A tudósok is tanulják az ismeretterjesztést

Kepes András ajánlója

A hazai tudományos ismeretterjesztésnek pompás hagyományai vannak. Gondoljunk - csupán az elektronikus tömegkommunikációban - a Rádióegyetemre, a Rádiólexikonra, a Deltára, a Gólyavári Estékre, a Századunkra, Öveges és Benedek professzorra, és a sort hosszasan folytathatnánk, kellene is, az igazság védelmében (valamint a sértődés elkerülése végett). A Mindentudás Egyeteme ezt folytatja. A legjobbkor. Az elmúlt másfél évtizedben a tudomány meghökkentő mértékben értékelődött le a mindennapi életben. Ennek nyilván sok oka van. Egyrészt, kicsit talán túl sokan voltak és túl gyakran változtak a mindentudók, másrészt a hétköznapi tapasztalat szerint a tudásból egyébként sem lehet megélni. "Tanár akarsz lenni, édes lányom? - kérdezi a pesti vicc. - Mit lehet ott lopni, krétát?"
A korszerű tudományos eredményeket egyre nehezebb követni a laikusoknak, a napi tapasztalatokban felmerülő, a praktikus- és érzelmi intelligenciát érintő kérdésekre viszont nincsenek válaszai a tudománynak, ezt a területet elfoglalta a lapos okoskodás, valamint a lapos ezotéria. És itt a fejcsóválásom a laposnak szól!
Ebbe az űrbe robbant bele a Mindentudás Egyeteme összehangolt támadással, nemzetközi PR tapasztalatokkal, korszerű médiaterítéssel, tévékkel, rádióval, internettel, újsággal, síppal, dobbal, nádihegedűvel.
Azt gondolhatnánk, mindehhez már semmit sem tehet hozzá a könyvbezárt szó. De aki kézbe veszi az immár harmadik kötetet, átlapozza, megszagolja (ahogy új könyvet érdemes), láthatja, hogy korszerű, új enciklopédia van születőben. "Mindentudást" természetesen nem ad, szerencsére épp ellenkezőleg. Elvezet ahhoz, ahogy Lao-ce nyomán nekünk halandóknak érdemes gondolkodni a tudásról: "A tudást nem-tudásnak tartani: a legmagasabb fok". Így azután, ha ennek a sorozatnak sikerül legalább néhány száz embert elbizonytalanítani megrögzött tévhitében, már az is nagy eredmény lesz.

Kepes András