Szembenézni a veszélyekkel

 

A közönség Günter Grass-hoz intézett kérdései

Közönség: Ön szerint mi az igazi demokrácia?

Az a demokrácia az igazi, amely egyben szociális is. Ezért is orientálódtam már a kezdet kezdetén a szociáldemokrácia felé. A demokrácia, ha nélkülözi legalább a társadalmi igazságosságnak a szándékát, nem több puszta formális konstrukciónál. A demokrácia nélküli szocializmus - ezt mindnyájan jól ismerjük - diktatúrává lesz. Ez a két dolog a vetélkedés, de ugyanakkor az egymást-kiegészítés viszonyában is van egymással. Nincs demokrácia szociális igazság nélkül és ne legyen szociális gondolkodás, amely nélkülözi a demokratikus alapjogokat - ezek persze kívánatos és mindig csak megközelíthető, ám maradéktalanul soha be nem teljesülő célok maradnak.

Droste: Most, az európai bővítés idején milyen érzéssel tekint arra a folyamatra, ami annak idején a német egység hirtelen megteremtésével kezdődött?

Grass: Szükségszerűnek és megfelelőnek tartom ez a lépést. Ki kell várnunk, amíg az új tagállamok beilleszkednek. Attól tartok, hogy az új tagországok mindenekelőtt a támogatások brüsszeli csupraira akarnak majd "rábukni", ami persze érthető dolog, de nem lehet elegendő. Az EU-ban, függetlenül attól, hogy most nagyobbá válik a szervezet, egyfajta demokratikus deficitről kell beszélnünk, az egyre nagyobbra növő brüsszeli vízfejtől a strassbourg-i játékparlamentig, amelynek nincs elegendő ereje ahhoz, hogy ellenőrizze, amit a brüsszeli bürokraták művelnek. Abban reménykedhetünk (magam is így vagyok ezzel), hogy a most belépő országok hatást fognak majd gyakorolni erre a helyzetre, mert van tapasztalatuk olyan államépítményekkel kapcsolatban, amelyek demokratikus deficittel működtek. Azt persze nem tudjuk, hogy nekik mennyire lesz fontos az, hogy az ilyen hiányokat az unió kitöltse. A másik dolog az, hogy legyen alkotmányunk, hogy külpolitikailag cselekvőképesek legyünk, és ne kerüljünk egy megbolondult amerikai elnök uszályába és ne váljunk egy olyan háború részesévé, amelyet az ENSZ nem hagyott jóvá.

Közönség: Mi a véleménye az 1956-os magyar népfelkelésről és annak hatásairól, valamint mi a véleménye arról, hogy Magyarország 1989-ben az NDK-s polgárok előtt megnyitotta a határokat?

Grass: Ez egy igen összetett kérdés. Az 1956-os magyarországi események idején épp Berlinből Párizsba költözködtem. Akkoriban kezdtem írni a Bádogdobot, és jól emlékszem az akkori heves vitákra, amelyek különösen a fiatalok között zajlottak. De arra is emlékszem, hogy a Nyugat-Anglia és Franciaország - szűk látókörű módon - kihasználta a helyzetet, hogy belemenjen a szuezi kalandba és a budapesti felkelésről a figyelmet elterelje, megkönnyítve ezzel a szovjetek dolgát, hogy katonailag leverjék a felkelést. Példátlan tragédia, amely nem volt független a Nyugat csődjétől sem.
Ami a mai helyzetet illeti, kívülről nézve kissé áttekinthetetlen a helyzet, kevés jelét látni a politikai kontinuitásnak. Magyar írókollégáimtól tudom, hogy újabban antiszemita megnyilvánulások bizonyos tendenciája figyelhető meg, miközben vonakodnak a magyar nemzetiszocializmus múltjával szembenézni. Nekünk, németeknek 1945. után keresztül kellett mennünk ezen és az íróknak megvolt ebben a maguk szerepe. A totális vereségben van valami jó is - az, hogy rákényszerít az utánagondolásra. Mondjuk a 45-ös győztes angolok sosem néztek szembe a maguk bűnös, gyarmatosító múltjával - és ez az ő kárukra van. A magyarok sem takaríthatják meg ezt a munkát.

Közönség: Mi kevés segítséget kaptunk azért, hogy 1989-ben az NDK-s polgárok előtt megnyitottuk a határokat...

Grass: Ezt nehéz megítélni. A magyarok teljesítménye az úgynevezett vasfüggöny megnyitásával vitathatatlan, újra és újra szóba is kerül. "Cserébe" jöttek német befektetők az országba, például a Springer kiadó lapokat, kiadókat vásárolt - hogy ez mennyire volt segítség, az persze roppant kérdéses. Engem mindig meglep, hogy ilyen történelmük során sokat tapasztalt népek, mint az Önöké is, milyen naivan és vakon bíztak a kapitalista rendszerben. Önök ráadásul a kapitalizmus kései neoliberális változatát kapták (persze levetkőzve a 19. századi liberális kapitalizmus brutális formáit), amelyet Önök teljes természetességgel elfogadtak, örömmel fogadták a befektetőket, akiket egyáltalán nem az ország jóléte, hanem egyedül a nyereség elérése érdekel.

