Hadd mutassak egy még látványosabb példát. A török nyelvet évszázadokig az arab ábécé betűivel írták, hiszen a muzulmán kultúrkörbe tartozik. 1928 január elsején a törökök rendeletileg áttértek a latin betűs írásra, melyet ma is használnak. Vessünk egy pillantást a kétféle írásra: mindkettő török szöveg.
Az írás megváltozott, a török nyelv azonban ugyanaz maradt: a törökök másnap is ugyanúgy beszéltek és ma is ugyanúgy beszélnek, mint az arab betűs időkben.
Az írást és a nyelvet tehát gondosan meg kell különböztetni. Nézzünk erre néhány magyar példát az utolsó kétszáz évből:
Nyelvi változás - írásváltozás:
Nyelvi változás | Csak írásváltozás | |||
írott alak | ejtett alak | írott alak | ejtett alak | |
régebbi | folyó, toronyba | [foó], [toromba] | tsík, lócza | [csík], [lóca] |
mai | folyó, toronyba | [fojó], [toronyba] | csík, lóca | [csík], [lóca] |
A csík, lóca esetében nem történt nyelvi változás, csak írásváltozás, mert a beszélt forma azonos maradt; a folyó, toronyba esetén viszont valós nyelvi változás történt, mert a beszélt forma változott meg: az ly-ból (minden szóban!) j lett, az ny pedig (minden szóban!) megszűnt hasonulni a következő mássalhangzóhoz.
Három klasszikus érvvel szoktunk emlékeztetni az írás másodlagosságára: (1) mindenki előbb tanul meg beszélni, mint írni; (2) minden nyelv előbb létezett beszélt, mint írott formában (és ma is számos nyelv él, melynek nincs írott formája); (3) minden normális felnőtt ember tud beszélni, de nem nem minden normális felnőtt ember tud írni.
A félreértés, hogy az írás fontosabb, mint a beszéd, egyáltalán azért merülhet föl, mert a nyelv vizsgálatát az ókorban az írott nyelvvel kezdték, a nyelvészet sokáig az írás, az írott szövegek tanulását, elemzését jelentette (innen a "grammatika" szó is, mely voltaképpen az írás művészetét vagy tudományát jelentette).