyha közepére, és néztük, néztük, vajon mit kell kezdeni vele" - emlékszik Pajor Éva. Ha ismerte is valaki az ananászt akkoriban, inkább konzerv formájában találkozott vele: meghámozva, lyukkal a közepén. A tanácstalan lányokon az ausztrál takarítónő segített, ő mutatta meg nekik, hogyan kell a gyümölcshöz hozzákezdeni.

"Duncinak (Nagy Márta) nem az ananász, hanem a banán volt a kedvence" - meséli Tass Olga. Nagy Márta annyira megszerette a banánt, hogy több kiló túlsúlyt szedett föl. Csupán tartalék volt a tornászcsapatban, így ez végül nem okozott gondot. Ha azonban valaki megsérült volna - mint az 1948-as londoni olimpián Keleti Ágnes - "Dunci"-nak gyorsan meg kellett volna küzdenie plusz kilóival.

Nem mindenkit rejtettek rabul az ínyencségek: Székely Éva annyira aggódott otthon maradt lánya miatt, hogy egy falat nem ment le a torkán. "Ott voltunk négy hétig, s ez idő alatt hat kilót fogytam" - emlékszik vissza a híres tornász.