Droste: Egy önéletrajzi versét lengyelre is lefordították. Milyen volt a vers fogadtatása?

Grass: A vers megtalálta a maga olvasói körét és természetesen ellenzőit is, mivel a németországi nemzetiszocialista irányzat Lengyelországban is jelen van. Akkoriban nekem is vég nélküli vitákat kellett folytatnom, mert a németek azt állították, hogy ősrégi német területet veszítettek el, míg a lengyelek egy ősrégi szláv-lengyel terület visszahódításával érveltek. Természetesen egyik vélemény sem volt több puszta propagandabeszédnél, amitől a mai emberek elhatárolják magukat. Vitathatatlan viszont, hogy a Balti-tenger németül és lengyelül plupftsmart. Ez a vélemény széles körben elterjedt. Ilyen ereje van a költészetnek.

Droste: Egy utolsó kérdést szeretnék feltenni. Változott a megítélése Brecht-tel kapcsolatban, vagy még mindig hasonlóan vélekedik róla mint korábban? Tulajdonképpen szívesen kibékíteném Önöket egymással, mert Brecht azt mondja saját magáról, hogy egy olyan ember, akire nem lehet alapozni. Úgy gondolom, ezt Grass is teljes joggal elmondhatja magáról.

Grass: Úgy látom, Ön lelkes és igen alapos Brecht-olvasó. Bizonyára ismeri a Bukoa elégiát. Ebből indultam ki. Ezekben a versekben, - amelyeket csak később jelentettek meg - Brecht belátásai önnön hibáit tükrözik. Brecht 53-ban annyira eltávolodott a társadalomtól, hogy fel sem fogta, hogy a felkelés, amelyet mindig is támogatott, a küszöbön áll, a megfelelő jogosultságokkal és támogatásokkal együtt. Ezen a felkelésen kiváló és megbecsült munkások tiltakoztak az alacsony fizetések és a rossz ellátás ellen, melyet további követelések követtek, ugyanis a szakszervezetek, a pártok és nem utolsó sorban az értelmiség részéről senki sem hallgatta meg őket. Persze, ez nemcsak Brecht-et érinti, hanem egyúttal saját magamat is, hogy értelmiségiként milyen mértékben távolodunk el forradalmi, vagy egyéb elképzeléseinkkel a valóságtól. Az értelmiség különféle elképzelésekkel, koncepciókkal rendelkezik egy esetleges felkelés lezajlásával kapcsolatban, majd az utca valósága megmutatja, hogy minden teljesen másképp alakul, mint ahogy azt elméletben elgondoltuk. Kinek van ilyenkor igaza? Ennek a drámának ez az ellentmondás adja a feszültségforrását. De a Galilei élete is hasonló problémákat taglal, csak más időkben játszódik, másfajta kérdéseket tesz fel, de a kérdéseket ugyanúgy az értelmiséghez intézik.

Droste: Nem kerülhetünk szembe azzal a problémával, hogyha kizárólag a realitások talaján élünk, akkor elveszünk a realitásokban, mert annyira magukkal ragadnak a körülmények? Brecht - úgy gondolom - nem félt a realitásoktól, óriási érdeklődést mutatott a világ dolgai iránt és Önhöz hasonlóan mindig ugyanazzal a kemény harciassággal avatkozott be az eseményekbe, még akkor is, ha olykor meghiúsult a küzdelme. Úgy gondolom, ebben a tekintetben párhuzamot lehet vonni Önök között. Ha visszatekint a múltra, emlékszik olyan dolgokra, amelyeket mai szemmel nézve esetleg másképp kellett volna tennie?

Grass: Az ötvenes-hatvanas években kezdtem el politizálni, melynek során a számomra ismeretes demokratikus alapelvekre fókuszáltam és alábecsültem a bankok és a tőke hatalmát. Mára világossá vált számomra ezek jelentősége. Túl későn ébredtem rá, hogy milyen veszélyeket rejteget a demokrácia. Németországban például a gyógyszeripar, az orvosi szövetségek a gyógyszerészek szövetsége és a betegbiztosítók beleegyezése nélkül nem lehet nem lehet egészségügyi reformot végrehajtani. Ez azt jelenti, hogy csak úgy lehet törvényt alkotni, ha azt parlamenten kívüli, nem demokratikus szervezetek, vagy hatalmi központok előre megfogalmazzák. Ez a demokratikus alapelvek megcsúfolása. Mindemellett a terrorizmus is egyre nagyobb veszélyforrást jelent az emberiség számára.

Droste: Nem akarok csalódást okozni, de sajnos lejárt a beszélgetési időnk. Nagyon hálás vagyok Önnek, hogy ellátogatott hozzánk és örülök, hogy tegnap óta egy városban lakhatom Önnel, akit Budapest tiszteletbeli polgárává választottak. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy eljött hozzánk.